A színpadra született „Liba” – 30 éve hunyt el Bencze Ferenc színész

Bár Benczére a legtöbben úgy emlékeznek, mint remek komédiásra, ő drámai szerepeire volt a legbüszkébb. A mindenki által Libának szólított színművész alkatilag és habitusát is tekintve a színpadra született.

Már arcjátékával is képes volt nevetést kiváltani, jellegzetes orgánuma utánozhatatlan volt.

Nagyváradon látta meg a napvilágot 1924. október 4-én, a színházi világgal édesapja révén ismerkedett meg, aki tűzoltó őrmesterként többször volt szolgálatos a színházban, ilyenkor a fia is bejárt hozzá. Talán kevesebben tudják, hogy Bencze Ferenc, mielőtt meghódította a deszkákat, a sportpályákon alkotott maradandót. Diákkorában másfél évig bokszolt, majd futballozott a nagyváradi NAC csapatában – az ifjúsági, később pedig a tartalékcsapatban. De pingpongozott és kosárlabdázott is. Egyszer azt mondta: „tízféle sportban is jártas vagyok, de ha lovat látok, reszket a gyomrom”. Ez azért is érdekes, mert a K.O. című filmben éppen lovaskocsit kellett vezetnie, de csak a jelenet sikeres felvétele után mesélte el félelmét a rendező Rényi Tamásnak. Aki erre azt mondta: „nem is látszott rajtad”. „Színész vagyok” – válaszolta humorosan Bencze.
Azt még kevesebben tudják, hogy

eredetileg neki kellett volna játszania az Indul a bakterház című korszakalkotó magyar film bakterének szerepét, ám a forgatások előtt megbetegedett, így lett ebből Koltai Róbert egyik híres alakítása.

Karrierjét Nagyváradon kezdte a tánckarban, de kisebb szerepeket is kapott. Nem volt a szó klasszikus értelmében „szépfiú”, ez hol előnyére, hol hátrányára vált. Biztos, hogy egyetlen rendező sem gondolt volna rá Hamletként, ám ami szerepet eljátszott, abban hatalmasat alkotott.
Hihetetlenül népszerű volt Váradon is, 1958-tól pedig Kolozsváron levette a publikumot a lábáról. Új színt vitt a klasszikus hagyományokra épülő színházba, a klasszikus szerepekbe is a modern embert vitte. Érthető, hogy örömmel fogadta a társulat, no meg a közönség is. Játszott a Kolozsváron alapműként nyilván tartott A sánta angyalok utcájában, népszínművekben, drámákban, vígjátékokban. 19 évig volt a társulat tagja, nem volt magyar ember a kincses városban, aki nem ismerte volna Liba nevét.
Albert Júlia kolozsvári színművésznő is felelevenített egy esetet, amely jól tükrözi Bencze Ferenc jellemét és különleges humorát. „Egy bolondos osztályfőnöknő szerepét játszottam Sinkó Zoltán Négylábú kacsa című darabjában. Kincses Elemér rendezte, s én végre felszabadultan komédiázhattam. Ráadásul a diákom édesapját Liba, alias Bencze Ferenc, kiváló komikus játszotta. Turnéztunk is a darabbal. A jelenetem előtt az egyik előadáson azt látom, hogy sorakoznak a kollégák a színfalak mögött. Számítottam rá, hogy Liba valami huncutságra készül, mert jönnek kacagni. Hát felkészültem. Mégis nehéz volt nem nevetni. Liba azt találta ki, hogy felhasította a nadrágja szárát combig, és az egész jelenetem alatt ezt a szakadást, illetve a csupasz, szőrös lábát igyekezett takargatni a legkomikusabb pózokban. Ráadásul időnként megjátszott zavarában különböző artikulálatlan hangokat adott ki, majd hosszan halandzsázott. Mindenki gurult a kacagástól, a közönség is, a kollégák is a színfalak mögött, csak én voltam egy kicsit szigorúbb tanárnő, mint máskor. Liba a felvonás után gratulált, hogy remekül tudok koncentrálni…”
Bencze Ferenc 1977-ben települt át Magyarországra, de már a 70-es évek legelejétől folyamatosan játszott filmekben.

Egyik legemlékezetesebb alakítását az egyik legjobb magyar filmnek tartott Ötödik pecsétben nyújtotta Fábri Zoltán rendezésében.

Nyugdíjba 1985-ben vonult, de továbbra is vállalt színházi szerepeket. Egy 1987-ben készült interjúban így vallott munkájáról: „a filmet mindig jobban szerettem. Egyébként nem kell lelkesedni egy munkáért, el kell végezni. Nem kell hazudozni, hogy így meg úgy lelkesedünk, jól kell dolgozni és kész. És persze a közönségnek kell dolgozni.” Magyarországon a film­vállalat színésztársulatának volt tagja, kőszínházakban csak meghívottként lépett fel.
Bencze Ferenc 1990. szeptember 7-én Budapesten huny el, akit Bodor Pál így jellemezett: „marcona, bájos, jóságos bandita”.