Visszakanyarodni a népzene gyökeréhez – András Orsolya szerint a népzene és néptánc örömforrás lehet minden fiatal számára

– Magyarország szélén címmel jelent meg első szólólemeze. Milyen tájegységek dallamai szerepelnek az albumon, illetve milyen szempontok alapján történt a válogatás?
– A tavaly megjelent népzenei lemezt egyéves alkotási- és munkafolyamat előzte meg. A kiadványon a számomra legkedvesebb és hozzám leginkább közelálló tájegységek dallamai szerepelnek. Igyekeztem gondosan összeválogatni a zenei anyagot, amelynek egyik részét a székely népzene régi rétegéből származó felcsíki, kászoni, gyergyói és Gyimes-völgyi dallamok teszik ki. Emellett egyik moldvai énekes példaképem, Hodorog Luca dallamaiból is válogattam, valamint Magyarbece gazdag népzenei hagyományából. A lemez külön érdekessége két olyan tematikus összeállítás, amelyben több dialektus népdalai kerültek egymás mellé.

A lemezen tizenkét zenészbarátom működik közre. Mindannyian a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének kiváló hallgatói, fiatal tanárai, amely biztosítékot jelent a magas színvonalú zenei megszólalásra.

– Tavaly Junior Prima-díjban részesült a magyar népművészet és közművelődés kategóriában. Hogyan élte meg a kitüntetést?
– Nagy örömmel töltöttek el a díjátadón elhangzott, majd a sajtóban is megjelent értékelések, miszerint azokat a harminc év alatti fiatalokat díjazzák, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a tevékenységi területükön. Biztatást, ösztönzést érzek, és szeretném megerősíteni a fiatalokban azt, hogy érdemes dolgozni, jól teljesíteni, jók között a legjobbnak lenni.

Váratlanul ért a megtisztelő kitüntetés, amelyet nem kaphattam volna meg egyéni, egyedülálló tevékenységgel, hiszen népzenei pályámon családom, barátaim, tanáraim egyaránt támogatnak. Velük és általuk juthattam el idáig és reményeim szerint a továbbiakban is közösen fogunk haladni azon az úton, amely a népművészetet, népzenei hagyományainkat és a közművelődést szolgálja.

– Szintén 2019-től népzenetanára a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumnak.
– A szakgimnázium Magyarország legrégibb középfokú zeneoktatási intézménye, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorló iskolája. A 2019-es tanévtől óraadó tanárként tanítok az intézményben.

Megtiszteltetés e nagy múltú és színvonalas intézmény munkaközösségéhez tartozni pályakezdő pedagógusként.

– Idén diplomázik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének népi ének és népzeneelmélet szakán. Milyen témával foglalkozik szakdolgozatában?
Az Udvarhelyszéken található Szentegyházán ma is él az az emberi életfordulóhoz kötődő szakrális hagyomány, amelynek során az elhunyt személy lelki üdvéért virrasztanak az egybegyűltek a temetés előtt – énekszóval kísérve. Esetenként a középkorig, többnyire a 17–18. századig visszanyúló szöveg- és dallamvilág vidékenként változik, nemhez, korhoz, társadalmi helyzethez igazítva azokat. Szentegyházán jelenleg férfiak gyakorolják a virrasztókban elhangzó énekek megszólaltatását, a szokást nemzedékek adják át egymásnak. Dolgozatomban a szentegyházi virrasztó ének repertoárjának összegyűjtésén és feldolgozásán túl szeretném összehasonlítani a feltárt dallam- és szövegkincs egy részének egyezéseit és különbségeit más székelyföldi és bukovinai települések virrasztó énekeivel. Munkámhoz a népzenekutatók Szentegyházán gyűjtött hangfelvételeit és kottás lejegyzéseit veszem alapul, amelyet a budapesti Zenetudományi Intézetben őriznek, kiegészítve saját gyűjtéseimmel.

– Az éneklésen, tanuláson és tanításon kívül milyen formában és gyakorisággal kap helyet életében a népzene?
– A mindennapjaim része. Szüleim is a néptánc és népzene mellett kötelezték el magukat, így beleszülettem ebbe a környezetbe. Férjem, Mihó Attila is népzenével foglalkozik, a zeneakadémia doktorandusz hallgatója és óraadó tanára, valamint a Magyar Állami Népi Együttes prímása.

Szoros baráti és szakmai kapcsolatot ápolunk a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel, több éve igyekszünk eleget tenni felkéréseinek, meghívásainak, örvendünk a közös munkának. Több különböző előadásán vettünk részt zenészként, énekesként, most készülő legújabb műsoruknak zenei rendezői is vagyunk. Magyarországi néptáncegyüttesekkel is együttműködünk, legutóbb a Fitos Dezső és Kocsis Enikő által vezetett Szentendre Táncegyüttessel dolgoztunk együtt. Amint időnk engedi, mindig megpróbálunk visszakanyarodni a színpad világából a népzene gyökeréhez, a mestereinkhez, akiket otthonaikban felkeresve töltekezünk a még természetes közegében élő népzenéből.

– Más-más repertoárral és érzéssel áll magyarországi vagy székelyföldi színpadokra?
– Az érzés mindenképpen más, azonban bármilyen fellépésről is legyen szó, legfőbb szempontom, hogy a legjobbat nyújthassam a nézőknek. A műsort a lehetőségekhez mérten megpróbáljuk az aktuális vidéket figyelembe véve összeállítani, akár zenekari koncertről legyen szó, akár néptáncegyüttest kísérve. Csíkszeredának és környékének a közönsége népzene és néptánc tekintetében tájékozott, jó ízlésű, az igényes előadásokhoz és rendezvényekhez szokott.

– Tapasztalatai szerint mekkora érdeklődést mutatnak az erdélyi és budapesti fiatalok a népzene és néptánc iránt?
– A mozgalom városi virágkorát éli. Jó értelemben véve vagányságnak számít egy néptáncegyüttes, népzenét játszó zenekar, népművészettel foglalkozó csapat tagjának lenni. Véleményem szerint a mai fiatalság nyitott a hagyományok és a népi kultúra iránt. Naponta több kulturális eseményen, szakmai programon, szórakozási alkalmon is részt vehetnek, hiszen Erdély- és Magyarország-szerte egyaránt nagy a kínálat és gazdag a fejlődési lehetőségek tárháza.

Emellett énekelnek, kézműveskednek, népi mesterségeket tanulnak. A magyar népi kultúra nem ismeri a trianoni határokat. Gazdag, színes, szórakoztató, fejlesztő, önkifejezésre és az egyéniség fejlődésére ad lehetőséget, így a népzene és néptánc örömforrás lehet minden fiatal számára.

Bede Laura