Győzelmi és béketervek: egymással versengő elképzelések révén vetnének véget az ukrajnai konfliktusnak

Volodomir Zelenszkij ukrán elnök útra kelt: az Egyesült Államokba utazott, ahol az ENSZ ülésszakán való részvétel és nemzetközi vezetőkkel folytatott találkozók mellett a legfőbb célja az volt, hogy ismertesse az általa kidolgozott „győzelmi tervet” Joe Biden amerikai elnökkel.

A terv részleteiben egyelőre nem ismert, mivel azt Zelenszkij előbb szűk körben vitatná meg az amerikai elnökkel, valamint a két elnökjelölttel, Kamala Harrisszel és Donald Trumppal.

Részletek ugyanakkor kiszivárogtak belőle, és ezek némileg segítenek felvázolni, hogyan látja az ukrán elnök és csapata megvalósíthatónak Oroszország visszaszorítását.

Az egyik legfőbb pont

Ukrajna régi kérését fogalmazza meg: hogy a nyugati államok engedélyezzék számára a mélységi csapásokat oroszországi célpontok ellen az általuk szállított fegyverekkel.

Jelenleg ugyanis a közepes hatótávolságú rakétákat – amelyek képesek lennének Moszkvát is elérni – legfeljebb csak a határtól 70-80 kilométerre levő célpontok ellen használhatják, olyan létesítmények vagy katonai egységek ellen, amelyek közvetlenül részt vesznek ukrán területek elleni támadásokban.

Moszkva ez ellen egyszerű eszközzel védekezik: hátrébb vonta a repülőgépeit, így az ukránok nem képesek megsemmisíteni azokat.

Kijev álláspontja szerint, ha engedélyeznék a mélységi csapásokat, azzal súlyos károkat okoznának az orosz hadigépezetben, megalapozva ezzel az orosz hadsereg kiszorítását Ukrajnából, illetve a fegyverszünetet, majd – az ukrán szempontból – igazságos békét.

Moszkva viszont erre úgy reagált, hogy amennyiben

a Nyugat engedélyezné a mélységi csapásokat, azzal közvetlenül belépne az Oroszország elleni háborúba, aminek súlyos – akár nukleáris eszkalációhoz is vezető – következményei lennének.

Ez persze jórészt csupán a nyugati döntéshozók elrettentését szolgáló fenyegetőzés, ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy amennyiben Moszkva úgy érzi, hogy sarokba szorították, ukrán célpontok ellen hajlandó lenne kisebb teljesítményű taktikai nukleáris fegyvert bevetni.

Megjegyzendő, hogy nem nyugati, hanem saját gyártmányú fegyverekkel

Ukrajna már számos sikeres támadást hajtott végre Oroszország ellen – igaz, nem annyira katonai célpontok, mint inkább olajfinomítók ellen.

Az ezekben készülő üzemanyagot a hadsereg harckocsijai, repülőgépei és hajói is használják, és a támadások pillanatnyi gondokat okoztak, de az orosz olajipar megroppantásához édeskevésnek bizonyultak.

A béketerv más, kiszivárgott pontjai között szerepel az is, hogy Ukrajnát már hónapokon belül vegyék fel a NATO-ba – ez természetesen esélytelen, hiszen olyan ország, amelynek a területén háború dúl, ennek nyomán pedig azt sem tudni, pontosan mekkora területtel csatlakozna a katonai szövetséghez, nem csatlakozhat a NATO-hoz.

Ha ettől eltekintene az észak-atlanti szövetség, az automatikusan azzal járna, hogy

részesévé válik az Oroszország elleni konfliktusnak, és ezzel már meg is érkeztünk a harmadik világháborúhoz.

Szerepel még a tervben Ukrajna gazdasági támogatása, valamint a kurszki betörés folytatásához nyújtandó támogatás – ez a hivatalos kijevi álláspont szerint orosz csapatok elvonását szolgálja a donbaszi frontról, lehetővé téve az egyre szorongatott helyzetben levő ukrán védők számára, hogy fellélegezhessenek, valamint alkualapot teremthetne az oroszokkal való tűzszüneti tárgyalásokon.

És nem utolsó sorban további, gyakorlatilag korlátlan katonai támogatást kérnek – vagyis a lehető legtöbb és legkorszerűbb nyugati fegyvert.

Moszkva egyelőre nem kommentálta ezt a tervet, mondván: csak kiszivárgott részletek ismertek, érdemben majd a konkrétumok ismeretében nyilatkozik.

Ugyanakkor borítékolható, hogy

zsigerből elutasít egy olyan tervezetet, amely gyakorlatilag lenullázná az általa 2022 februárjában indított háború minden eddigi eredményét, katonailag legyengítené, megalázná és kiszolgáltatná.

Moszkva amúgy is nyeregben érzi magát, az ukrajnai frontszakaszok szinte mindegyikén lassú, de folyamatos orosz előretörésről érkeznek beszámolók, az ukrán haderő egyre kimerültebb, és a nyugati fegyverek sem állnak rendelkezésre elegendő nagyságrendben ahhoz, hogy érdemi eredményt hozzanak Kijev céljai – vagyis a megszállt területek visszafoglalása – szempontjából.

Az orosz vezetés olyannyira nem a belátható időn belüli békében gondolkodik, hogy még

a Kijev által tervezett második nemzetközi békekonferencián sem kíván részt venni – pedig arra az elsővel ellentétben legalább meghívnák.

Moszkva saját „béketervvel” rendelkezik, amelynek részletei régóta ismertek, és gyakorlatilag Ukrajna teljes kapitulációjában merülnek ki.

Az orosz vezetés azt követeli, hogy Kijev és a Nyugat ismerje el: az általa részben annektált négy ukrán régió – Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja – egész területe Oroszországhoz tartozik, akárcsak a még 2014-ben elcsatolt Krím.

Emellett

garanciákat követel arra, hogy Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz, és persze ennek érdekében le is fegyverezné az országot.

Mindez magában foglalja, hogy Ukrajnát saját érdekeltségnek tekinti, így az ország élén oroszbarát kormányt látna szívesen, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ország folyamatosan pufferzónát képezzen Oroszország és a Nyugat között.

Ez természetesen korlátozott ukrán szuverenitással járna, és jelentős akadályt képezne az előtt, hogy a nyugati cégek jelentős profitot termelő érdekeltségeket működtessenek az ország területén.

Vagyis egy ilyen megoldás nem csupán a jelenlegi kijevi vezetés, de az azt támogató nyugati kormányok számára sem elfogadható, utóbbiak többször is jelezték, hogy az ukrán békefeltételek mellett állnak ki.

Nem csupán a két közvetlenül érintett fél, hanem a globális geopolitikai játszmákban magának egyre nagyobb szerepet követelő Kína is előállt egyfajta béketervvel, amelyről – demonstrálandó igényét arra, hogy globális játékosként ismerjék el – diplomáciai nagyüzem keretében egyeztetett a szemben álló felekkel és más szereplőkkel is.

Peking tizenkét pontban fogalmazta meg tervezetét. Eszerint

minden állam szuverenitását tiszteletben kell tartani, fel kell hagyni a hidegháborús mentalitással, mérsékelni kell az ellenségeskedést, vissza kell térni a tárgyalóasztalhoz,

kezelni kell a humanitárius válságot, meg kell védeni a civil lakosságot és a hadifoglyokat, meg kell óvni a nukleáris létesítményeket, csökkenteni kell a stratégiai veszélyeket, szabad utat kell engedni a gabonaexportnak, fel kell oldani a nemzetközi szankciókat, működésben kell tartani az ipari ellátási láncokat és támogatni kell a háborús övezetekben az újjáépítést.

Bár ez elvileg jól hangzik, Kijev és támogatói számára elfogadhatatlan.

A hivatalos ukrán álláspont szerint ugyanis minden olyan megoldás, amely csupán befagyasztaná a háborút, és nem írná elő az orosz haderő egészének kivonását az ukrán területekről, csupán olyan szünetet hozna, amely lehetővé tenné Oroszország számára, hogy felfrissítse és újra felfegyverezze erőit, hogy aztán ismét offenzívát indíthasson Ukrajna ellen.

Béketervből tehát nincs hiány – az azonban, hogy melyik valósul meg, természetesen azon múlik majd, hogy melyik mellé sikerül kellő katonai erőt és nemzetközi támogatást állítani.