Egy érmelléki kisváros virágzása és veszendősége

Sütő Éva 2018. december 14., 14:08 utolsó módosítás: 2018. december 14., 14:09

Az Ér patak mentén, a nyírábrányi román–magyar határátkelőtől mindössze öt kilométerre fekszik egy kisváros, amelyből adottságait tekintve egy jó gazdakéz sokat kihozhatott volna. Érmihályfalván, az Érmellék fővárosában, az egykor virágzó gazdasági élet ma már emlék.

A hazaváró édesanya szobra Érmihályfalván Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotása Fotó: Sütő Éva

Az érmelléki városkában manapság idősek és minimálbéren tengődő középkorúak próbálják túlvészelni Románia nyomorúságos korszakát. A partiumi kisváros minden utcájában legalább nyolc-tíz ház vár lakóra. Egy-egy régi hajlék évtizedekig rogyadozik, miközben a városközpontban a település gazdái igyekeznek megőrizni a külcsínt. Feltűnik egy-egy virágsziget, néhol még térkő is kerül a főtér bizonyos szakaszára. Csatornahálózat a város alig egyharmadában létezik. Az itthon maradottaknak azonban még így is kedves, mert mindezek ellenére a városnak van egy különleges varázsa.

A monarchiától a kommunista földreformig

Egy települést madártávlatból a templomtornyok határoznak meg, Mihályfalván pedig régóta magasodnak az ég felé. Egykoron az érmelléki kisváros hazafelé igyekvőinek más támpontjai is akadtak. A Glück Benő által alapított Gizella-malom kéménye legalább olyan messzire ellátszott, mint a helység egyik legmagasabb pontjára épült református vagy a lentebbi katolikus templom tornya. Akik vasúton közelítettek a település felé, először ezek az objektumok tűntek fel a láthatáron. A Kolling-malom kéménye azonban néhány éve eltűnt a láthatárról, jelenlegi gazdája döntött így sorsáról. Az országút felől érkezőknek az érkörtvélyesi úton, a Szabó Antal alapította téglagyár hatalmas kürtője mutatta az irányt.

A városka egy évszázadon keresztül az égtájak minden irányából hazahívta elszármazottait, mert ezek a létesítmények akkoriban szebb jövőképpel kecsegtették a munkáskezeket.

A monarchia idején a Debrecen–Szatmár (1871) és a Debrecen–Nagyvárad (1887) vasútvonal kiépítése után a település fontos vasúti csomóponttá vált, ami lehetővé tette az első gazdasági vállalkozások megalakulását, mint például 1885-ben Bach Mór pótkávé- és csokoládégyárát. A fellendült gazdasági élet pénzügyintézetek létrehozását vonta maga után: 1883-ban a Takarékpénztár, míg 1898-ban az Ipari és Kereskedelmi Bank is megalakult. Megnövekedett a vállalkozók és kisiparosok száma. A múlt század elején megnyílt a Kaszinó és az Iparosok Háza. 1930-ban városi rangot kapott, aminek eredményeképpen megkezdték az utcák kövezését és közkutak fúrását. A kalapgyár, a paprikafeldolgozó, a kefegyár, a dohánybeváltó sok dolgos kezet foglalkoztatott, a két malom és a téglagyár is biztos megélhetést jelentett.

Egy letűnt világ ipara

A második világháború után Miháyfalvát is más irányba terelte a kommunizmus. Az 1945-ös földreform megváltoztatta a tulajdonviszonyokat. Kisajátították a nagy családi birtokokat, 1952–1962 között pedig mintegy másfél ezren léptek be „önként” a bolsevik mintára megalakított termelőszövetkezetbe. 1949-ben létrehozták az Állami Mezőgazdasági Vállalatot, amely 1960-ra 5,4 ezer hektár földterülettel rendelkezett. 1967-ben egyesítették a székelyhídival, így majdnem 10 ezer hektáron gazdálkodtak 700 embernek biztosítva megélhetést. Ez a vállalat szállította a nyersanyagot az Arovit konzerv­gyárnak is, amelyet 1942-ben alapított Hanyi Zsolt és 1945-ben államosították. A gyár zöldség- és gyümölcsfeldolgozással foglalkozott 14 farmot üzemeltetve. Az Arovitnak is 700 alkalmazottja volt, a farmokon pedig legalább ezer szezonmunkás dolgozott. (Ma csupán kis részlege működik kevés emberrel).

1965 után létrejött a Fogyasztási Szövetkezet, amely a megye legnagyobb ilyen jellegű egysége volt: itt 800 ember kereste a kenyerét varrodában, öntödében, présrészlegen és a különböző szolgáltatási, kereskedelmi egységekben. A városban a margittai bútorgyárnak is működött kirendeltsége. A kosárkötő az Ér árterületein termő fűzfavesszőt dolgozta fel. Ez az igen gazdag ipari és szolgáltatási háttér 1989 után gyakorlatilag füstbe ment, a munkahelyek 80 százaléka pár év alatt megszűnt.

Minimálbéres újkapitalisták

Érdemes rápillantani a rendszerváltás utáni nagy változásokra, amelynek során számtalan kereskedelmi és vendéglátóipari egység alakult, de a többség nemsokára le is húzta a rolót. Az új gyártulajdonosok sem vitték többre, a kisgazdák tehetetlenségét kiaknázó új földbirtokosok szintén nem tömeges munkahelyteremtő vállalkozásokat hoztak létre.

Jött azonban három külföldi beruházó – két cipőgyár és egy orvosi műszereket gyártó cég –, akik kizárólag minimálbéren dolgoztatják az embereket, ma már több száz állásuk betöltetlen.

Érdekes módon a 2000-es években csak érettségi bizonyítvánnyal alkalmaztak munkásokat. Ma már megtenné nekik az elemi osztályos munkaerő is, de az sem adja éhbérért munkaerejét. Még a környező falvakból sem, pedig ingyenes szállítást is biztosítanak a cégek. A helyi és a környékbeli fiatalok már nem akarnak minimálbérért dolgozni, ezért külföldön keresik a boldogulásukat.

A 85 százalékban magyarlakta Érmihályfalva RMDSZ-szervezetének sikerült „kitermelnie” hét ellenzéki önkormányzati képviselőt a 17-ből: négy néppártost, két szociáldemokratát és egy nemzeti liberálist. Ez mindenképpen azt mutatja, hogy a rendszerváltás óta tartó RMDSZ-vezetésű helyi önkormányzat sokat nem tudott tenni a városért és a helyi lakosság helyben tartásáért.

Amint négyévente egyre jobban fogynak az RMDSZ-es önkormányzati képviselők, párhuzamosan nő a feszültség és a megosztottság a városban.

Nyakó József polgármester városvezetési stílusáról talán érdemes annyit elmondani, hogy Érmihályfalván egyetlen európai uniós projekt sem vár megvalósításra…

Csak a kő marad…

„A kő marad” évének nevezett 2015-ös esztendőt a helyi önkormányzat Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotásával tette nevezetessé. A szobor a külföldre távozottak szülőföldjükre történő visszahívását sugallja. A műalkotás a kisváros központjából a nyírábrányi határátkelő felé néz. A hazaváró édesanya melegséget árasztó remekbe szabott szobrának mondanivalója felavatásakor provokatívnak hatott, de mondanivalója ma is változatlan: bajok vannak a prioritásokkal az erdélyi magyar nemzetpolitikában. Vagyis évtizedekig passzívan szemléltük, amint a magyar fiatalok elhagyják Mihályfalvát, az Érmelléket, a Partiumot és egész Erdélyt. A szépen hangzó megoldáskeresések azonban már nem hoznak enyhülést a kialakult helyzetre, ez a vonat már elment. De szólhatna a fáma a választási kampányok sokéves felelőtlen ígéreteiről, a hazugságnak bizonyult munkahelyteremtésekről, a családalapításhoz szükséges nem létező kedvezményekről, sőt egyéb nyomorúságról is, amelyek a szülőföld elhagyására késztették a fiatalok zömét. Baj van: soha nem konkrét elképzelésekről szólnak a politikusi ígéretek,

minimálbéres állásokkal pedig már nem lehet helyben tartani egy-egy város vagy vidék lakosságát.

Ennek ellenére a gyerekeit, hozzátartozóit hazaváró szobor Érmihályfalva dísze. Talán egyszer mégis megvalósul a képzeletbeli édesanya álma.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb