A Bánffyhunyadon 1908. február 26-án született Albrecht Dezső életét, sorsát és hagyatékát felidézni csak nagy hiányosságokkal lehet, hiszen sem életében, sem halála után nem jelent meg egyetlen könyve sem. Csupán folyóiratok (a Hitel mindenekelőtt, de aNyugaton megjelent, 1945 utáni folyóiratok is), heti- és napilapok, s a Szabad Európa Rádió hangszalagtára őrzi („Bónis”) gondolatainak és íráskészségének termékeit, a magyar Országgyűlés jegyzőkönyveiben olvashatók parlamenti beszédei. És nyilván még emlékeznek rá a még életben lévő magyar Szabad Európa Rádió Bizottság-ösztöndíjasok, akik neki is köszönhetik sorsuknak azt a szerencséjét, hogy emigrációs körülmények között is tanulhattak, s értelmiségi pályára léphettek a szabadnak megmaradt nyugati világban. Nagy hiányosságot jelent viszont, hogy halála után Budapestre irányított párizsi hagyatékát még mindig nem találhatni a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Emlékiratot pedig, ha írt (márpedig a párizsi Nagy Pál és Papp Tibor szerint írt!), ma még töredékében sem találhatni, olvashatni.
Amit viszont tudni lehet: az 1941-ben összeállított Kis erdélyi enciklopédia két évtizedről Hitel-szócikke a következőket rögzíti: „A fiatal erdélyi nemzedék nemzetpolitikai folyóirata. Alapították 1935-ben (Makkai László és Venczel József), és akik az 1936-os újraindulás óta szerkesztik: Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József és Vita Sándor. A Hitel az erdélyi belső társadalmi fejlődésre beláthatatlan hatással volt. Céljául az önismeretet tűzte ki, tudván, hogy az erdélyi magyarság, – és nem csupán az erdélyi! – csak a maga erejéből emelkedhet föl. A Hitel ama ritka folyóiratok közül való, melyek megtartották és beváltották kezdeti célkitűzéseiket, noha rögtön igen magasra tették a mércét... A Hitel következetesen, komoly tudományos felkészültséggel, irodalmi stílusban és elsőrangú szerkesztői érzékkel vetette fel és válaszolta meg a kisebbségi magyarság életkérdéseit, és ezzel nemegyszer feletet adott az egyetemes magyarság problémáira is. Mindenesetre Erdélyben közvéleményt alakított és utat mutatott. A Vásárhelyi Találkozó és az egységes erdélyi közszellem kifejlődése a Hitel és a Hitel körének működése nélkül elképzelhetetlen..
Egy igaz jellem
Nem volt főhercegi származású (mint ahogy a Magyar Holokauszt Emlékközpont korabeli, politikai és közéleti személyiségek nyilvántartásában szerepel), és pártvezető is csak annyiban, amennyiben Albrecht Dezső 1941-ben az Erdélyi Párt ügyvezető alelnöke volt 1944-ig. Arisztokrata pedig csak olyan értelemben, ahogyan azt jóbarátja, Cs. Szabó László felemlegeti. Szerinte ugyanis, anyai felmenő ágon, egyik őse II. Apafi Mihály fejedelem pohárnoka volt.
Albrecht Dezső középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban kezdte, majd a megszüntetett Ferenc József Tudományegyetem örökébe lépő I. Ferdinánd Tudományegyetem jogi fakultásán folytatta és végezte, s ez utóbbit nyilván román nyelven. Apja ügyvédi irodáját tovább működtetve lett a környék egyik legsikeresebb és legbefolyásosabb jogvédője, komoly anyagi hátteret teremtve, melyet mindegyre közösségi célokra fordíthatott, így 1936 és 1940 között a Hitel megjelentetésére is.
Az erősen politikai érdeklődésű, ambiciózus, impulzív és talán dzsentri allűrökkel is megáldott ifjú már egyetemi évei alatt igen aktív tagja volt a főiskolai ifjúsági mozgalmaknak, magyar egyetemi tevékenykedők között vezető szerepre tör, s már akkor nevet szerez cikkeivel, kisebb tanulmányaival, majd kitűnik külföldi tanulmányútjain is (Érsekújvár, Brünn). Előbb említetteknek következménye, hogy nem egy vitapartnere vagy riválisa a későbbiekben is kitartó, komoly ellenfelévé vált. Azóta is, szinte közmegegyezéses alapon, személyét, politikai nézeteit és aktivitását kárhoztatják amiatt, ami 1933 és 1940, majd 1940 és 1944 között Erdélyben történt. Tény, hogy a második, 1936 tavaszán induló „nagy” Hitel életében mindvégig meghatározó szerepe volt, és Venczel Józseffel, illetve Vita Sándorral és Kéki Bélával, jól kiegészítették és becsülték egymást.
Jellemző viszont rá, hogy áldatlan és nehéz helyzetekben is hogyan viszonyult támadóihoz, a személyét és vállalásait kifogásolókhoz. Vita Sándor, egy öccséhez 1937-ben írott levelében örökíti meg például azt, hogy Az építő Erdélyre, a Korunkban két alkalommal megbélyegzően reagáló Balogh Edgárhoz hogyan viszonyult (aki eléggé felelőtlenül és komolytalankodva, fasisztának minősíti a Hitelt, és elsősorban Albrechtet).
„Ma bent van Duckó (Albrecht beceneve), délután a klubban voltunk, Tamási, Balogh Edgár, aki most jobb véleménnyel van a Hitelről. De Duckó szavai nagyon meggondolkoztatták, mikor azt mondta, hogy amikor magyar imperializmussal stb, vádolta őt, milyen bajba vihetett volna, és mit szólna hozzá, ha mi azzal feleltünk volna, hogy mögötte meg a nemzetközi kommunizmus áll, mely szét akarja bomlasztani a polgári államokat, s lapja, a Korunk annak szócsöve stb. Edgár eddig azt hitte, hogy velünk szemben tárgyilagos volt, most úgy látom, rájött, hogy mégsem egészen becsületesen, helyesen és okosan járt el, már csak azért sem, mert erősen visszaüthettünk volna, de magyarként nem tehettük.” Ám Vita Sándor és Albrecht Dezső is naivan jóhiszeműek voltak. Mert 1973-ban, amikor Gáll Ernőnek, az akkori Korunk főszerkesztőjének, aki társadalomtudósként már rádöbbent a Hitel és az Erdélyi Fiatalok korszakos és nélkülözhetetlen jelentőségére, arra sikerült rávennie László Dezsőt, hogy a Korunk oldalain elevenítse fel a Hitel és Erdélyi Fiatalok között történteket, de ez utóbbi igaz krónikáját is, akkor a folyóirat 1973 júniusában megjelent számában, a Budapesten élő Vita Sándor és Kéki Béla is, többek között, a következőket is olvasva döbbenhetett le: „Albrecht Dezső szerkesztő a következőket hozta tudomásomra: „Ti a népi gondolatot képviselitek, mi pedig a birodalmit!” Vita Sándorék azonnal tiltakozó reflexiót fogalmaznak és elküldik Mikó Imrének Kolozsvárra, hogy a Korunk szerkesztőségének átadja, aki viszont, a súlyos, már ágyhoz kötött László Dezsőtől értesülve tájékoztatja a fölháborodott budapestieket. Arról, hogy mennyire megkeserítették utolsó heteit-napjait a Korunkban megjelentek, hiszen azokat nem ő, hanem valaki „beleírta” a kéziratba. Hiába kéri-sürgeti a betegágyához többször is ellátogató Gáll Ernőt a szükséges korrekcióra. A főszerkesztő viszont tájékoztatta, hogy a számot a „témagazda” Balogh Edgár szerkesztette, és egyre reménytelenebb abbéli kollegiális kérése, mely egyben a szerzője is, hogy „egyszeri, szocialista szerkesztői gyarlóságát” jóvátegye. Tény, hogy a Korunk soha nem korrigált, Vita Sándorék reflexiója sem jelent meg, és László Dezső novemberben távozik az élők sorából. Albrecht felesége, Dobloff Lily, 1973 őszén váratlanul elhunyt, ő pedig három évvel később, 1976. szeptember 6-án követte feleségét a kopjafa alá.
Az elvek embere
Albrecht Dezső, aki Kós Károlynak híve és barátja is volt, életében diákvezér, areformátus egyházmegye gondnoka, jó nevű ügyvéd, jó tollú és eredeti publicista, Hitel-szerkesztő és jelentős nemzetpolitikai tanulmányok szerzője (több mint huszonhárom közösségi intézményt sürgető írást közölt, közöttük olyanokat, mint a már említett Az építő Erdély, A második kör, Magyar Népközösség, Transsylván diéta, Metamorphosis Transsylvaniae stb.), 1937-ben a Vásárhelyi Találkozó szervezője és elfogadott előadója („Az erdélyi magyarság társadalmi alkata, erkölcstana, társadalmunk átalakulásának útjai és képe” címmel), 1939-ben Bánffy Miklós felkérésére a Magyar Népközösség vezetőségi tagja, 1940 után sikeres politikusésországgyűlési képviselő (s ilyen társadalmi státussal, 1945 után fakitermelő, sőt,kertész is volt).
Liberalizmus, demokrácia és humanizmus! – ezt vallotta élete alapelveinek, s hogy mit értett és értékelt e szavak alatt, azt az élete sarkpontjai is bizonyítják. Mint ahogy azt is, hogy, aki igazi keresztény, az nem lehet semmilyen körülmény között antiszemita. ő sem volt az, hiába próbálják rásütni az antiszemitizmus bélyegét azzal, hogy erőteljesen támogatta a harmadik magyar zsidótörvényt, mert annak vitájában sem vett részt. Mindezt cáfolja az a tény is, hogy emigrációba kerülve, már a Szabad Európa Rádió indulásakor, szerkesztőnek éppen azok ajánlják, akik a SzER amerikai és európai, pénzügyi támogatói voltak. Majd, mint a SzER ösztöndíjbizottságának adminisztrátorában 1966-ig megbíztak, aminek Párizs, Louvain és Strasbourg egyetemeinek magyar diákjai igencsak hasznát és áldását kapták.
Utóhangok
Albrecht Dezső utóéletéből még egy fájdalmas észrevétel és elgondolkodtató jelenség. Forgathatjuk az 1991-ben(!) a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott, s a Bethlen Gábor Könyvkiadó által kiadott kétkötetes, zöld Hitel-könyvet, melyet Záhony Éva válogatott és szerkesztett egybe s látta el részletes, alapos bevezető tanulmánnyal, s az öt szerkesztő életrajzával. És a belső borítón a következőt olvashatjuk: „Tisztelettel és hálával a Hitel volt szerkesztőinek: Kéki Bélának, Makkai Lászlónak, Venczel Józsefnek és Vita Sándornak”. De nem Albrecht Dezsőnek is! Az ő neve hiányzik a megtisztelő felsorolásból, még 1991-ben is! Miért?! Erre a kérdésre az MTA akkori elnöke, s ma az USA-ban élő Berend T. Iván válaszolhatna.
Albrecht Dezső már a két világháború között megfogalmazta a ma is érvényes történelmi-politikai tapasztalatot és figyelmeztetést: „Kisebbségi társadalom még a legszélsőbb individualizmus idején sem engedheti meg tagjainak sem az önző különállást, sem a külön csoportokra tagolódást!” S ez akár történelmi korparancsnak és politikai hitvallásnak is beillett volna. Hiába. Az erdélyi magyarság 1990 után hadrendbe állt, politikai közképviselete sem fogadta meg, s több mint húsz év alatt mintegy félmillióval apadt lélekszáma!
(Részlet a Triptichon című könyv Albrecht Dezső-fejezetéből)
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.