Budapesten, a Ferenciek templomának a falán Holló Barnabás képzőművész domborműve örökíti meg az 1838-as, borzalmas pesti árvíz hősének alakját, aki 1796. december 30-án született családja zsibói kastélyában. Édesapját, id. Wesselényi Miklóst – hatalmas termete és szilaj természete miatt – „zsibói bölényként” emlegették. Hitvese, Cserey Heléna tizenegy gyermekkel ajándékozta meg, ám közülük csak ifj. Wesselényi Miklós érte meg a felnőttkort. Apja testileg erőssé, ugyanakkor műveltté nevelte fiát, ami nem csoda, hiszen az öregebbik Miklós igencsak értett a harchoz, ugyanakkor a művészetek nagy mecénása is volt.
Az ifjú Miklós 1820-ban barátságot kötött gróf Széchenyi Istvánnal, aki hozzá hasonlóan célul tűzte ki a hűbéri rend eltörlését, a polgári fejlődést és nemzeti függetlenséget. Együtt járták be Nyugat-Európát, melynek fejlett közállapotait látva még jobban rádöbbentek hazájuk elmaradottságára, s elhatározták, hogy mindent megtesznek az áldatlan helyzet orvoslásáért. Wesselényi előbb saját háza táján látott munkához, zsibói birtokán eltörölte a robotot, majd az elsők között szabadította fel jobbágyait, amit később más, haladó gondolkodású erdélyi nemesek is követtek.
Az 1830–1836-os magyar rendi gyűlésen már a főrendi ház tagjaként politizált, s a főúri ellenzék egyik vezéralakja lett. Követelte az örökváltságot, vagyis azt, hogy a jobbágyok – mérsékelt összeg befizetése fejében – érhessék el önmaguk és leszármazottaik személyi szabadságát. Szót emelt az újoncozási túlkapásokkal szemben, Magyarország és Erdély több városában nyílt beszédekben támadta a katonafogdosás túlzott mértékét, s egyenesen felszólította a megyék tiszti karát, hogy ne engedelmeskedjenek a császári kormányzat törvénytelen rendelkezéseinek. Ezt ma polgári ellenállásnak neveznék…
Közben Erdélybe az udvar a rendi alkotmányosság helyreállítása helyett teljhatalmú polgári és katonai biztost nevezett ki Wlassich Ferenc horvát bán személyében. Ezért Wesselényi hazasietett, és megannyi városban nagyhatású szónoklatot tartott a bécsi vezetés törvénytelen lépése ellen. Az erdélyi ellenállás hatására a kamarilla visszavonta intézkedését, és 22 évi szünet után megnyitották az erdélyi országgyűlést, melyen Wesselényi követelte Magyarország és Erdély újraegyesítését.
Még tartott az országgyűlés, amikor Kolozsvárott kisebb felkelés tört ki, amit a császári katonaság véresen eltiport. Wesselényi vakmerő nyíltsággal nevezte bűnösnek nemcsak a katonákat, de a mögöttük álló udvart is. A hatalom nem nézte tétlenül tevékenységét, nem hallgatta szótlanul beszédeit. 1835-ben két pert is indítottak ellene: Erdélyben a cenzúra semmibe vételéért, Magyarországon pedig hűtlenségért, noha Wesselényi vigyázott rá, hogy ne tegyen felségsértő kijelentést, és ne uszítson lázadásra. Még tartott az eljárás, amikor 1838 elején Pestre rátört a város 4245 háza közül 2281-et romba döntő árvíz. Wesselényi Miklós március 14-én, majd a 15-re virradó éjszakán százakat szabadított ki az ár által fenyegetett otthonaikból, megmentve őket a haláltól. Ám a hősies életmentő bárót – a közvélemény felháborodása ellenére – mégis elítélte a császári bíróság. Három év börtönt kapott, pedig idegláz és szembetegség támadta meg, fél szeme világát már elvesztette, s a másik szemét is vakság fenyegette. 1840-ben az új országgyűlés nyomására kegyelmet kapott. A lassan teljesen megvakuló férfi szobalányként magával hozta egy helybeli takács lányát, Anna Luxot, akit a konzervatív körök felháborodására feleségül is vett, s két fia született tőle.
1848. április 30-án Pozsonyban mondott forradalmi hangú beszédet, fegyverbe szólítva mindenkit a fenyegetett szabadság védelmében. Ismét felemelte szavát Magyarország és Erdély egyesítése, illetve az erdélyi jobbágyfelszabadítás érdekében.
1850-ben tüdőgyulladást kapott, rövid betegeskedés után április 21-én Pesten halt meg.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.