Több nemzedék írója: Méhes György

Nánó Csaba 2016. május 19., 11:55

Írásain nemzedékek nőttek fel. Sikeres meséket, regényeket, színdarabokat írt, az ifjúság falta a könyveit. Száz esztendeje született Méhes György, az egyik legismertebb erdélyi magyar szerző.

Több nemzedék írója: Méhes György
galéria

Méhes György Székelyudvarhelyen született 1916. május 14-én, és Nagy Elek néven anyakönyvezték. Írói álnevét Méhes György (1746–1809) bölcseleti doktor, református főiskolai tanár és író tiszteletére vette fel. Egyéves korában a család Kolozsvárra költözött, itt járta ki a Református Kollégiumot, majd az I. Ferdinánd Egyetemen jogi diplomát szerzett 1938-ban. Első írását (A színészi kozmopolitizmus ellen) az Ellenzék nevű lap közölte, tanulmányai, színikritikái a Hitelben és a Pásztortűzben jelentek meg.

A második világháború után 1948 és 1950 között a Falvak Dolgozó Népe munkatársa, majd két esztendeig a Művelődési Útmutató szerkesztője. Pártonkívülisége miatt támadások érték, 1952 után kivonult a hivatalos irodalmi életből, saját nevén nem publikálhatott (ekkor vette fel a Méhes György nevet), szabadúszóként írt ifjúsági regényeket és meséket. 1956-ban rövid ideig a Napsugár című gyermekújság főszerkesztő-helyettese volt. Első felnőtteknek szóló regényét, az Orsolya címűt, 1977-ben publikálta, ám különösebb sikert nem ért el vele. Öt évre rá azonban, a Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című életrajzi műve meghozta az elismerést Méhes Györgynek, mint regényírónak is. Ebben a visszaemlékezésben az író hiteles képet ad a háború sújtotta magyarság életlehetőségeiről, a korszak erdélyi társadalmáról.

Önmagáról és pályájáról így vallott: „... jókedvű vagyok, az is voltam egész életemben, még akkor is, amikor nem volt okom reá. Jókedvű voltam és az is leszek utolsó leheletemig, annak ellenére, hogy többé-kevésbé kiismertem már az emberi világot, már amennyire az a lélegzetvételnyien rövid élet alatt lehetséges. Kiismertem és megértettem, hogy részvételre, biztatásra van szükségünk...Ezért írtam – még magam is ifjan – mesét a gyermekeknek. Mesehőseim, Gyöngyharmat Palkó, Szikra Ferkó, Világhíres Miklós az igazságért küzdöttek csavarintos utakon settenkedő gonoszok ellen. Győztek, mert végül is – ebben hinnie kell a meseolvasónak – az igazság győz, nehéz küzdelemben, néha reménytelennek tűnő helyzetekben is… Ezért írtam vidám regényeket, jókedvű tudósításokat azokról, kiket legjobban szeretek, a családomról (mi ugyanis egy úgynevezett családias család vagyunk), meg néhány barátomról is. Így született meg a Micsoda társaság, a Tatárok a tengeren, a Leleplezem a családomat és a Kilenc vesszőparipa, s így írom most kicsi unokámról a Csodálatos nagypapát... Ezért írtam vígjátékokat; több mint egy tucatot. Mindezeket biztatónak szántam, mert lehet és érdemes vállalni, hinni, küzdeni a jobb sorsért, az emberi élet megrontói ellen. Ha szerette a közönség a darabjaimat, ha kihallotta belőlük a biztató szót, akkor nem írtam és nem éltem hiába.”

Ő volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház legnagyobb sikerrel játszott erdélyi szerzője. „Darabjai zömében a mi mindennapi életünket vitte színre, minden más szerzőnket fölülmúló mesterségbeli tudással, színpadi ismerettel” – írta Kányádi Sándor. 2007. április 10-én, 91. életévében hunyt el Budapesten.

Ismeretlenül is ráköszöntem az utcán
Személyes emlékek is fűznek Méhes Györgyhöz, hiszen ugyanazon a környéken születtem és nőttem fel, ahol ő is élt és alkotott, számtalanszor mentem szembe vele az utcán, szüleim mondták, ki ő. Meséivel találkoztam legelőször, mint kisgyermek, és ha már látásból ismertem Méhes Györgyöt, később könyveit is fellapoztam. Ismeretlenül is ráköszöntem az utcán – tiszteletből, természetesen, no meg az egész negyed olyan volt, mint egy nagyobb falu, szinte mindenki ismert mindenkit, és ha nem is álltak közvetlen kapcsolatban, az emberek többsége illendőnek tartotta köszönteni a közelebbi vagy távolabbi szomszédságot. Ma is dús, fehér hajú, mosolygós arcú bácsiként emlékszem rá – bár nyilván a hatvanas években még nem is volt olyan nagyon „bácsi” –, aki komótos léptekkel sétált, nyilván, fejében ezeregy új regény-, meseötlet keringett. A múlt század nyolcvanas éveiben, mint amatőr színjátszó a kolozsvári Stúdió Színpadon, az 1977-ben írt A szép piros alma című darabjában játszottam valami szövetkezet elnökét, Méhes György pedig néhanapján eljárt a próbákra, ott volt a bemutatón, emlékeim szerint nem szólt bele darabja színrevitelének módjába. (Egyébként volt gond a bemutatóval: vígjáték volt, a rendező belevitt egy kis magyar népi táncot, szép ruhák, jó kis zene, amit a cenzúra mindenáron törölni akart az előadásból. Végül valahogy sikerült előadni az eredeti elképzelés szerint, a magyar táncoknak óriási sikerük lett).

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.