Csak nehogy megbetegedj!

Egykor még régi vágású orvosok próbáltak gyógyítani, akik le-leültek beszélgetni a betegekkel, meghallgatták őket. Gondjaikat, bajaikat. És azáltal is igyekeztek enyhíteni a problémákon. Hol van már az a világ?

De miért is írom azt, nehogy az orvosok kezére kerüljünk? Több okból is. Egyrészt azért, mert nem lehet tudni, kihez kerül az ember. Hányszor halljuk, hogy valakit félrekezelnek, rossz gyógyszert írnak fel. Vagy azt, hogy a vidéki egészségügyi pontok ide-oda küldözgetik a rossz diagnózissal rendelkező beteget, s mire az szakavatott helyre kerülne, időközben meghal.

Ám nem kell vidékre menni ahhoz, hogy meglepődjünk.

Nemrég ismerősömet kolozsvári orrfülgégészhez küldték. Amikor már harmadszor ment vissza ellenőrzésre – ugyanazokkal a tünetekkel –, az orvos bevallotta, hogy ő mindent megtett, többet nem tud, nem ért hozzá, máshoz kell fordulni.

Legalább rendes volt – könyveltük el magunkban. (Később hallottam egy munkatársamtól, hogy egy másik betegségre ugyanaz az orrfülgégész ugyanazt mondta.)

Létezik ugyanis, aki nem ilyen őszinte. A közelmúltban szomszédomat megműtötték. Az orvos szerint a műtét sikerült, csakhogy ő utána sem érezte jól magát. Miután többször panaszkodott, ellenőrzésre jelentkezett, s a doktor elismerte, hogy márpedig szomszédomnak sokkal jobban kellene éreznie magát. Ő viszont nem tud mit kezdeni vele, elvégez néhány vizsgálatot, azokat elküldi egy országos központba, és az eredményekkel, tanácsokkal majd jelentkezni fog – két nap múlva. Nos hetek, hónapok teltek el azt követően. S a műtőorvos sem a telefonhívásra, sem a közösségi médián keresztül küldött üzenetekre nem válaszolt, sem az asszisztensnője által közvetített kérésekre nem volt hajlandó szóba állni szomszédommal. Pedig ő már ott tart, hogy annak is örvendene, ha az orvos bevallaná, ismerősöm hiába fizette ki a több ezer lejt, a műtét rosszul sikerült, és ezzel kell tovább együtt élni.

Van azonban más is. A közelmúltban egyik idős rokonom szorult gyors műtétre. Az állami kórházban a várólista majdnem háromnegyed évet jelentett. Így hát a bácsi magánklinikán jelentkezett, amely éppen az állami kórházzal szemben volt – egy földszintes házban.

Érdekes módon az orvos, akinél az állami kórházban hónapokat kellett volna várni, két hét múlva már be is utalta a pácienst. A műtétet pedig akkor kezdte el, amikor az állami kórházzal szemben levő „magánklinikájára” megérkezett a vaskos boríték,

onnan az asszisztens felhívta őt telefonon, mondván, a pénz megérkezett X bácsi részére. A kórházban így soron (azaz várólistán) kívül az állam pénzén (gyógyszerek, műszerek, személyzet, étkeztetés stb.) sikerült elvégezni egy műtétet – több ezer lejért. Amelyet az orvos a magánklinikáján „programált be”, s ugyanott vette le a sápot is.

S hadd szóljunk a magyar orvosokról is néhány szót. Kolozsváron ugyanis kevés magyar szakorvos rendel – ez mind az állami, mind a magánszektorra érvényes. A kincses város magyarságának egy – talán jelentős – része pedig a nyelvi nehézségek (s talán a bizalom) miatt inkább a magyar anyanyelvű szakorvosokat keresi. Néha rosszul teszi. Nem azért, mert gyengébb képességűek lennének, dehogy. Inkább azért, mert van, aki a helyzetet kihasználja.

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt unokatestvérem egyik ismerősén keresztül jutott be egy híres kolozsvári magyar orvos magánrendelőjébe. A fél Kolozsvár oda járt. Nem is csoda, hiszen szakértelme igencsak elismert volt. Csakhogy egy idő után „elkapta a gépszíj”. Rájött, hogy minden magyar őt keresi, ezért lassan-lassan a rendelések rutinná váltak. Sőt, az ember mintha futószalagon érezte volna magát. Behívtak, előtted még bent volt a korábbi páciens, akinek a doktor magyarázott, az asszisztensnő viszont már a te adataidat vette fel.

Amikor sorra kerültél, kevés lehetőséged volt a beszélgetésre, mert a doktor az asszisztensnőnek diktálta a rutinszerű vizsgálat adatait. Mire felöltöztél, csörgött a telefon, az orvos a távbeszélőn keresztül is ajánlott gyógyszereket a vonal túlsó végén levőnek.

Közben írta a diagnózist és a receptedet. S amikor te is kérdezni szerettél volna valamit, érkezett a felszólítás, hogy mennyit kell fizetni a rendelésért, és hogy jöhet a következő beteg a folyosóról. Nesze neked, magyar orvos!

Különben azért „sem érdemes megbetegedni”, mert ha nem vagy hajlandó vagy nem tudsz fizetni a magánrendelőkben, az állami klinikákon hónapokat kell várnod egy-egy időpontra. Addig vagy meghalsz, vagy meggyógyítod magad, legjobb esetben elmúlnak a tünetek, s magadtól meggyógyulsz.

Amúgy írhatnám azt is, hogy a véranalízisek elkészítése sem zökkenőmentes, s ha nincs ismerősöd a rendszerben, egy-egy mágnesesrezonanciára is féléveket kell várni. A sort pedig hosszasan lehetne folytatni.

Szóval, kedves olvasó, nehogy megbetegedj!