A „Hopp ide tisztán, szép palútt deszkán” kezdetű menyasszonytánccal, Bartók Béla nagymegyeri gyűjtésével köszöntötték a művészek a Magyar Állami Népi Együttes hetvenéves jubileumára érkező újságírókat. Igen, e felvidéki dallamot Rábai Miklós koreográfiájában, az Ecseri lakodalmasban is feldolgozta, s az Együttes e produkcióval mutatkozott be 1951-ben a Városi Színházban. Az elmúlt hét évtizedben Rábai Miklóst a vezetésben többek között Tímár Sándor, majd Mihályi Gábor követte, történetének három nagy korszaka alatt
a Magyar Állami Népi Együttes az ország legrangosabb néptáncegyüttesévé vált; színpompás, gazdag repertoárja a világ legtöbbet utazó társulatainak rangjára emelte.
A hétévtizedes fennállása alatt négy világrész félszáz országának színpadain lépett fel, és több mint ötmillió néző ünnepelte világszerte nagysikerű műsorait.
A jubileumi évadot a 70 év színei című ünnepi darabjukkal nyitják, s gesztusértékű, hogy az összeállítást először a pandémiában helytálló egészségügyi dolgozóknak adták elő.
A jeles évad a hetven évet felölelő Tánc-Ünnep című nagyszabású gálaműsorral folytatódik, amelyet július 23-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthat a közönség. A korokon átívelő előadás az ötvenes évektől napjainkig tárja a nézők elé a legendás együttes művészetét. Június 24-én mutatják be az együttes mindennapjaiba bepillantást engedő egyedülálló fotóalbumot Váradi Levente fotóművész képeiből. A Végtelen motívum című kötet gazdag képanyaga a jubileumra készült, és a Magyar Állami Népi Együttes előadásait és a kulisszák mögötti életét örökíti meg. Egy szabadtéri kiállítás is felidézi a sikeres évtizedeket, a Hetven év alatt a világ körül című tárlatot az együttes székháza előtti Corvin téren tekinthetik meg az érdeklődők.
A Magyar Állami Népi Együttes a határon túli magyarság körében is nagyon népszerű.
Az elmúlt évben, az augusztus 25-26-ai muravidéki nagysikerű előadássorozat után az Együttes vezetői még nem tudták, hogy életükben hosszabb szilencium következik. Így a hazai fellépések mellett a határon túl és Európa-szerte is turnézik idén a társulat, augusztus végén a vajdasági Zentán vendégeskedik, szeptember közepén pedig Erdélyben lép fel több helyszínen. Októberben Londonba látogatnak el, és a Milánóban is nagy sikert aratott Liszt-mozaikokkal állnak színpadra.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.