Ott laknak, ahol a part szakad – védelemre szoruló partifecske-kolóniák az Érmelléken és a Tisza vidékén

A hazai tájakon előforduló füsti-, illetve molnárfecskék mellett a partifecskék is kedves, élénk, mozgékony madarak, amelyeknek a természetük sokban emlékeztet a füstifecskékre. Könnyed, lebegő repülésükkel hasonlítanak hozzájuk leginkább. Az alsóbb levegőrétegekben tartózkodnak, a víz tükre fölött ide-oda cikáznak, magasra ritkán emelkednek. Az embertől nem félnek. Más madarak és az emlősök iránt barátságosak, bár tartanak tőlük. Telepeikre a Natura 2000 hálózat visel gondot, amely több mint 26 ezer védett területet ölel fel, és amely az EU szárazföldi területének egyötödét képezi. Ez a legnagyobb ilyen jellegű hálózat a világon. Jelentősége létfontosságú, a legveszélyeztetettebb európai állat- és növényfajok, illetve élőhelyek védelme szempontjából.

Az Érmelléken Szalacs község bejáratánál egy meredek homokdomb oldalában minden tavasszal megpezsdül az élet, és rengeteg apró szárnyacska repdesőn keresi a fészek biztonságát, vagy épít újat magának.
A partifecske mintegy 10–12 cm hosszú, hátoldala és szárnyai barnák, fehér alsó részét csak a mellén szakítja meg egy barna szalagcsík. Csőre rövid, fekete, farka enyhén villás.

A magas homokos partfalakban, homokbányákban fészkelő partifecskék alkalmazkodóak, nem túl válogatósak. Képesek földutak 10-15 cm-es padkájába, vizes árkok, munkagödrök, épületalapok, homokdombok függőleges falába mélyíteni költőüregeiket.

Hosszútávon vonuló madarak, vagyis évente az átlagosan 12 gramm tömegű egyedeknek ősszel és tavasszal 5–6 ezer km-t kell megtenniük a fészkelő és afrikai telelő területük között, átrepülik a Földközi-tengert és a Szaharát. Ez a megterhelés azt eredményezi, hogy egy átlagos évben, 100 fészkelő partifecskéből 60–70 elpusztul a vonulás során, és csak a többi tér vissza. A partifecske más fecskékhez hasonlóan védett madár.
Legjelentősebb fészkelő helyeit a szabályozatlan folyók szakadásos partfalai jelentik, egyrészt ezek hatalmas kiterjedése, másrészt a folyamatos megújulása, a használt szakaszok évről-évre történő beszakadása miatt. A folyószabályozások következtében e természetes élőhelyek Európában eltűnőben vannak, az egyik legjelentősebb ilyen maradványállomány a Felső-Tisza mentén található.

Az Érmellék homokfalai és homokkitermelő területei remek környezetet biztosítanak eme kis védett egyedi fecskefajtának.

Főleg, ha az emberek tiszteletben tartják költési idejüket, és olyankor nem folyik homokkitermelés.
A magyar ornitológusok szerint a partifecske telepesen fészkelő madár. A Tiszán az átlagos telep 150–160 pár. A tiszai, mintegy 30 ezer páros állomány 50 százaléka 500 párosnál nagyobb telepeken költ. A Felső-Tisza térségében van Európa legnagyobb ismert partifecsketelepe, amelynek mérete 1500–2500 pár között mozog. Másodköltésre a partifecskék mintegy 40 százaléka képes.

A szalacsi homokdombok mellett számtalan más telep is található az Érmelléken. Érkenézben is léteznek partifecskék által lakott meredek domboldalak, de Érmihályfalván látható tán a vidék legnagyobb állománya. Az egykori téglagyári munkatelep falában, közel a csillék mozgásterületéhez számtalan fecskepár érkezett minden tavasszal. Mai napig is látni belőlük visszatérőket. A Pásztorgaz (Mihályfalva egyik negyede) felé vezető úton is vannak általuk lakott domboldalak. A legnépesebb telep azonban a homokbányák környékén található. Ott számtalan meredek falban fészkelnek és költenek évről évre. A természetnek eme ritkasága mégsincs kellőképpen megbecsülve, bár védett madárként van számon tartva.

Mihályfalván költési idejükkel nem számolva évekig folyt a homokkitermelés. A bánya vidékén nemcsak a madaraknak, de a védett növényritkaságoknak sem szentelnek kellő figyelmet.

A munkagépek nem egyszer bontottak homokfalakat a nyár kellős közepén is. A teherautók búgása és forgalma tönkretette az itteni madárállomány legnépesebb telepét – büntetlenül. A Bihar megyei természetvédelmi hatóság lépett ugyan az ügyben, és beszüntette a kitermelést a visszatérő madarak költési idejére. Bár a teljes európai állomány mintegy két és fél millióra tehető, e hasznos természetes rovarirtó kis szárnyasaink védelmét semmi sem garantálta e vidéken. Nem hiába mondják: ott lakik, ahol a part szakad.

A gyurgyalag egyik legszínesebb madara az Érmelléknek, amely szintén védett fajta. Méhészmadárnak is nevezik, mivel méheket is fogyaszt, de darazsakkal, lepkékkel és egyéb repülő rovarokkal is táplálkozik. Vonuló madár, a telet Afrikában tölti. A házi méh igen kis részét képezi táplálékának, amelyet leginkább csak hűvös időben fogyaszt.

A gyurgyalag is telepes fészkelő madár, lösz- és homokfalakban, homokbányákban, mélyebb árkok falában alakít ki lyukakat költőhelyül, akárcsak a partifecske.

Költőürege hosszú, elérheti a 2 métert is. Április végén, május elején érkezik vissza, ezért évente csak egyszer költ.
Az ürge a rágcsálók rendjébe tartozó karcsú testű állat. Fülei aprók, bundája hátán világos pontokkal tarkított sárgásszürke alapszínű, hasa rozsdasárga, nyaknál fehér. Mellső végtagjai fejletlenebbek a hátsóknál. Nyílt, rövidfüvű területek lakója. Veszély esetén felegyenesedve jellegzetes füttyöt hallat, amely felhívja társai figyelmét a közelgő ellenségre.
Más emlőssel nehezen összetéveszthető, könnyen felismerhető faj. Jelenlétét a 4–5 cm átmérőjű ürgelyukak felfedezésével is valószínűsíthetjük. Téli álmot alszik, védett állatnak számít. Az Érmelléken annyira elterjedt, hogy Érmihályfalván egy egész határrészt Ürgéskertnek neveznek róla. A Natura 2000 által kijelölt területeken honos helyét tilos bolygatni.

Érmihályfalva határában több helyen is hatalmas homokdombok emelkednek, a sárgahomok a település jellegzetes „aranya”, hiszen szőlő-, dinnye- és egykoron igen jó szűzdohányérlelő tulajdonságáról volt híres. A homokfalakban fészkelő partifecskék mellett felbecsülhetetlen értékű növényvilág is jellemzi a bányák környékét.
Két évtizede egy nagyváradi cég ipari mennyiségben kezdte el a homok kitermelését több érmelléki település határában. A homokterületek a települések tulajdonát képezték, így az önkormányzatok a kilencvenes évek végén szerződést kötöttek a nagyváradi Simcor építkezési anyagokat gyártó vállalattal. Ennek értelmében minden teherautó homokért kavicsot hoznak cserébe, amellyel a mellékutcák járhatóságát teszik lehetővé. 2004 után lassan elmaradoztak a kavicsos teherautók.
A helybéli kataszteri mérnök akkor elmondta, ilyen bányák csak a Banka-soron (határrész Érsemjén és Érmihályfalva között) és a János-telken (az egykori vízimalomnál) működtek, de utóbbit a környezetvédelmi hatóságok bezárták. Tudtával a városra eső tulajdonrészt tanácsi határozattal adták el. Így

a Simcor folyamatosan bontotta a homokfalakat, és többtonnás teherautók évekig hordták a homokot e határrészről, mivel a Banka-sor homokbányája immár a nagyváradi építkezési anyagokat gyártó cég tulajdona lett.

A mezőgazdasági földterületekre vonatkozó visszaszolgáltatási törvények értelmében sok mihályfalvi gazdát feketeföld helyett is ezekkel a „holtterületekkel” fizettek ki. Akiknek jobb híján nem volt más választásuk, el is fogadták, de aprópénzen azonnal fel is vásárolták tőlük, akik ismerték a váradi cég szándékait – panaszolták az Érmellék lakói. Vitathatatlan, hogy a felvásárlóknak a Simcor borsos árat fizetett az említett homokföldekért. Szerettük volna megkérdezni a cég képviseletét a környezetvédelmi engedélyükről, ám a sokadik telefonhívásra sem válaszoltak. Érdeklődtünk volna afelől is, hogy egy védett állatokkal, növényritkaságokkal és madárvilággal tarkított területet hogyan lehetett ilyen barbár módon büntetlenül letarolni. Hogy a környezetvédelmi igazgatóság lépésére vagy a Natura 2000 szabályainak szigorítására maradtak-e el a teherautók, még ma is talány. Már senki sem „emlékszik rá.”