HIRDETÉS

A szentendrei skanzentől Válaszútig

2017. június 24., 20:56 utolsó módosítás: 2017. június 24., 20:58

Hugyecsek Balázs restaurátor, képzőművész és tárlatok látványtervezője, akinek munkáját a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban lehet megtekinteni. Az elmúlt időszakban Erdélyben is dolgozott, elsősorban a kibővített válaszúti Kallós Zoltán Néprajzi Múzeum és Népművészeti Központ kiállító­felületének látványán. A szentendrei szakemberrel beszélgettünk.

Hugyecsek Balázs látványtervező Erdélyben is gyakori vendég Fotó: Pál Árpád

– Hogyan függ össze a restaurálás, a képzőművészet és a látványtervezés? Ezek közül melyik volt az első az ön számára?

– Az első éppen a kiállításrende­zés volt, hiszen dekoratőri és kirakatrendezői iskolába jártam. Sokat gondolkoztam azon, hogy jó lenne nagy tereket berendezni, kiállításokat szervezni és ezekről látványterveket készíteni. Valójában akkor tanultam meg használni a vektoros programokat is, amelyek szükségesek a tervezéshez. Abból indult el a képzőművészeti vonal az életemben. Szerettem a graffitit és néhány kortárs művészt, hiszen Szentendrén elég sokan élnek és dolgoznak műfajban. A múzeumba teljesen véletlenül kerültem: csupán azért, mert nem akartam katona lenni. Szerencsémre a Szabadtéri Néprajzi Múzeumnál a restaurátorműhelyben volt szabad állás, ami megfelelt, mert egyébként is ott szerettem volna dolgozni. Mivel előtte festettem, azt mondták: maradhatok, ha megszerzem a szükséges képesítést. Előbb egyéves műtárgyvédelmi asszisztensi képzést végeztem el, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen az iparművészeti tárgyrestaurátor szakot. Közben tárlatokat is rendeztem, ami azt eredményezte, hogy már túl sok kiállítást tervezek. Lehet, többet kellene foglalkoznom a képzőművészettel.

HIRDETÉS

– A képzőművészet révén a jelenben van, ám a restau­rá­lással a múltat kutatja. E két terület eltér egymástól...

– Dehogyis! Tökéletesen találnak. Ha a restaurálást leegyszerűsítjük, akkor a tárgy követeli azt, hogy mit kell elvégezni rajta, míg a látványtervezésnél a kurátorral együtt kell kitalálni, milyen lesz a végső forma. Tehát mindig valami új születik.

 – Hogyan zajlik egy tárlat előkészítése?

– A kivitelező megkeresésével kezdődik, de a kiállításokat leginkább a költségvetés határozza meg. Ha ezt leszögezték, akkor a kurátor forgatókönyvet ad a látványtervezőnek, amibe belefoglalja a tárlat koncepcióját: azt, hogy milyen szövegeket és tárgyakat szeretne a kiállításon megjeleníteni. Ezen kívül lehetnek installációk, amivel még jobban fel lehet dobni a kiállítást. Ezt követően elkezdünk súlyozni, hogy mi a legfontosabb és mivel kezdjük.

– A Kallós Zoltán-életműtárlat nem a megszokott néprajzos kiállítás. Mennyire könnyű a népművészeti tárgyakat egy letisztult környezetbe helyezni?

– Nagyon nehéz, ám a kiállításnak éppen arról kell szólnia, hogy kiemelünk tárgyakat, kevesebbet állítunk ki, de azok jobban látszanak, mint egy vegyes környezetben.

Számomra a Kallós-kiállítás után az volt a kihívás, hogy a Kallós Zoltán Alapítvány felkért: segítsek a válaszúti múzeum új szárnyának berendezésében. Megegyeztünk, hogy az enteriőrökbe nem nyúlok bele, maradnak úgy, ahogy Kallós Zoltán is szereti, de lesznek vitrinek, nagy installációs, videó- és animációs tér.

Ott valóban kihívás alkalmazni a minimalizmust, de a tervezési folyamat időben elkezdődött. Például azt is végigkövethettem, hogy hol lesz a bejárat, milyen útvonalakat követhetnek a látogatók, és azokon milyen burkolat lesz, illetve milyen információkat kaphatnak. Mivel a folyamat időben elkezdődött, sok mindenbe bele tudtam szólni, és ezekhez nagyon egyszerű dizájnt társítottam. A legnagyobb kihívás e letisztult stílust alkalmazni. Az is fontos, mennyire vagy rugalmas a munkával, a térrel és az emberekkel. Például a Haáz Rezső Múzeumban a Kallós-életműkiállítást mintegy tízen készítettük elő, de közben a szerkezetet én építettem fel a tervrajz alapján. Nem úgy működik, hogy bemegyek, kiosztom a munkát, és utána kávézok. Ezt nem tudnám végignézni. Fontos irányítani, de közben dolgozni és haladni is kell.

– Mennyire igénylik a munkáját?

– A Skanzenen kívül is sok kiállítást terveztem. Tavaly például tizenkét tárlatot rendeztem, és egyik sem volt saját. Kicsit sok volt, pedig nemsokára következik egy új Rizmayer Péter alkotótársammal. Tavaly terveztem meg Martfű várostörténeti kiállítását, amelyik összefügg a Tisza cipővel is, de a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Régi korok karácsonya tárlatát is újraállítottuk a Várkertbazárban. A Skanzen Gyűjtőpontok kiállítása arról szól, hogy a néprajzosok, építészek honnan gyűjtöttek össze tárgyakat a múzeum számára.

Több erdélyi tematikájú munkám is volt, például az Üzenet a frontról című kiállítás, amely Pozsony Ferenc tüzér első világháborús leveleiről szól, de a Mészáros Gyuritól Harry Potterig című tárlat is, amely egy erdélyi mese cselekményének segítségével készült.

– Honnan van ideje ennyi mindenre?

– Nem tudom. Ugyanannyi időm van, mint bárki másnak. Kérdezze meg a feleségem vagy a kisgyerekem. Amióta házas vagyok, este lefekszem, kialszom magam, és másnap sokkal hatékonyabb vagyok. Én az anyagokhoz értek, a látványtervezésben pedig hamar ki lehet szűrni, kinek mi az elvárása. Így mindenre van válaszom. Az egész gyakorlat kérdése.

– A három foglalkozás közül melyik áll a legközelebb önhöz?

– Mivel most családom van, a tavalyelőtti év sikerei miatt előtérbe került a kiállításrendezés, ami anyagilag is kifizetődőbb, mint a kortárs művészet. A legállandóbb viszont a restaurátori munka, hiszen a Skanzen restaurátorműhelyében dolgozom. Semmi baj nincs azzal, hogy a látványtervezés miatt háttérbe szorul a képzőművészet. Rengeteget tanulok mindegyik munkából, és utána mindig valami egészen mással foglalkozhatok.

 Veres Réka

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS