Kaposváron született 1896. június 7-én és 1958. június 16-án halt meg Kőbányán. Az ellene és társai ellen indított per pedig1958. június 9-én kezdődött. Azért tárgyalás nyomán ítélték halálra Gimes Miklóssal, Maléter Pállal, Szilágyi Józseffel és Losonczy Gézával együtt.
Az 1953 és 1955 között a Minisztertanács elnöke, illetve az 1956-os forradalom miniszterelnökének szülei nem sejthették, hogy fiúkból egyszer egy szabadságharc mártírja lesz. Apja uradalmi cseléd, vármegyei tisztiszolga, postai szerelőmunkás volt, anyja is szegényparaszti család leszármazottja.
A közepes tanuló Nagy Imre saját elhatározásból otthagyta a gimnáziumot, évekig lakatossegédként dolgozott. Szülei ragaszkodtak hozzá, hogy az öt osztály elvégzése után folytassa tanulmányait. Nagy követte a parancsot ám kitört az első világháború, két évre hadifogságba került Szibériába. Itt belépett a kommunista pártba, s csak 1921-ben tért haza. Ezt követően Magyarországon számos politikai funkciót töltött be és főleg agrárpolitikai témájú írásokat közölt. 1953-ban miniszterelnökké nevezték ki, ezt a funkcióját 1955 áprilisáig töltötte be, amikor Rákosi minden tisztségéből felmentette.
Az 1956-os forradalom során miniszterelnökként demokratikus mozgalomként értékelte a szabadságharcot, a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH feloszlatását és a követelések egy részének teljesítését ígérte. „Cserébe” 1958. június 15-én halálra ítélték. 1989. június 16-án Nagy Imrét és társait ünnepélyes keretek között újratemették.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.