Sürgés-forgás, ide-oda szaladgálás vásárlás közben, év végi rohanás, felgyorsult élet, már semmire sem jut időm – ilyenkor év végén többnyire ezek szoktak elhangzani. Most azonban a járvány miatt mintha valami lelassult volna. Nem nagyon, csupán kicsit. Viszont most éppen ez a baj: nem lehet járkálni, nincsenek céges bulik, nem mehetünk szilveszterezni, nem tudunk összegyűlni, partikat rendezni. Régebb azt vártuk, hogy minden „leüljön” egy kicsit, hogy kipihenjük magunkat, és csak ritkán sikerült. Most azt várjuk, hogy újból a régi idők köszönjenek vissza. Amelyet akkor igencsak sokat szidtunk. E sok váradalom közepette azonban elsiklott az igazi váradalom, Jézus születése. Novembertől mintha egy erőltetett menetbe kapcsolódtunk volna be, amelynek a végén a sok takarítás, sütés-főzés, vásárlás és rendezés után beestünk a karácsonyfa alá utolsó pillanatban – testileg és igen sokszor lelkileg is megfáradtan.
Most talán lenne időnk. Legalábbis több, mint máskor. Amikor elgondolkodhatunk azon, mit várunk. A járványügyi szabályok lazítását, több szabadságot, év végi prémiumot, gazdag ajándékot, finomságokkal tele asztalt? Vagy valami mást is? Mert ha csak a külsőségekre gondolunk, akkor adventből csupán adventi naptár és fenyőkoszorú lesz négy gyertyával, karácsonyból pedig csillogó fenyőfa ajándékok tömkelegével.
Éppen ezért ideje megállnunk, és elgondolkodnunk, miért várjuk karácsonyt. Hogy a vásárlási láz, a folyamatos év végi készülődés (és nem egy esetben bosszankodás) helyett elhatározzuk: most más lesz, mint eddig. Most elcsendesedünk, többet foglalkozunk a körülöttünk levőkkel, próbálunk segíteni a nehéz helyzetben levőknek, kevesebbet vitatkozunk, de többet engedünk, esetleg kevesebbet vásárolunk, de annál többet adunk a megértésünkből, kevesebbet irigykedünk és vádolunk, de annál inkább megbocsátunk, kevesebbet acsarkodunk, de többet imádkozunk.
És mindenek felett ráirányítjuk figyelmünket a karácsony titkára, Jézus születésére. No nem azért, hogy egy nagy ünnepet üljünk – persze az is kell –, hanem azért, hogy szívünkbe háromszázhatvanöt napos karácsonyt varázsoljunk. Vagyis egész évben úgy éljünk és cselekedjünk, ahogy azt Jézus fogalmazta meg nekünk egykor: új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ugyanakkor ellentétes, sőt sokszor gyűlölködő. Jóformán ugyanazt a színű tárgyat is képesek egyik térfélen zöldnek, másikon sárgának beállítani.
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető tette. Nem Fico múltjának, hanem sokkal inkább jelenének szól. Az pedig rendkívül sajnálatos, hogy a 21. század Európai Uniójában ilyesmi megtörténhet.
A diktatórikus politikai hatalom természeténél fogva mindig irtózott a sajátjától eltérő világnézettől. Ezeket a beidegződéseket mentették át az 1989 után létrejött politikai alakulatok is, amelyek a kommunista ideológiában gyökereznek.
Varga Judit igazszágügyi miniszter exférje, Magyar Péter új pártot alapít. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy a „csalódott fideszesek” elegen vannak a rendszer megbuktatásához? Ami nem sikerült az ellenzéki pártoknak, mitől működne Magyar Péter esetében?
A székelyföldi autonómiaharc felemásra sikeredett. Mindenki beszél róla, azonban az erdélyi magyar politikusok egy része nem hisz benne, és ezt megérzik az emberek. Nem elég az autonómiáról évente egyszer-kétszer szépeket mondani és írni.
A három évtizede összeszámolt több száz gazdából 3-4 ha maradt, akik földből próbálnak megélni. A fél tucat faluból álló község szántóföldjeit egyetlen agrárvállalkozó vásárolja fel. Az új földbirtokos impériuma ezer hektárhoz közelít.
„Csak nehogy a CFR-hez jöjjön!” „Remélem, Mutu edzőként nem teszi be a lábát a Fellegvárra!” – Ehhez hasonló szurkolói vélemények láttak napvilágot néhány hónappal ezelőtt, amikor a bukaresti sajtó megszellőztette a lehetséges edőváltást Kolozsváron.
Nagy kérdés, hogy a szélsőséges román pártok legsötétebb időkre emlékeztető kínálatának rajongói tábora megáll-e a szavazói paletta egynegyedénél, vagy további ,,izmosodás” után elsöprik a trónkövetelő kormánypártok ötven százalék körüli támogatottságát?
A román állam és a helyi tanácsok nagyvonalúan kivonultak az egyházi tulajdonú iskolaépületek felújítási terheiből. Bukarest úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.
Megosztott társadalomban élünk, legalábbis Magyarországon és Szlovákiában biztosan. Megosztott, ...
Valószínűleg mindannyian érezzük, hogy e merénylet több annál, hogy egy magányos elkövető ...
Mutu helyére azt az Andrea Mandorlinit akarták kinevezni a kolozsvári CFR edzőjének, akit a Deac–Camora fémjelezte ...
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.