HIRDETÉS
A rendezvénysorozat pénteki megnyitásakor Kelemen László, az intézmény főigazgatója felhívta a figyelmet a hagyományok ápolására az élet mindennapjaiban, és az ebben rejlő jövőkép fontosságára: „A hagyományok megszakadtak, s a kommersz veszi át a helyüket. Legyünk tisztában szándékainkkal, legyen víziónk! Minden családban legyen természetes, hogy a helyi viseleteket vegyék fel, a lokális tánckultúrában legyenek otthon, s gyerekeiknek is adják át a hagyományokat.”
Az öt szekcióban folyó félszáz programon, valamint az esti előadásokon mintegy félezer érdeklődő vett részt. Az összeállítás az előadók gondolataiból, s a programokból ad ízelítőt.
A legnagyobb közönséget vonzó programoknak a Csűrszínház adott otthont. Szélyes Ferenc, a játékszín gazdája beszél a kezdeményezésről:
„2003-ban indítottuk el a Csűrszínház mozgalmat. A marosvásárhelyi színház színészeként javasoltam, hogy a nyári szünetben szülőföldemen, Mikházán rendezzünk előadásokat. Egy maroknyi csapat három hét alatt hozta tető alá az első előadást a kultúrotthonban. Itt, ahol beszélgetünk, valamikor egy régi csűr állt, ami elé egy színpadot ácsoltunk, s ebből fakadt a Csűrszínház elnevezés. Az időjárás nem kedvezett e formának, s hosszabb kilincselés, hányattatás után – a helyi, megyei szervek, s a román állam segítségével – 2009-ben avattuk fel az új épületet. Eredetileg a környékbeli falvak lakosainak szerveztük az előadásainkat, mivel a városi színházak tájolásai napjainkra elmaradoztak, de a közönség java része mégis a környező városokból látogatott ide. Szerencsére, az utóbbi időben a környékről is egyre többen érkeznek, állandóan táblás ház előtt játszunk: a teátrum hangulata, a drámától a zenés vígjátékig terjedő repertoár vonzza a közönséget.”
Bartos Tünde bútorfestő, lakberendező a népi motívumok mai használatát vázolta.
„A népi tárgyaknak, bármennyire is díszesek voltak egykor, mindig volt funkciójuk. Az embereket napjainkban is érdekli a népművészet, viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy a ma használatos tárgyak is rendeltetésszerűek legyenek. Képzést is szerveztünk e célból gyakorló kézműveseknek, ahol a résztvevők átlagéletkora 30-40 év volt, de szerettük volna felkelteni a fiatalabbak érdeklődését is. Az ezt követő kiállítás a diákok körében is kedvező visszhangra talált, szerencsére a népszerűsítésben, a tanintézményekben is partnerekre találtunk. Az alkotás öröme mellett az ilyen szellemben készített termékek a bemutatókon, vásárokon is kelendőek, így
Tálas Ágnes Judit, a Hagyományok Háza külső munkatársa a NÉP - TÁNC - NYELV - íránytű a közösséghez című előadásában egy archív felvételt is bemutatott, nagy sikerrel.
„A közösségkovácsolás oldaláról közelítem meg a táncoktatást, nem a tökéletes táncolás megtanítására helyezem a hangsúlyt. Az idős Kiss Márton és Kiss Magdolna Szamosújváron élnek, az őket bemutató film lelkileg érintett meg: a közösségben, a felnövekvő nemzedék életében, a szocializációban milyen jelentős szerep jutott a táncnak. Hagyományok alapján működő rendszert ismerhettünk meg, voltak szabályok, keretek, amelyekre a mai világban is szüksége lenne a fiatalságnak, így időt, energiát nyerhetnének, s a kellemetlenségek köre is leszűkülhetne. Vannak olyan fiatal csoportjaink, akik már másfél évtizede dolgoznak együtt, igazi közösséggé formálódtak, s jóllehet egymástól sokszor nagyon távol élnek, de már előre várják az újabb találkozást. Itt is érvényesül az ősi szokás, aki nem illik be a sorba, azt a közösség bírja jobb belátásra.”
Tálas Ágnes a tánc párkapcsolatok kialakítására vonatkozó szerepére is kitért.
„Ezek a közösségek biztonságos helyek, ahol egymásra találhatnak a fiatalok, emellett megismerhetik a hagyományokat, néprajzi, gyakorlati ismeretekre tehetnek szert. Egy páros forgásnál mindkettőnek el kell fogadnia a másikat, s arra törekedni, hogy a másiknak is örömet szerezzen. Így igazi harmónia, s összhang alakulhat ki, megszűnik idő és tér: ’szinte elszállnak’, szoktuk mondani. Márton bácsi és Magda néni egy életre találták meg egymást, magam is, és barátaim java része is a tánc révén lelte meg párját, s alapított családot.”
Nyitrai Mariann néprajzkutató-népdalénekes Bartók Béla Nyárád menti gyűjtéseit foglalta össze.
„1914-ben járt Maros-Torda vármegyében Bartók Béla, feleségével, Ziegler Mártával. Nagyon gazdag, alapos, analitikus gyűjteményt köszönhetünk nekik, a székelyföldi, a majdnem a Székely-Mezőséget érintő zenei aldialektus gazdagodott munkájuk nyomán. Utolsó pillanatban érkeztek ide, külső hatásoktól mentes zenei világot rögzítettek, a világháború, s az iparosodás széthordta a férfinépet. A vármegyében 10-12 faluban jártak, s falvanként húsz gyűjtött dallammal számolhatunk, így két-háromszáz dallamot minden bizonnyal lejegyeztek e tájon. Több népszerűvé vált, mint például a páva-dallam hamar elterjedt, s az oktatásban is szerepet kapott.”
Kincses Olga néptáncoktató vendégként érkezett a rendezvényre.
„Székelyszenterzsébetről érkeztem, s a barátaimtól hallottam a rendezvényről, s az internetről szereztem további információkat. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, ez a szabadegyetem egy kicsit olyan, mint Tusványos, de középpontjában a népművészet, a folklór áll. A barátokkal való találkozás is vonzott, megismerkedtem másokkal, s a színvonalas program is érdekelt. Az énektanulásra és az esti koncertekre voltam leginkább kíváncsi.
Jövőre is szívesen eljövök, – s főleg a tánctanulás miatt – a gyermekeimnek is ajánlom.”
Tötszegi Tekla néprajzkutatót a népviselet és a divat meghatározásáról kérdeztem.
„A viseletet a közösség által meghatározott öltözködési formaként lehet leírni. Ez egy tág meghatározás, mivel, amikor viseletről beszélünk, azt általában a paraszti közösségek öltözködési formáival azonosítják. Tágabb értelemben viszont mindenféle, így a kortárs közösségnek is az egyértelműen közös jegyeket felmutató öltözködési formáját érthetjük alatta. Amennyiben a viseletet a divattal állítjuk szembe, akkor elmondható, hogy míg a divat a folyamatos változáson alapul, addig a népviselet hosszabb távú, kevésbé változékony öltözködési forma. Ez nem azt jelenti, hogy a népviseletben nincsenek újítások, s a divatnak bizonyos elemei ne jelenjenek meg benne: mindig a fiatalok öltözködése hoz új elemeket, s ezek egyben a viselőiket is jellemzik. Kalotaszegen a viseletek a család nőtagjainak az erényeit is bemutatták, szorgalommal, ügyességgel, gazdaságossággal hogyan lehetett az anyagi eszközöket pótolni, kiváltani.
Györfi Erzsébet népdalénekes a népdal megszerettetéséről beszélt.
„Nagyon foglalkoztat a fiatalok helyes megszólításának témája, állandóan keresem azokat a módozatokat, hogyan lehet minél több embert, minél több gyereket bevonni a népdal teremtette világba. Három alapelvet emelnék ki: már a gyermekkorban meg kell szerettetni a népzenét, s erre meg kell találni a helyes módszert is. Másik fontos szempont, hogy az óvodában és az iskolában biztosítsuk a népdal jelenlétét, s színvonalas oktatását. Az első kettőből következik a harmadik, biztosítani kell, hogy a fiatalok, a népdal motiválta örömérzetet ki is tudják fejezni mások javára. Ezzel gyarapodhatnak, a népdal szeretetével lelki gazdagságot nyerhetnek.”
A kétnapos rendezvény programjai után különleges kulturális előadásokra várták az egybegyűlteket. Pénteken a Barozda Együttes „Kájoni János és a népzene” című koncertjét a Barozda Együttes, a Heveder Banda, a Lelkes Zenekar és az Öves Együttes „Generációk” című közös rendezvénye követte. Szombat este a Magyar Örökségdíjas Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kar hangversenyét tartották a templomban, amit a "Kincses Marosszék" címmel Székelymezőség, Maros-és Nyárádmente hagyományőrzőinek előadása követett. A vasárnapi szentmisét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes mutatta be, s Mikháza fejődéséért ajánlotta fel. A perselygyűjtést a templomi orgona felújításáért rendezték. Igen, egy szebb napokat látott település fejlődéséhez elkel a fohász és a segítség, ehhez a hétvégén a szabadegyetem is hozzájárulhatott talán szerény eszközeivel.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
