Gy. Szabó Béla – aki a fában az életet látta

Születési évfordulójára idén Marosvásárhelyen a Gecse utcai református templomban rendezett kiállítással emlékeznek tisztelői. Ferenczy Miklós ny. kolozsvári lelkipásztornak, a Gy. Szabó Béla-hagyaték gondozójának elmondása szerint a mostani, 136. emlékkiállításon fametszetek, pasztellek és rajzok szerepelnek, köztük olyanok, amelyeket először tekinthet meg a közönség. A tárlat augusztus 9-től már látogatható. A kiállítás házigazdája Lakatos Péter helyi lelkipásztor.
Gy. Szabó Béla neve elsősorban a fa- és linómetszetekről jut eszünkbe, de – ahogyan azt Ferenczy Miklós hagyatékgondozó jóvoltából immár több mint száz emlékkiállításon is megcsodálhattuk – a művész olajban és pasztellben is jelentőset alkotott. Pedig eredeti szakmája szerint mérnök volt…
Gy. Szabó Béla 1905. augusztus 26-án született Gyulafehérváron vasutas szülők gyermekeként. A Maros és környezete már fiatalon befolyásolta később oly jellegzetes művészi szemléletmódját, a gimnáziumban kiváló rajztanár tanította Reithofer Jenő személyében. „Kivitt a szabadba, leült egy megfelelő helyre, kipakolta a holmiját, az akvarellkészletét, és akkor azt mondta: na fiam, most ezt a témát megfestem. Nézz ide! S közben magyarázta, mit csinál. Ez nagyon ritka dolog pedagógusoknál... Reithofer arra is megtanított, hogy harmincéves koromig igyekezzem mindent elsajátítani, amit csak lehet. Addig szívja magát tele az ember – mondta –, mert az a fogékony kor, azután pedig adja ki magából” – emlékezett vissza nagy szeretettel tanárára a művész. Reithofer a nagyhírű Székely Bertalan diákja volt, így hát bőven akadt átadni valója a fiatal nemzedéknek.
Gy. Szabó 1923-ban a Budapesti Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott. Sokak szerint szülei óhajára lett mérnök, de ezt a művész maga cáfolta egy interjúban: „...hogy szüleim kívánságára mentem volna műegyetemre, nem igaz. Másodéves koromban jöttem rá, hogy nem ott a helyem. Jól tanultam, tandíjmentes voltam. Szégyelltem otthagyni.” Az egyetemet ugyan nem hagyta ott, dolgozott is egy évig mérnökként a kolozsvári villamossági gépgyárban, ám hamar rájött: ezt a szakmát nem neki találták ki.

Az alkalmazottak bánatára és Gy. Szabó szerencséjére az 1930-as évek gazdasági válságának közepette megszűnt a munkahelye, innen kezdve kizárólag a festészetnek élhetett. Mérföldkő volt életében találkozása Kós Károllyal. 1932-ben néhány szénrajzzal és akvarellel jelentkezett egy kiállításra, itt figyelt fel a fiatal művészre Kós, akinek egyetlen mondata meghatározta a művész további sorsát. Ugyanis Kós elmerengve Gy. Szabó művein megkérdezte: „fiatalember, maga miért nem mászik fára?” A nagy tekintélyű mester szavai parancsként hatottak a fiatal művészre, mivel azonban soha nem látta, hogyan készül egy fametszet, kidolgozta erre saját módszereit. És első nagy formátumú metszetének címe – Fáramászó – azonnal Kós jó tanácsát idézte fel.
Liber miserorum (Szegények könyve) című, 50 fametszetet tartalmazó albuma 1935-ben jelent meg, ennek darabjai az 1930-as évek elejének gazdasági válságtól terhelt időszakát tükrözik, az emberek szociális nehézségeit: még a szülőföld szép tájai is fekete-fehér színekben tűnnek fel érzékeltetve a lelki magányosságot, a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot. Az album fogadtatása szinte letörte a művész alig bontakozó szárnyait. „Lebunkózták a könyvet” – emlékezett évek múltán a művész.
Az utókor szerencséjére, ha nem is mindenki jutott hozzá egy eredeti Gy. Szabó Bélához, de szinte futószalagon készültek a reprodukciók. Naptárak, évkönyvek illusztrációiként csodálhattuk azokat, vagy a grafikus maga sokszorosította metszeteit. Egyedi stílusa összetéveszthetetlen, alkotásai – elsősorban fametszetei – már első ránézésre utalnak készítőjére.
Sokan kérdezhetik, honnan származik nevében a Gy betű. A válasz egyszerű: Szabó Béla ezzel utalt és tisztelgett szülővárosa, Gyulafehérvár előtt…
A feledhetetlen művész 1985. november 30-án hunyt el Kolozsváron.