A Duna tematikus műsora erdélyi idő szerint 10 órakor kezdődik az ünnepélyes zászlófelvonás közvetítésével a Kossuth térről, majd 10:30-tól a Történelmi séták kalauzolja a nézőket október 23-a eseményei között. A rendhagyó dokumentumfilmben egy diákcsoport és történelemtanáruk, valamint Nagy Feró felkerekedik, hogy végigjárja az 1956-os forradalom ikonikus helyszíneit.
11:30-tól a Duna élőben közvetíti az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést a Millenáris Parkból, ahol beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A Ritmusgyakorlatok – In memoriam Honti Ilona című kisjátékfilmet 12:30-tól adja a csatorna, 14 órától pedig dokumentumfilmet láthatnak Az a nap a miénk címmel.
A 2002-es magyar alkotásban a színház- és filmművészet kiválóságai – többek között Bacsó Péter, Bodrogi Gyula, Elek Judit, Makk Károly és Törőcsik Mari – elevenítik fel 1956. október 23-a emlékét.
Bereményi Géza rendező Szabadság tér 56' című tévéfilmjével 15 órától folytatódik a Duna tematikus kínálata. Az alkotás 1956. október 23. és november 4. között az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetségén összezárt diplomaták napjait rekonstruálja, miközben az Amerikába menő és onnan érkező jelentések pontos szövegét is bemutatja. A 18 órától kezdődő Díszünnepséget szintén közvetíti a Duna, a MÜPÁ-ban beszédet mond Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. A csatorna műsorfolyamát 20 órától Goda Krisztina elsöprő erejű Szabadság, szerelem című filmje zárja.
Számos ünnepi műsorral készül a Kossuth Rádió a nemzeti ünnepre. Már a Vasárnapi újság október 20-i, és Az este október 22-i adásában is érintik témát, október 23-án pedig reggeltől hallhatók és az egész napot átszövik a diákok nyilatkozatai arról, mit tanultak 1956-ról. Litér és a falu hősi halottjainak történetét ismerhetik meg hat órától a Hajnal-tájban, az ezúttal korábbi időpontban, 10 óra után kezdő A hely adásában pedig Mindszenty József és Pálinkás/Pallavicini Antal találkozásáról lesz szó.
A megszokotthoz képest szintén hamarabb, 10:30-kor kezdődik a Vendég a háznál is, amelyben az Országgyűlési Múzeum pedagógiai műhelyének történelmi múzeumpedagógiai foglalkozásairól lesz szó. Az ünnepi tematika miatt kivételesen 11 és 13 óra között jelentkezik a Délelőtt, amelyben 12 óra után közvetíti a Kossuth Rádió Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét. 14 óra után A Sztálin szobor ledöntése címmel hallhatnak beszélgetést az akkori eseményekről a Bécsbe menekült Fáy Jenő kémikussal.
A Rádiószínházban 14 óra után Illyés Gyula 1956-os műveiből ad válogatást a csatorna, majd a Felfedezőben a forradalmak zenéjét ismerhetik meg.
A műsor bemutatja, miként hatottak a forradalmak a zeneszerzőkre, előadóművészekre, és ők műveikkel miként próbáltak hatni a tömegekre. A Kalendárium is az ünnep szellemében készül, majd délután diákok beszélnek a forradalomról A történelemórákon tanultam 1956-ról… című műsorban. Késő délután 1956 öröksége címmel élő ünnepi műsorral jelentkezik a rádió, benne a köztársasági elnök beszédével és számos vidéki bejelentkezéssel, végül az Egyszer volt műsorában Kiss Péter Ernő Egy közösség hosszú forradalma, Gyula városa 1956-ban címmel készített adása hangzik el.
Az 1956-os forradalmi munkásmegmozdulások egyik vezéralakjának, Rácz Sándornak állít emléket a Duna Worldön 8:40-kor Egy munkás szemben a munkáshatalommal című dokumentumfilm, majd a Magyarország története című ismeretterjesztő sorozat tárja a néző elé, a többi között, hogy hol történt az 1956-os szabadságharc egyik legjelentősebb, győztes ütközete. 10 órától 1956 nyomába ered az országjáró turisztikai mini-sorozat, az Itthon vagy!, ezt követően a forradalomhoz kapcsolódó gyűjteményeket – újságokat, röplapokat, egyenruhákat – mutat be a Szellem a palackból. Az ünnepi tematikához kapcsolódva láthatják a délelőtt folyamán az Egy olasz diplomata a magyar viharban, a Kugli - Fegyencek szabadságon, valamint délután a Hazatérés című filmeket, a Határtalanul magyar ismeretterjesztő magazin epizódjában pedig Melocco Miklós művészi szemszögéből láthatják 1956-ot.
Az emléknap estéjén is a forradalom és szabadságharchoz köthető alkotásokat vetít a Duna World.
19:55-kor kezdődik a Nemzetidegenek című dokumentumfilm, amelyet a Magunk maradtunk követ. A nap zárásaként tűzi műsorára 22:40-től a Kegyetlen hadművelet mindkét részét a csatorna.
A magyar dokumentumfilm-sorozat szereplői, egy maroknyi Angliába menekült '56-os, akik az elmúlt 70 év megpróbáltatásairól beszélnek, esetenként hallgatnak.
Az 1956-os forradalom 60. évfordulóján az MTVA felhívást intézett a világ magyarságához: azok jelentkezését várták, akiknek bármilyen az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó személyes történet, fotó vagy tárgy van a birtokában. Az én ’56-om című kisfilmeket október 23-án ismét láthatják a Dunán és a Duna Worldön változó időpontokban a nap folyamán. A beszámolókból a nézők megismerhetik a szabadságharc ezernyi, életeket és sorsokat befolyásoló hatását.
Két költő – Ágh István és Nagy Gáspár – emlékezik a dicső és gyászos napokra az M5 kulturális csatornán október 23-án 10 órakor kezdődő Magyar fohász – Az 56-os forradalom a magyar költészetben című dokumentumfilmben, majd az ’56-os hősökkel foglalkozik a Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenkinek aktuális adása. 11:25-től a Magunk maradtunk című kisfilmet az M5 is vetíti, amelyet az énekes-dalszerző Kovács Ákos nemcsak rendezett, de a forgatókönyvét is ő írta, az Ezt nem lehet megúszni című novelláskötetében található két írása: A taxis és a Magunk maradtunk alapján.
Két dokumentumfilmet láthatnak később a csatornán, 12:30-kor kezdődik az 56/Z, amelyből kiderül, hogy mit gondol Magyarországon a Z generáció 1956-ról, majd
a Memory Project 1956-2021-et vetíti az M5, amelyben olyan emberek mesélnek 56-ról, akik részt vettek a forradalomban.
17:45-től a csatorna saját gyártású, Elveszett idők című történelmi drámájának epizódjával idézik föl a Rákosi-rendszer terrorját és a forradalom és szabadságharcot követő megtorlás legsötétebb időszakát, majd Várkonyi Zoltán 1956-ban készült, 30 évig dobozban pihenő Keserű igazság című játékfilmjét láthatják.
A M5 História magazin tematikus adásának fókuszában is 1956 hősei állnak. Megismerhetik a gerillataktika egyik kidolgozóját, Iván Kovács Lászlót, és megtudhatják, miként lett a sztahanovista élmunkás Angyal Istvánból forradalmár, továbbá egy kevésbé ismert ’56-os csatáról is szó lesz a műsorban. A stúdióban Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze segítségével ismerhetik meg, hogy társadalmi csoportok szerint ki, hogyan vett részt a forradalomban. A csatorna tematikus műsorkínálata 21:20-tól a Liberté ’56 című játékfilmmel zárul.
Az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorának október 22-i adása is csatlakozik a közmédia tematikus napjához. Beszélgetést láthatnak Kázsmér Kálmánnal, az 1956: Az ifjú szíve láng-lobogva ég című dokumentumfilm rendezőjével, és a magazinműsor további kiemelkedő, 1956-ról szóló alkotásokat is bemutat. Megismerhetik a Terror Háza Múzeum rendhagyó történelemórájának részleteit, továbbá a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Hadtörténeti Múzeum aktuális október 23-i programjait.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.