Bem József: egy élet a szabadság szolgálatában

Nánó Csaba 2019. március 17., 08:25 utolsó módosítás: 2019. március 18., 15:09

Az 1848-49-es szabadságharc egyik legnagyobb emigráns hőse, a lengyel Józef Zachariasz Bem, a székelyek által Bem apónak nevezett hadvezér 225 éve született.

Lengyel zászlórengetegben a budapesti Bem-szobor március 15-én Fotó: Okos Márton

Az 1848-49-es szabadságharc egyik legnagyobb emigráns hőse, a lengyel Józef Zachariasz Bem, a székelyek által Bem apónak nevezett hadvezér 225 éve született. Mintha a sors is arra predesztinálta volna, hogy részt vegyen és jelentős szerepet vállaljon a magyar szabadságharcban: március 14-én született Tarnówban, Lengyelország osztrák fennhatóságú részén birtokos nemesi családból.

A pesti események kirobbanásakor 54 éves volt, férfikorának teljében, ám már addig is sok megpróbáltatás érte. Egész életét a fegyverek szolgálatában töltötte, 25 esztendősen, századosi rangban már a varsói tüzériskola tanára volt.

Részt vett a lengyel szabadságharcban, 1831 elején, őrnagyként egy lovasüteg parancsnoka lett. Az ostrołękai csatában tíz ágyú összpontosított tüzével szinte az egész támadó orosz hadsereget feltartóztatta időt nyerve a lengyel hadtest újrarendeződésére, de a vereséget így sem sikerült elkerülnie. Jan Skrzy­necki tábornok még a csatatéren ezredessé léptette elő. Két hónappal később már tábornok volt, neve nemzetközileg is ismertté vált. A lengyel szabadságharc bukása után Párizsba emigrált, ahol megírta emlékiratait A lengyelországi nemzeti felkelésről címmel.

A kiváló hadvezér

A galíciai forradalmi mozgalomba 1848 tavaszán kapcsolódott be, s francia fegyverszállítást ígért az orosz és osztrák megszállók ellen. A mozgalom nem tudott kibontakozni, így Bem Bécsbe ment, ahol 1848. október 14-én a város forradalmi védőrségének parancsnoka lett. Bécs eleste s a felmentésére igyekvő magyar sereg schwechati veresége után november 1-jén Pozsonyban a magyar szabadságharc szolgálatába állt. Kossuth november 29-én egyik legjobb döntésével az erdélyi hadsereg főparancsnokává nevezte ki. Bár a magyar tábornokok nemigen bíztak benne, Bem szigorú fegyelmet követelve újjászervezte a bomlóban lévő erőket és napi 30–35 kilométeres menetteljesítményt követelve 13 ezer katonával három hónap alatt kiűzte Erdélyből az osztrákokat.

Bem kiváló hadvezéri és szervező tehetségének, erélyének, gazdag tapasztalatainak és demokratikus stílusának köszönhette győzelmeit.

Bem tábornok kiváló hadvezér volt: a magyarok, lengyelek és törökök egyaránt magukénak érzik

Taktikája a tüzérség erőteljes alkalmazásán s a csapatok gyors, éjjeli mozgatásán alapult. Ezzel meglepte az ellenfelet, váratlan rajtaütései sokszor legyőzték az ellenség túlerejét. Sokat tett a nemzetiségi békéért, magyarok, románok, szászok együttműködéséért, bár ebben nem sok sikert ért el. Magyarul nem tudott, németül is rosszul, főleg franciául értette meg magát. Petőfivel, segédtisztjével, bensőséges viszonyt ápolt, nagyra becsülte tehetségét és forradalmi felfogását. 54 évesen már „apónak” becézték a szabadságharcosok, Petőfi egyik versében egyenesen „sistergő istennyilaként” jeleníti meg.

Halál távol a hazától

A forradalom bukása után az oroszok a lengyel emigránsok kiadatásáért még nagyobb diplomáciai akciót indítottak, mint Bécs a magyarokért. A törökök a lengyeleket Sumlába telepítették, s mert az iszlám hit a kiadatás ellen védelmet jelentett, Bem is áttért.

A szíriai Aleppóba (ma Haleb) került kormányzónak.

Az idős tábornok, hogy tétlenségét feledje, itt salétromgyárat alapított, amellyel a török hadsereg lőszerellátását jelentősen megjavította. 1850-ben a török helyőrség lázongani kezdett a késedelmes zsoldfizetés miatt. Ezt kihasználták a környékbeli arab és drúz törzsek, akik már régóta el akartak szakadni Törökországtól. A felkelők körülvették Aleppó városát. A megrémült török főméltóság Bemre bízta a város védelmét. A várost kora délután kezdték ostromolni a karddal és lándzsával felszerelt felkelők. Semmire sem mentek a Bem által vezetett török tüzérek kartácssortüzeivel szemben. A gyalogságnak és a lovasságnak már csak a szétszórt felkelők végső megsemmisítése maradt.

Bem azt is látta, hogy a felkelés részben jogos volt, mert a kormányzó elnyomó politikája váltotta ki. Levelet írt a szultánnak, hogy Musztafa pasa kormányzó leváltását sürgesse. A választ már nem tudta meg, mert régi sebei újra felszakadtak és elmérgeződtek, ráadásul maláriát is kapott. 56 évesen 1850. december 10-én halt meg ajkán azzal a mondattal: Lengyelország, nem én szabadítalak fel!

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat