Amikor 1989 végén megszabadultunk a kommunista hatalomtól, úgy gondoltuk, immár semmi rossz nem történhet velünk. Mi is úgy fogunk élni, mint máshol, a hőn áhított Nyugaton (az más kérdés, hogy azóta rengeteg vonatkozásban mélységesen csalódnunk kellett benne). A 80-as években naphosszat hallgattuk az Amerika hangját, figyeltük a Szabad Európa Rádió elemzéseit, néztük a Dallas sorozatot, s elgondoltuk, milyen jó lesz, ha a Ceauşescu-rendszer megbukik.
És valóban más világ köszöntött ránk. Igaz, nem gondoltuk volna, hogy a városok utcáin fegyverropogást, tankok masírozását fogjuk látni, hallani, hogy emberek tucatjait lövik halomra. De reméltük, hogy erre többet soha nem kerül sor. S ha azt vesszük, hogy az üzletekben mindent kaphatunk, útlevelünkkel immár szinte mindenhova el tudunk menni, a repülőjáratokkal kinyílt a világ, akkor elmondhatjuk, valóban más életünk van. (S akkor most hadd ne említsük a bányászjárásokat, a Szekuritáté által szervezett magyarok elleni pogromot, a kisebbségi jogok megnyirbálását stb.)
Bekerültünk az európai körforgásba, s álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a véres 20. század végét nem békében éljük meg a kontinens eme viharokkal és háborúkkal tűzdelt szegletében. És sajnos csalódnunk kellett. Az évtizedekkel ezelőtt összetákolt állam a szomszédunkban – történelmi léptékkel mérve – egyik pillanatról a másikra szétforgácsolódott. Egy véres, hosszú évekig tartó délszláv háború folytán.
Hát most már végleg leszámoltunk a múlttal – gondolhattuk akkor. Ennél rosszabb már nem jöhet. Beléptünk a 21. századba, ahol a háborút már nem a földön vívják, hanem a gazdaságban, az adatokkal, a sajtóban, a bankok és a tőzsdék, valamint az energiahordozók világában. A 21. század Európájában már nem lehet félelem és harc, háború és rettegés.
S milyen nagyot csalódtunk ismét. Néhány éve köszöntött ránk a migránsáradat, amely azóta is tart. Hónapokig azt lestük, milyen terrorakciókra kerül sor. Aztán következett a mindenkit megrendítő, soha nem látott méreteket öltő vírusjárvány a maga megszorításaival, bezártságával, gazdasági válságával. Hogy mindenerre rájöjjön az újabb háború.
Azon vesszük észre magunkat, hogy amint annak idején mi is felfeküdtünk a rádiók hullámaira és a nagy elszigeteltségben figyeltük, mi történik a nagyvilágban, úgy most a gyerekeink bújják az internetet. S számolják, hányan hunytak el vírus következtében, hányat öltek meg tőlünk alig néhány száz kilométerre a fegyveres összecsapások következtében. Néhány évtizeddel ezelőtt úgy gondoltuk, olyan rossz már nem jöhet gyerekeink, unokáink számára, mint amilyenben nekünk volt részünk. Hogy a 21. század Európája másról fog szólni, nem a megosztottságról, a félelemről, a harcról. De lassan rá kell jönnünk arra, hogy tévedtünk. A kontinens eme része továbbra is lőporos hordóként működik, s a béke ingatag lábakon áll. Főleg ha környezetünkben olyan nagyhatalmat találunk, amely nem tudja levetkőzni a régi beidegződéseket, a lerohanás, leigázás kényszerét.
Nem marad más hátra, mint hálát adni a Jóistennek, hogy a háború ismét „csak” a szomszédban robbant ki, a délszláv helyett immár keletszláv háború, s imádkozni, hogy az erőszak kerüljön el minket. Úgy tűnik, a történelem valóban ismétli önmagát, és kevesen tanulnak belőle.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető tette. Nem Fico múltjának, hanem sokkal inkább jelenének szól. Az pedig rendkívül sajnálatos, hogy a 21. század Európai Uniójában ilyesmi megtörténhet.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ...
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető ...
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.