Temesvár 33. – visszatekintés a kezdetekre

EN-összeállítás 2022. december 17., 12:13

Temesváron az antikommunista népfelkelés és rendszerváltó forradalom kitörésének évfordulóján és eredeti helyszínén tartottak megemlékezést. Napra pontosan 1989. december 15-én vette kezdetét a forradalom Tőkés László református lelkipásztor és családja erőszakos deportálását megakadályozni akaró hívek fellépésével.

Temesvár 33. – visszatekintés a kezdetekre
galéria
Fotó: Orosz Sándor

A csütörtök délutáni ünnepélyes mementót és tiszteletadást a „December 15. – A román–magyar szolidaritás napja” Egyesület alapítóinak tanácskozása előzte meg, ami sajtótájékoztatóval zárult. Mindkettőnek a Mária téri református palota Újvárossy Ernő-terme adott helyet, áll az EMNT-elnök sajtóirodájának tájékoztatójában. 

Az egyesület létrehozását egy évvel korábban, a Ceaușescu-diktatúrát megdöntő forradalom 32. évfordulóján jelentette be Tőkés László Temesváron, de azóta sem sikerült hivatalosan bejegyeztetni, a posztkommunista román hatóságok gáncsoskodása miatt. Szándéknyilatkozata szerint azzal a céllal jön létre, hogy ismertesse el december 15-ét az 1989-es forradalom kitörésének napjaként, hiszen a forradalom azzal vette kezdetét, hogy román és magyar nemzetiségűek az őket egyesítő szabadságvágy nevében szolidaritást vállaltak az egykori temesvári református lelkésszel és ellenzéki személyiséggel. Az egyesület alapítója Tőkés László mellett Gabriel Andreescu emberi jogi aktivista, Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke, Kincses Előd ügyvéd és Szilágyi Zsolt politológus.

A sajtótájékoztatón Gabriel Andreescu elmondta: a törvény 30 napos határidőt szab meg a kormányfőtitkárságnak a névfoglalási kérvényük elbírálására, ám a hivatal mindeddig nem adott választ a tavaly decemberben benyújtott beadványukra. Ehelyett pótlólagos iratokat, nyilatkozatokat kért az alapítóktól. A hatósági akadékoskodást indokolatlannak tartották, de minden igényelt iratot elküldtek, hogy gyorsítsák a folyamatot, mégsem kaptak választ. E  válasz nélkül nem lehet bírósághoz fordulni az egyesület bejegyzési kérelmével. A bukaresti egyetemi tanár elmondta: kénytelenek voltak Kincses Előd ügyvédet, az egyesület másik kezdeményezőjét megkérni, hogy peres úton kényszerítse a kormányfőtitkárságot a névfoglalási irat kiállítására.

Fotó: Orosz Sándor

Magyar-román egyesület nem jöhet létre?

Kincses Előd a sajtótájékoztatón elmondta: meglehetősen furcsa, hogy megannyi román–kínai, román–orosz, román–vietnami egyesület van, de ha egy román–magyart akarnak bejegyezni, és ha az a szolidaritás szót is magában foglalja, akkor annak az elismerését akadályozzák a hatóságok. Hozzátette: ennél az is jobb lenne, ha a kormányfőtitkárság kijelentené, hogy elutasítja a román–magyar szolidaritást. Kincses elmondta: a közigazgatási bíróságtól azt kérte, hogy kötelezzék a kormányfőtitkárságot a név bejegyzésére. Emellett a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) is petíciót nyújtottak be az ügy kapcsán.

Tőkés László a sajtótájékoztatón bejelentette: az egyesületet ugyan még nem sikerült bejegyezni, de máris kezdeményezi egy bizottság létrehozását, amely elindíthatja azokat a kutatási programokat, amelyekhez majd ez a civil szervezet (NGO) biztosítja a jogi keretet. Úgy vélte: kutatni kellene a román–magyar szolidaritás kialakulását és azt, hogy a 90-es évek elején miként bontakozott ki egy pezsgő interetnikus párbeszéd Romániában.

Egy másik kutatásnak viszont azt kellene feltárnia, hogy kik és miként rombolták le „Temesvár szellemét”, miként fúrták meg a román–magyar szolidaritást, kiknek áll érdekükben ez. Úgy vélte: e két kutatás bemutathatná, hogy milyen sokat nyert volna mindkét nép az 1989 utáni összefogással.

Fotó: Orosz Sándor

Hála a temesváriaknak

A sajtótájékoztatón Tőkés László ismételten kifejezte a háláját a temesváriaknak azért, hogy amikor hívta őket, összegyűltek körülötte, és azért is hálás, hogy amikor a biztonságukat féltve elküldte őket, ott maradtak. Ezzel azokra a vádakra reagált, amelyek szerint ő maga nem állt a felkelők élére nem vállalta 1989 decemberében, hiszen többször is hazaküldte a református parókia előtt összegyűlt tömeget. Elmondta: nagy elégtétel volt számára látni a szolidaritástüntetést, amely a személye és a temesvári református gyülekezet mellett kialakult. Ugyanakkor felelősséget is érzett az összegyűlt emberekért, nem szerette volna bajba sodorni őket, féltette az életüket, a biztonságukat. Ott állt előtte munkatársának, Újvárossy Ernőnek a példája, aki máig tisztázatlan körülmények között tűnt el 1989 szeptemberében, majd a holttestét két nappal később egy városszéli erdőben találták meg.

Hozzátette: arra nem számíthatott, hogy a tiltakozásuk megdönti a Ceaușescu-diktatúrát. „A felelősség az én vállamon volt, hiszen én hívtam ide a híveimet. (...) Ennek a felelősségnek a tudatában, látván, hogy nem tudom már ellenőrizni a tömegnek a megnyilvánulásait, kértem, hogy menjenek haza” – jelentette ki.

Úgy vélte azonban, hogy Isten akarata teljesült abban is, hogy az emberek nem hallgattak rá, és nem mentek haza. „Én magam ilyen forgatókönyvet nem tudtam volna írni azokban a napokban. Ma is elismeréssel tartozom azoknak, akik a forradalmi mozgalmat elindították” – jelentette ki Tőkés László.

Fotó: Orosz Sándor

Kiiktatták a ,,szikranapot"

Délután a református templom falán álló két emléktáblánál megtartották a hagyományos főhajtást: „Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom 1989 XII 15” – szól négy nyelven, magyarul, románul, németül, szerbül a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség által állított szerény emlékjelek felirata. Több mint három évtizede hirdeti és igazolja, hogy Romániában 1989. december 15-én indult meg a Tőkés László melletti szolidaritástüntetés, amely december 16-án Ceausescu- és kommunizmusellenes tüntetéssé alakult. A kommunista hatóságok december 17-én a népbe lövettek, 20-án azonban a hadsereg már fraternizált a tüntetőkkel. A népfelkelés december 21-én terjedt át több erdélyi városra és Bukarestre. A diktátor hatalma 22-én dőlt meg. A rendszerváltás évfordulója azóta sem számít hivatalos ünnepnek Romániában, sőt Temesváron december 16–20. között, Bukarestben december 21–22-én tartanak hivatalos megemlékező rendezvényeket a helyi és állami hatóságok, szándékosan és alattomos módon háttérbe szorítva a december 15-i „szikranapot”, Tőkés László és hívei ellenállását, történelemalakító szerepét.

Demeter Sándor temesvár-belvárosi református lelkipásztor tartott alkalmi áhítatot az emléktábláknál összegyűltek körében, majd a tisztelgők – társadalmi és politikai szervezetek, egyházak és közületek képviselői, köztük a kolozsvári magyar főkonzulátusé – elhelyezték koszorúikat, virágaikat, gyertyáikat, végül pedig közösen elénekelték a 90. zsoltárt: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…”

A forradalmárok egymásrautaltsága

A kinti megemlékezést követően benti fórumra került sor Visszatekintés a kezdetekre címmel, Szilágyi Zsoltnak, az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platform (Platform of European Memory and Conscience) vezetőségi tagjának moderálásával. Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartott nyitóbeszédet, majd Lönhárt Tamás történész, kolozsvári egyetemi docens beszélt a jó harminc éve történtek valóságának és mai emlékezetpolitikai megközelítésének ellentmondásairól. Rámutatott: sem a mai történetírásban, sem a köz- és felsőfokú oktatásban nincs hitelesen és tisztességesen tálalva a rendszerváltozás kezdete, legfőképpen Temesvár, Tőkés László és a magyar reformátusok szerepe, illetve a román–magyar szolidaritás korabeli kibontakozása van elhallgatva. Gabriel Andreescu, Florian Mihalcea és Kincses Előd hozzászólásaikban megerősítették és árnyalták mindezt, kitérve az egy éve vajúdó „December 15. – A román–magyar szolidaritás napja” Egyesület sokatmondó esetére is. A fórumon részt vettek és szót kaptak többen is az egykori szemtanúk és hívek közül, megidézve az eseményeket, rámutatva: egymásrautaltságunkban nincs helye sem a történelemhamisításnak, sem az önérdekű, obskurus politikai klikkek keltette békétlenkedésnek.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID erdelyinaplo.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs erdelyinaplo.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ erdelyinaplo.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Statisztikai célú sütik

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.

A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.

Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.

Statisztikai célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Statisztikai célú sütik:

A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül

ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül

Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.


ANONIM
NORMÁL
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport