Brüsszel befogadta az erdélyi kisebbségügyi petíciót

Makkay József 2016. december 02., 20:14

Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke idén februárban juttatta el az Európai Unió illetékes szerveihez azt a petícióját, amelyben az erdélyi nyelvjogi helyzetre hívta fel a figyelmet. Beadványára az EU Petíciós Bizottságától pozitív választ kapott. A fejleményekről a kolozsvári politikust kérdeztük.

 

Brüsszel befogadta az erdélyi kisebbségügyi petíciót
galéria


– Mit tartalmaz az Európai Unió Petíciós Bizottságához benyújtott keresete?

– A petícióban a kolozsvári táblaügy körül kialakult helyzetet ismertetem kitérve az anyanyelvi jogok betartására Kolozsváron. Arra kértem az illetékes uniós szerveket, hogy vizsgálják meg a kérdést és foglaljanak állást az ügyben.

– Mennyire számít újdonságnak, hogy erdélyi petíciókat fogad be az Európai Unió?

– Évente hozzávetőleg 200 petíciót adnak le Romániából különböző ügyekben, ezek kétharmadát fogadják be és vizsgálják ki. Erdélyből több petíciót befogadtak már, többnyire magánkezdeményezéseket, de néhány közösségi ügyben is adtak le már beadványt. Legutóbb Tőkés László egyházi ingatlanok visszaadása kapcsán benyújtott petícióját fogadták be. Elmondható, hogy mi, erdélyi magyarok sajnos ritkán élünk ezzel az eszközzel, pedig nagyon sok lehetőséget tartogat.

– Mi lehet az eredménye egy ilyen beadvány kivizsgálásának? Mit várnak tőle?

– Először is a petíció napirenden tartja a kérdést, és magyarázkodásra kényszerítheti az illetékes szerveket. Az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia a kérdést, és jelentést kell róla írnia, Romániának válaszolnia kell a vádakra. Ha a kivizsgálás kimutatja, hogy jogsértés történt, akkor az Európai Bizottság nyomást gyakorolhat az önkormányzatra. Bármilyen is legyen a kimenetele, az ügy szempontjából hasznos lesz.

– Hogyan ítéli meg, milyen Erdélyben a magyarság nyelvi jogainak a használata? Milyen mértékben élünk a törvény nyújtotta lehetőségekkel, illetve milyenek a szabályozások?

– A széleskörű lehetőségek ellenére a helyzet elszomorító. A nyelvi jogok nagyon gyengén érvényesülnek, és ezért a felelősség közös. Sokszor a dekoncentrált közigazgatási szervek nem tartják be ezeket a jogokat tudatlanságból, érdektelenségből és gyakran szándékosan, de sokszor mi magunk nem élünk jogainkkal. Ebben az is szerepet játszik, hogy sokan nincsenek tisztában az őket megillető jogokkal, emellett sokszor nem szólalunk fel, amikor a hivatalos szervek nem tarják be ezeket. Mindenek előtt fontos lenne tájékoztatni a közösséget, hogy tudatosan éljen a lehetőségekkel. Sokszor a magyar önkormányzatainkat kellene a törvény betartására kötelezni.

– Ebben az ügyben hogyan tudnának hatékonyabban segíteni az EP-képviselők?

– A petíció kapcsán a magyar EP-képviselőink más nemzetiségű kollégáik és a közvélemény tájékoztatásával állhatnának mellénk. Erre néhányan már ajánlatot is tettek. Sokat számíthat az ügy kimenetelében, hogy ezt mennyire támogatják ottani képviselőink.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.