Tusványos, ami minden nyáron biztos

Kádár Hanga 2017. július 07., 21:35 utolsó módosítás: 2017. július 07., 21:43

Napközben viták a székely zászló és az erdélyi magyar iskolák helyzetéről, este Kowalsky meg a Vega, Hooligans, Beatrice, Skórpió biztosította bulik – a 28. Tusványos sem ígérkezik kevesebbnek a korábbi kiadásokhoz képest. Idén sportudvarral és kibővült népzenei programmal gazdagodott a kínálat.

Tusványos, ami minden nyáron biztos
galéria
Székelyföldi fesztivál. Az idei rendezvényre naponta húszezer látogatót várnak a szervezők Fotó: Tusvanyos.ro

Erdély Európa, a Tusványos pedig Erdély politikai és kulturális életének biztos pontja már 28 éve, éppen ezért a rendezvény A biztos pont mottó köré épül idén. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) egyúttal kerek évfordulót is ünnepel: tíz éve szervezik ugyanis Románia egyik legrangosabb nyári fesztiváleseményét, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort politikai, kulturális kerekasztalokkal, színház-, néptánc- és bulisátrakkal, tömegeket vonzó koncertekkel. A Bulgakov teraszán sajtótájékoztató-dekorációként lógó, az elmúlt évek mottóit felsorakoztató pólók nyomatékosítják: a rendezvény komoly történelemmel rendelkezik.

A hagyományos közéleti témák köré épülő sátrak mellett bővült programkínálat várja azokat, akik szeretnek igényesen fesztiválozni

– tájékoztatott Kolozsváron Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Popa Ilona, a Tusványos főszervezője és Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke.

Kvízsátrak értékes nyereményekkel

Idén július 18-23. között a nemzetpolitikai, gazdaságpolitikai és kulturális témák megvitatására korábban felállított sátrak ismét biztos pontjai a programnak, amelyek számos magyarországi miniszterrel, államtitkárral, könyvbemutatókkal várják a látogatókat. Bár a meghívott közéleti szereplők közül még mindenki nem biztosította a szervezőket részvételéről, a Kárpát-medencei politikai pártvezetők kerekasztalát ezúttal is megtartják.

Szombat délelőtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Tőkés László európai parlamenti képviselő és Németh Zsolt országgyűlési képviselő, államtitkár közös előadása, közönségtalálkozója is a Tusványos egyik leszögezett eseménye.

A kvízsátrak – például a Magyar Posta – értékes nyereményekkel fognak szolgálni, újdonságként pedig a tavaly elindított Kriza János népzenei sátorban már napközben is lesznek események. Hangulatos keresztyén programokért az ökumenikus Keskeny út sátrat lehet felkeresni, de a Fiatal Családosok Klubja is képviselteti magát.

Új helyszín a sportudvar, ahol a vizes világbajnokságon és vívóbajnokságon szereplő magyar sportolóknak lehet majd szurkolni. A nagyszínpadi koncertek műfajválasztéka is széles: kedden a Hooligans és a Magashegyi Underground, szerdán Szabó Balázs Bandája és a Balkan Fanatik, csütörtökön az Anna and the Barbies, illetve Nagy Feró és a Beatrice, pénteken a Magna Cum Laude és Margaret Island, szombaton pedig Kowalsky meg a Vega és a Skórpió biztosítja a hangulatot. A MIT idén is külön sátrat működtet, ahol napközben előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket tartanak elsősorban az ifjúsághoz közelálló témákban. Este pedig a jól bevált magyar stand-up figurák humorórái után Kárpát-medencei amatőr zenekarok biztosítják a talpalávalót, többek közt a Koszika & The HotShots, Simó Annamária, illetve a tavaly is fergeteges bulit teremtő No Sugar.

A román–magyar párbeszéd ismét elmarad

„A jelenleg egyre bizonytalanabbá váló európai politikai közegben fontos, hogy biztos pontra találjunk” – hangsúlyozta Sándor Krisztina, a rendezvény politikai felelőse. A bálványosi szabadegyetem ennek fejében igyekszik évről-évre céltudatosan körbejárni a kelet-közép-európai és főként az erdélyi magyarság mindennapos problémáit, teret adni az építő vitáknak.

A szervezők idén is igyekeztek lehetőséget teremteni a román–magyar párbeszédnek, de mint kiderült, a román politikai szereplők évről-évre ódzkodnak Tusványostól, hiszen számos olyan kisebbségi témáról beszélgetnek a szabadegyetemen, amely kényes kérdés számukra.

A meghívást elfogadó, a magyar kérdés tekintetében nyitott román közéleti személyiségek általában az értelmiség más szakmai rétegeinek képviselői: újságírók, történészek. A kerekasztal-beszélgetések, viták során többek közt a magyar szimbólum- és nyelvhasználat helyzetét – például a látványosan üldözött székely zászló esetét – és a magyar iskolák ügyét is közösen tárgyalják meg román és magyar közéleti szereplők, de szerveznek eseményeket az 500 éves reformáció és a Szent László-emlékév köré is.

Idén több mint 220 szervező dolgozik azon, hogy a korábbi évekhez hasonló nívójú fesztivált biztosíthasson: naponta nagyjából 20 ezer, egész hétre pedig körülbelül 60–70 ezer látogatóra számítanak. Délután négy óráig ingyenes a belépő a szabadegyetem területére, utána 10 lejért lehet bejutni, a helyi lakosok és a 12 év alattiak azonban ezúttal is díjmentesen élvezhetik a fesztivált. A napi sátorjegy is 10 lej maradt, a heti ára azonban csökkent: idén csak 40 lej. A részletes programnapló az elkövetkező napokban születik meg és a tusvanyos.ro honlapon lehet majd válogatni belőle.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.