A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban rendezett eseményen zsúfolásig megtelt a terem, a vendégek érdeklődve hallgatták a beszélgetést, de klasszikus zenében és versmondában is elmerülhettek egy óra erejéig. A szeptember 29-án megtartott könyvbemutatót Dénes Anna és Dénes Csongor, a Kolozsvári Állami Filharmónia hegedűművészeinek, valamint Horváth Zoltán, a Magyar Opera korrepetitorának hangszeres előadása nyitotta meg, akik a zenei irodalom nagyjainak műveiből játszottak részleteket.
A Küszöbtől küszöbig című kötet főszereplője, Albert Júlia kolozsvári színésznő nem hazudtolta meg önmagát: csodálatos vereses összeállítással örvendeztette meg a jelenlévőket.
Az Ábel Kiadó vezetője, Szikszai Attila elmondta, a jelen interjúkötet a hetedik a sorban, amióta átvették a Demény Péter író által szerkesztett Prospero könyvek sorozatának kiadását.
Az interjúk készítésének folyamatára együtt emlékezett a szerző és a kötet alanya. Nánó Csaba elmesélte, korábban többször is készített interjút a művésznővel, és amikor Demény Péterrel arról beszélgettek, ki lehetne a Prospero-sorozat lehetséges szereplője, eszébe jutott, hogy Albert Júlia 2021-ben kerek születési évfordulót ünnepel.
A kötet terve még a járvány előtt megszületett, ám mielőtt a szerző és a művésznő belevághattak volna a munkába, beköszöntöttek a pandémia által kiváltott korlátozások.
„Gyakorlatilag mindenki bezárkózott a házba, olyan tiltások léptek életbe, melyek megakadályozták a személyes találkozásokat” – emlékezett Nánó Csaba. Nem maradt más, mint a modern technológiához folyamodni, így a beszélgetések többnyire telefonon, elektronikus levelezésben vagy egyéb eszközökön folytak. A szerző hangsúlyozta, viszonylag könnyű dolga volt a szövegek szerkesztésében, hiszen Albert Júlia művésznő szinte nyomdakészen fogalmaz, az ő feladata az volt, hogy a megfelelő kérdéseket kitalálja. Másfél évig tartott a közös munka, az eredménye pedig egy 200 oldalas, olvasmányos, izgalmas, a színészi pálya és az élet napos és árnyékos oldalát egyaránt feltáró interjúkötet lett az Ábel Kiadó gondozásában, Demény Péter szerkesztésében.
A könyvbemutató további részében a szerző és a művésznő beszélgettek olyan témákról, melyek a kötetben nem, vagy csak érintőlegesen vannak jelen. A közönség megtudhatta, hogy a kiváló színésznő akár balett művész vagy jeles tornász is lehetett volna, ám véletlenül kezébe került egy könyv, amely sorsfordítónak bizonyult az életében:
Teljesen elvarázsolt, egész éjszaka olvastam, belebetegedtem, még az iskolából is hiányoznom kellett, nehogy hamarabb visszakérjék a könyvet, és ne tudjam befejezni, bizonyos részeit újra és újra elolvasni. Mire a könyv végére értem, már tudtam: színésznő leszek!” – mesélte a kötetbemutatón Albert Júlia. Négy évtizedig játszott a kolozsvári színház bűvös deszkáin, és soha nem jutott eszébe, hogy eligazoljon. Sem más színházból, sem Erdélyből nem akart elmenni, pedig nem mindig volt könnyű az itteni élet. Férje, a kiváló televíziós szakember, Csép Sándor 1983-ban munka nélkül maradt, az akkori hatalom kitiltotta az egész romániai médiából. A színházban is egyre nőtt a nyomás, azokban az években családostól távozott az országból az értelmiség, köztük a színművészek is, de ők maradtak. Úgy gondolták, Erdélyben kell helytállni, nem szabad feladni elveket, itt kell megküzdeni a magyarságért.
A 89-es változások nagy reményekkel töltötték el Albert Júliát, ám a színházban nem minden alakult úgy, ahogyan várta volna.
Egy idő után a verses műfaj felé fordult, különféle eseményeken szavalt, majd önálló műsorokat állított össze. Oktatóként is megállta helyét, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen majdnem két évtizedig tanított beszédtechnikát a diákoknak.
A könyvbemutató záróakkordjaként ismét a zenének örvendhettek a vendégek, majd Albert Júlia színművésznő és a szerző dedikálta a Küszöbtől küszöbig című kötetet.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.