Gobbi Hilda: egy nő, aki úriember volt

Nem csoda, hogy az idősebb korosztály mindmáig Szabó néniként ismeri, hiszen a népszerű rádiósorozat kezdetétől övé volt a szerep, amihez haláláig hűséges maradt. Szabó néni együtt halt meg Gobbi Hildával, a sorozat készítőinek eszükbe sem jutott, hogy a karaktert másra bízzák.

Az 1913. június 6-án Budapesten született Gobbi Hilda olasz családból származott. Nagyapja, Gobbi Alajos ismert zeneszerző, karmester, apja amolyan életművész, akire a család nemigen számíthatott, ezért Hildát fiatalkorától kezdve édesanyja, Gréti néni nevelte a legnagyobb szegénységben. Közben… című önéletrajzi kötetében így ír a híres színésznő: „anyám 16 éves volt (engedéllyel mehetett csak férjhez), amikor szült engem. Akkor még nem volt divat a kislányok anyasága. Így lopta el apám és a család anyám tavaszait, álmait, visszahozhatatlan fiatalságát.”

Mélyen átélt magyarságát Gobbi Hilda annak tudta be, hogy „alig van magyar vér rosszul csörgedező ereimben.”

Dédapja, a hegedűművész Luigi, az olaszországi Mantuában született, egyik fia, a zongoraművész Henrik, Liszt Ferenc barátja volt. Gyakorlatilag mindenkinek volt valami művészi kötődése a családban, így aztán Hilda sem esett messze a fájától…

Iskolái elvégzése után a színészakadémián tanult tovább, ekkor került kapcsolatba az ellenállási mozgalommal, ami egész életére kihatott. 1945 előtt részt vett a munkásszínjátszásban, szerepelt a Vasas Szakszervezet művészestjein. A német megszállás után illegalitásba vonult. Apjától, Gobbi Ede századostól, egy munkaszolgálatos zászlóalj parancsnokától katonai mentesítő űrlapokat szerzett az ellenállás részére, amelyeket felsőbb kapcsolatain, Horváth Árpádon és Major Tamáson keresztül továbbított. Remek kapcsolatot ápolt Kádár Jánossal és Aczél Györggyel is. „A színész akarva-akaratlanul mindig politizál” – vallotta.

Budán még zajlott az ostrom, amikor Gobbi és Major Tamás Pesten már elkezdte a színházi élet helyreállítását. 1945. január 30-án megalakult a Magyar Művészek Szabadszervezete. A színházi osztály vezetője Gobbi Hilda, Major Tamás, Várkonyi Zoltán és Lehotay Árpád lett. Februárban Major Tamás aláírásával már szabad mozgást biztosító igazolványokat osztogattak. Az igazolás birtokosa egyéb munkára nem volt felhasználható. Gobbi kapta az ötös sorszámú igazolványt, Várkonyié volt a 11., Karády Katalinnak a 16-os jutott. Május 8-án a béke hírére a kommunista párt központjában gyújtó hangulatú verseket szavalt.

Bár olyan korban élt, amikor erről nem volt ildomos vagy ajánlatos beszélni, Gobbi nyíltan vállalta nőkhöz fűződő vonzalmát. Hosszú éveken keresztül élt együtt Temessy Hédi színésznővel, majd Galgóczi Erzsébet írónővel. Szinte férfiként élt, férfiruhákban járt, a nőket előreengedte a bejáratnál, Hédit száz szál rózsával lepte meg egy-egy bemutató alkalmával, a nőkkel mondhatni úriemberként viselkedett. Ő maga is úgy fogalmazott: „olyan pasi vagyok én”, vagyis a nemi szerepeket tekintve abszolút férfiként élte az életét. Végrendeletében – mivel családja nem volt – vagyona egy részéből az Aase-díjat alapította meg, illetve az összeg kis részéből rászoruló, idős színésztársait támogató alapot hozott létre – ez a támogatás azonban mára jelentéktelen összegűvé vált. Alkotóház céljára ajánlotta fel nyaralóját, amelynek kulturális értéke felbecsülhetetlen.

„A ház kő és fa építőelemeinek 80 százaléka a Magyar Nemzeti Színház Blaha Lujza téri lebontott épületéből származik... A házba épített régi kiskapu kilincsét oly sok nagy művészünk nyomta le naponta, s Jászai Mari, Bajor Gizi, Somlay Artúr öltözőinek ajtajai is kisugározzák a színész sorsát” – írja végrendeletében Gobbi. 

Tiszteletére alapították meg a Gobbi Hilda-díjat a pályájuk delén túl lévő, korábban nem díjazott színészek számára.

Nagy vágya, hogy megélje az új Nemzeti Színház létrejöttét, nem teljesült. Szobra ma a színház parkjában áll.

Gobbi Hilda 1988. június 13-án hunyt el Budapesten. Temetésén ott volt régi barátja, Kadelka László, a Nemzeti Színház akkori főtitkára. Ő idézte fel később a következő történetet: a búcsúztatáskor Cserhalmi György, a Gobbihoz hasonlóan bátor beszédű művész is a mikrofonhoz lépett. Sokan várták a szavait, ám amint a színész megszólalt, a technika csődöt mondott, elnémultak a hangszórók. Kadelka László intett a hangtechnikusnak, aki úgy tett, mint aki igyekszik orvosolni a bajt. Közben Cserhalmi beszélt az első és utolsó hiteles magyar kommunistáról, akit – a színész metaforája szerint – most vaskoporsóban temetnek. Hogy vissza ne jöjjön – tette hozzá. Hangosítás nélkül persze nem sokan hallották, mit mondott a színész. Kadelka közben egyre ingerültebben integetett a technikusnak, majd átvágva magát a tömegen, odament a hangpulthoz. A technikus pedig megsúgta, mi a hanghiba valós oka: „felsőbb utasítás!”