– Élete, tanulmányai Somogyországhoz kötődtek. Mégis Balin, egy templomi kóruspróbán beszélgetünk, ahol otthonosan mozog, s több tucat gyerek lesi mozdulatait.
– Korábban kell kezdenünk, egy barátom javaslatára jelentkeztem a Darmasiswa névre hallgató indonéz ösztöndíjprogramra. A kiírás szerint fél- és egyéves időszakra lehetett pályázni a világ minden részéről, én a gamelán zenét választottam. A kaposvári főiskola ének-zene szakán a kötelező zongora mellett ütőhangszert tanultam, ami előny volt a pályázaton. El is fogadták, így 2008-ban már a repülőn terveztem egyéves kintlétemet. Az esztendő hamar letelt, de én még maradtam, tanárként találtam meg a hivatásomat.
– Az ütőhangszerek arzenálját felvonultató gamelán zenekarokat szemlélve a képzettsége szép jövővel kecsegtette.
– Valóban, némi optimizmussal érkeztem, de hamar szembesültem az éles metodikai különbségekkel. Mikor erre ráébredtem, néhány álmatlan éjszakán próbáltam asszimilálódni. Meg kellett szokni, hogy nem használnak kottát, s a zenei szakirodalom sem létezik. A képzés tanárcentrikus, az oktató játszik egy dallamot, a tanulók pedig hűen követik mesterüket. Közöttünk volt egy angol hallgató, aki már otthon tanult gamelán zenét, a többieknek viszont minden új volt: a különböző ritmus és a pentaton skálán alapuló, de tőlünk idegen melódiák, a zenei színvilág egyaránt idegenül hatott.
– Hogyan foglalná össze a gamelán zene lényegét?
– Nagyon díszes, s mivel nincs kottához kötve, sok benne az improvizáció. Fennkölt, hiszen az ünnepeket szolgálja, s azokkal tele van a naptár Balin. A gamelán zene meghatározó hangszere a metalofon. Az igazi zeneszerszám boltban nem is kapható, a közösség együtt készíti. A hangolása meghatározó. A „kétfenekű” dob mellett alaphangszerek a kicsitől a nagyobbakig sorba felakasztott kisgongok és nagygongok is. A bamboo, a fából készített furulya szintén fontos szerepet játszik a hangzásban.
– Otthon az úri gyerekek zongorázni tanultak. Balin milyen hangszert adnak először az okulni vágyó gyermek kezébe?
– Az iskolában a pianicával találkoznak először. Ezt nálunk melódikaként ismerik, fúvós- billentyűs hangszer, hangját a tangóharmonikához hasonlítanám. Indonéziában nagyon kevesen tudják olvasni az ötsoros kottát, itt számokkal operálnak: a dó=1, re=2, s vonalakkal, pontokkal jelölik a hang hosszát. Tehát 4/4-ben egy teljes dó hang írásban: „1…”. Az otthoni okítás teljesen más. Már gyermekként kezdik tanulni a zene alapjait, s a csoportok a leggyakrabban – akár öregkorukig is – együtt maradnak. A bandzsarokban, közösségi házakban több generáció gyűl össze, s az összeszokottság mindennapjaik része. A másoláson alapuló tanulás apáról fiúra száll. Az improvizációban is a közösségi szokások a meghatározóak.
– Mi az oka, hogy a nyugati zene Japánban, Koreában meghonosodott, híres zenekaraik és operaházaik vannak, ugyanakkor Indonéziában, Thaiföldön, valamint Vietnámban a klasszikus európai zene nem vert gyökeret?
– Az iskolában klasszikus zenét tanítok, tehát a kérdés engem is foglalkoztat. Például nagyon szeretném a gyerekeket elvinni koncertekre, operába, de Balin erre nincs lehetőség. Hogy miért? E kultúrában a gamelán zenei hagyományok annyira erősek, hogy más hatás kevésbé érvényesülhet. Balin az egyetemen a klasszikus zenei oktatás csak tavaly kezdődött el. Kissé távolabb, Yogyakartában és Dzsakartában működik szimfonikus zenekar, de minden bizonnyal működésük egy szűkebb réteg igényeire alapozódik.
– Az előbbi kérdés tükrében, megérkezésével úttörő szerepet vállalt a klasszikus zene oktatásában?
– Egy 12 osztályos keresztény magániskolában, úgynevezett National Plus School-ban alkalmaztak. A Cambridge-tantervet használjuk, ennek alapján angolul oktatok, s a vizsgák is az angol metódust követik. Amikor megkötöttük a szerződést, még nem volt zenei területen kidolgozott tanterv, így némileg szabad kezet kaptam, emellett a kórus és a zenekar szervezésével is megbíztak. A kisebbeknek minimális zeneelméletet magyarázok, inkább a zene szeretetére nevelem őket.
– Ebben az ütőhangszerek is feladatot kapnak?
– Magyarországon az oktatásban a Kodály-módszer szinte egyeduralkodó, de Kaposváron hallgattam egy alternatív zenepedagógia tantárgyat, s ennek eredményeit Balin is tudom hasznosítani. A Carl Orff által kidolgozott metódus alapján az ütőhangszereknek nagy szerep jut, a német zeneszerző szavaival: „mielőtt a gyerek elkezd hangszert tanulni, először tanítsuk meg arra, hogy ki tudja fejezni magát”. A gyerekek olyannyira élvezik az órákat, hogy amikor a 9. osztályban szakirányt kell választaniuk, akkor az öt tantárgyból sokan a zenét választják. Ez kihat további életükre is: a 10. év végén egy nemzetközi zenei bizonyítványt kapnak.
– A gyerekek slágerlistáján milyen klasszikus darabok állnak az élen?
– Ne feledjük, a gyerekek balinézek, indonézek vagy vegyes házasságokból érkeztek, így egy közös „többszöröst” kellett kitalálni. Indirekt módon próbálom megszerettetni velük a népszerű darabokat. Ennek nyomán Polanski A zongorista című filmet végignézve Chopin nocturne-jeit kedvelték meg. A romantikusokat nagyon szeretik, Liszt virtuozitása lenyűgözi őket. Amikor Liszt Paganini átiratát, a La Campanellát Ádám György tolmácsolásában levetítettem nekik, szájtátva hallgatták. A darab nagy hatással volt rájuk, két tanítványom meg is tanulta a mű négykezes változatát. Emellett Rossini nyitányai is sikert arattak.
– Az iskolában és a Xavéri Szent Ferenc templomban is vezet kórust. A próbákon tudja hasznosítani a Kodály-módszert, s a magyar kórusmozgalomban szerzett tapasztalatait?
– Mint említettem, a legtöbb gyerek nem tud kottát olvasni. Erőfeszítéseim nyomán osztályaimban már jól szolmizálnak, és kézjelekről is tudnak olvasni. Legutóbb egy ázsiai kórus-seregszemlén többek között Bárdos Lajos Hej, igazítsad! című darabját adtuk elő. A nehéz szólamokat a gyerekek szépen megtanulták magyarul, és sikert is arattak; a zsűri ezüstéremmel jutalmazta tudásukat. Egyébként – a tanítási nyelv miatt is – a repertoár java része angol, illetve indonéz. A templomban az angol nyelvű, „gitáros” miséken veszünk részt, a repertoárban az angol nyelvre fordított taize-i énekek vannak többségben.
– Egy családi fotót látok az asztalon.
– Feleségemmel az egyetemen ismerkedtem meg, nővérének a családjánál béreltem szobát. A kölcsönös szimpátia nyomán házasodtunk össze, s úgy döntöttünk, hogy itt folytatjuk életünket. Szüleim először nagyot néztek, de amikor megismerték a jövendőbelimet, akkor megnyugodtak. Egy nemzetközi iskolában kaptam először állást, így bátran vállalkoztunk a család bővítésére, két kislányunk született. Boldogan élünk, jóllehet a gyermeknevelési szokások – a más kultúra nyomán – eltérőek. Rendhagyó módon én vagyok a szigorúbb. Feleségem családja protestáns, de indonéz szokás szerint a feleség a férj vallását követi. Így katolikus templomba járunk, de az ökumené a családi életünknek meghatározó része.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.