Nánó Csaba új könyve: a Zsebfüzet, ami nem hiányozhat

A több mint két évig elhúzódó járvány következtében a közelmúltban napvilágot látott könyvek szerzői többnyire csak online, élő közönség nélkül tudták bemutatni új köteteiket, ami sem az íróknak, sem pedig az olvasóknak nem okozott igazán örömöt. A személyes kapcsolat hiánya sivárrá, szinte érdektelenné tette ezeket az eseményeket, így aztán mindenki nagyon várta, hogy a megszorításoknak vége legyen, és végre találkozhasson alkotó és közönsége. Érvényes volt ez minden művészeti ágra kezdve a színháztól egészen a tárlatokig vagy különféle bemutatókig.
Az unitárius egyház tulajdonát képező Vallásszabadság Házában tartott könyvbemutató népes részvétel mellett zajlott,

a szerzőt Makkay József, az Erdélyi Napló felelős szerkesztője faggatta. Tekintettel arra, hogy a két újságíró kisebb-nagyobb megszakításokkal mindegy három évtizede áll munkakapcsolatban egymással, olyan kérdések is elhangoztak, amelyek nem kimondottan a kötet megjelenésére vonatkoztak.

Makkay egyebek mellett felelevenítette azt a periódust, amikor alig pár éve még a kollégák együtt drukkoltak, hogy Csaba felépüljön egy súlyos betegségből. A szerző ezzel kapcsolatban elmondta, annak a nehéz periódusnak is volt egy pozitív hozadéka, hiszen akkor született Tegnap/Betegnapló című kötetet, amelyben éppen a betegséggel való küzdelmet írja le naplószerű formában. „Sokan kérdezték akkor, miért kell egy ilyen intim dolgot, mint a daganatos megbetegedést a világ elé tárni. Nekem nagy segítséget jelentett a gyógyulás útján az, hogy leírhattam gondolataimat, érzelmeimet, ami ebben a kálváriában elkísért. Ha kötetem akár csak egy embernek reményt adott a gyógyulásra, már megérte kiadni” – mondta ezzel kapcsolatban Nánó Csaba. Nagy Péter igazgatónak és munkatársainak jóvoltából az a kötet – akárcsak a Zsebfüzet – az Exit Kiadó gondozásában jelent meg, és a szerző háláját is kifejezte a bizalomért.

Mivel a szerzőnek több interjúkötete is megjelent, amelyben jeles színészek vallanak pályájukról, életükről, Makkay József rákérdezett a szerző kapcsolatára a színházzal. Nánó Csaba elmesélte, hogy gyakorlatilag

olyan környezetben nőtt fel, ahol szüleinek több barátja is a színészek köréből került ki, közöttük nőtt fel, később pedig amatőr színjátszóként került ő maga is közelebbi kapcsolatba ezzel a világgal.

A 90-es évek közepétől aztán már újságíróként kereste fel a kolozsvári színház kiváló művészeit, ezekből a beszélgetésekből született két kötetre való interjú. Elkészült két életinterjú-kötet is Simon Gábor operaigazgatóval és Albert Júlia színművésznővel, de a szerző a prózaírást sem adta fel. Tavaly jelent meg a Kertvárosi keringő című önéletírása, amely a szerzőnek gyerek-és ifjúkora leírását tartalmazza az 1989-es rendszerváltásig. „Sosem szerettem volna leragadni egyetlen műfajnál, és szerencsém volt, hogy már pályám kezdetén a szerkesztők elfogadták rövidebb vagy hosszabb prózai írásaimat is. Ugyanakkor némi szomorúsággal észlelem azt is, hogy az ilyenfajta írások mintha kezdenének kiveszni a lapok hasábjairól” – mondta a szerző. Tizenegy megjelent kötete közül három interjúkat, kettő életinterjút tartalmaz, egy színháztörténeti munka Kolozsvár amatőr színjátszásáról (társszerzőségben Barta Lászlóval), a többi pedig tárcákat, novellákat, visszaemlékezéseket nyújt az olvasóknak. Makkay József erről úgy vélekedett, hogy Csaba immár eljutott a hétköznapi újságírástól a közírói szerepig, amit manapság elég kevesen vállalnak fel.

Az új kötet születésének körülményeiről beszélgetve a két újságíró felelevenítette, hogy 2020 márciusában a covid-járvány kitörése szakmájukban is egyfajta törést okozott. Betiltották a rendezvények tartását, bezártak a művelődési intézmények, gyakorlatilag nem volt olyan esemény, amiről az újságírók beszámolhattak volna. Nánó Csaba elmondta, a mindennapi újságírói feladatok hiányában, amikor a lapok is félgőzzel működtek, és mindenki többnyire otthon ücsörgött, gyerekkori emlékeit kezdte leírni, olyan történetek elevenedtek fel benne, amelyekről jómaga is azt hitte, rég elfeledte őket.

– mesélte a szerző. Kiderült, hogy az iskolában a sportesemények amolyan néma tudósítója volt, hiszen felírta minden mérkőzés eredményét, táblázatokat vezetett – noha ez akkoriban rajta kívül senkit sem érdekelt. Ezt a szokását mind a mai napig megtartotta, régimódi újságírónak tartja magát, aki például sajtótájékoztatókon nem modern elektronikai eszközöket – laptop, okos telefon – használ, hanem hagyományos módon, papírra golyóstollal jegyzi le az elhangzottakat. És ugyanúgy, mint fiatalkorában vagy újságírói pályája kezdetén, ma is kézügyében tart egy jegyzetfüzetet, amelybe ötleteit, témáit jegyzi fel. Végül a járvány idején annyi történet született, ami sehol sem jelent meg, hogy a szerző az Exit Kiadóval egyetértésben érdemesnek látta kötetben is megjelentetni őket. A kiadvány amolyan szűkebb családi vállalkozásnak is tekinthető, hiszen Csaba prózáit felesége, Réka illusztrálta.

A Zsebfüzetben a szerző több írásában is megemlékezik a Temesváron töltött nyarairól („nagyvárosból nagyvárosba mentem, ezért az én életemből kimaradtak a falusi nyarak”), nagyszüleiről, gyerekkori játszótársairól, osztálytársairól. Nánó Csaba új kötetéből, a Zsebfüzetből egyebek mellett még kiderül: miért lett a szerző kiskorában újságpapírba csomagolva, mi okból lakott Indián a spájzban, ki volt az igazi Télapó, kivel járt a maci a szőlősben, milyen volt a nagymamák levese, valamint mi köze Mátyás királynak a villamoshoz. Fény derül arra is, ki volt Gazsi, miért iktatta ki a rendszer Jancsikát, mit jelent lépcsőházi zseninek lenni és hova tűnt a karácsony illata. Szó van benne az idő relativitásáról, sosem kapott díjakról, néma üvöltésről és az elmúlásról. A kötetet Pap Geraldine Réka kollázsképei gazdagítják, a borítóterv Könczey Elemér munkáját dicséri.