A bukaresti kórházakban 136 embertkezelnek égési sérülésekkel, miután egy fővárosi klubban rockkoncert közben múlt pénteken tűz ütött ki. A teremnek egyetlen használható kijárata volt: a koncert több száz résztvevője egymást taposva próbált kimenekülni, 26ember a helyszínen, lapzártánkig további öt sérült kórházba szállítása után életét vesztette.
Nemzeti tragédiának nevezte a történteket Victor Ponta miniszterelnök a szombati rendkívüli kormányülésen. Emlékeztetett arra, hogy kormánya már második alkalommal szembesül olyan tömegbalesettel, amely nemzeti gyász kihirdetését indokolja: az első alkalom a 18 áldozatot követelő Montenegróban történt román buszbaleset volt két éve. A szombaton elfogadott kormányhatározat értelmében október 31-e, valamint november elseje és másodika hivatalos gyásznap volt Románia egész területén.
Szombat délben Klaus Johannis államfő meglátogatta aFloreasca kórházat, ahol alegtöbb sérültet kezelik, majd a tragédia helyszínét is felkereste. Az elnök megdöbbentőnek és ugyanakkor felháborítónak nevezte, hogy Bukarest szívében ilyen méretű tragédiatörténhetett. Johannis szerint felfoghatatlan, hogy egy teljesen alkalmatlan helyen ennyi embert összezsúfoljanak és ilyen nagy számban haljanak meg fiatalok alapvetően azért, mert nem tartottak be néhány egyszerű előírást. Korábban Raed Arafat belügyi államtitkár-helyettes közölte: a klubnak nem volt tűzrendészeti engedélye, a teremben nem voltak vészkijáratok. A román előírások szerint egy ekkora (több mint 400 négyzetméteres) teremnek hat kivilágított vészkijárattal kellett volna rendelkeznie, ezzel szemben egyetlen ajtaja volt. A mennyezetre sem építették be az előírt füstérzékelős automata oltóberendezéseket, sőt, a hangszigetelés – feltehetően takarékossági okokból – gyúlékony anyagból készült.
A korábban gyárcsarnoknak épült koncertteremből nemcsak a menekülők nem tudtak idejében kijutni: a tűzoltók sem tudták megközelíteni a helyszínt az útjukat elálló parkoló autók miatt, amelyekkel a koncert résztvevői érkeztek a rendezvényre. Szemtanúk szerint a koncertező együttes szólistája az első lángok láttán – akkor még viccelődve –megjegyezte, hogy ez nem része az előadásnak, és egy tűzoltópalackot kért, de a szervezők nem tudták, honnan vegyenek elő oltókészüléket.
A legfőbb ügyészség időközben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított bűnvádi eljárást a bukaresti szórakozóhely tulajdonosai ellen. A Colectiv Klub három részvényesét hétfőn rendőrök kísérték be az ügyészségre, majd több mint hatórás kihallgatás után mindhármukat 24 órára őrizetbe vették. A vádhatóság előzetes letartóztatásukat javasolta, ezt kedden jóváhagyta a bíróság. Médiajelentések szerint a Colectiv Klub tulajdonosai egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv Klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.