Hercegkúti borkóstoló: a Tokaji a borok királynője

A magyar bor annyira összefonódott a Tokaji borvidék nevével, hogy ha bárkit is megkérünk, említsen néhány jellegzetes magyar borvidéket, bizonyos, hogy Tokajjal kezdi. A Zempléni-hegység déli, délkeleti lankáin fekvő, mintegy 90 km hosszú és 3–4 km széles borvidék 2002 óta szerepel az UNESCO világörökség listáján. A névadó Tokaj városka csupán egy település a Tokaj-hegyaljai borvidék tizenkét legismertebb bortermelő települése közül. A legjelentősebb pincészeteket tartalmazó települések listája: Mád 18, Tokaj 10, Tarcal 10, Erdőbénye 10, Tállya 4, Szerencs 4, Tolcsva 4, Rátka 2, Olaszliszka 2, Hercegkút 2, Sárospatak 2 és Abaújszántó 1. Természetesen a felsoroltaknál sokkal több pincészet működik a tájegység településein, de a borászati kalauzok szakmai nyilvántartása alapján nagyjából ennyi pincészet határozza meg Magyarország leghíresebb borvidékének hazai és nemzetközi hírnevét.
Jómagam többször is megfordultam a Tokaji borvidéken – rendszerint csoportos kirándulások, szervezett borkóstolók keretében –, és ezek a látogatások mindannyiszor maradandó élményt jelentettek.

Jó minőségű Tokaji borokat ma már Erdélyben is megvásárolhatunk, egy helyi borkóstoló hangulatát azonban ez nem pótolja.

Borászok szerint a bor bizalmi termék: a fogyasztó igazából akkor tudja értékelni a minőségét, az ízét, a zamatát, ha felfedezi, körbejárja, megismeri azt a környezetet, ahol a bor készül. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb az igény a szervezett borkóstolókra, borturizmusra, amikor nemcsak a borral, a pince hangulatával, a szőlőheggyel vagy a településsel ismerkedhetünk meg, hanem a vidék gasztronómiájával is, hiszen a legtöbb pincészetben finom helyi ételekkel is várják a borkóstoló közönséget.

Magam is úgy vagyok a borral, hogy leginkább akkor esik jól, ha egy kellemes, hűvös borospincében kóstolhatom meg. Erre ma már Erdélyben is egyre több lehetőség van, hiszen történelmi borvidékeink feltámadásával egyre több gazda újítja fel elődei borospincéit vagy épít újat. Ebben az összehasonlításban

Tokaj-hegyalja borospincéi azért egyediek, mert a riolittufába vájt pincerendszerben a falakat vastagon borító nemes pincepenész fontos szerepet játszik a világhírű aszúbor érlelésében.

Ezt legutóbb Hercegkúton tapasztaltam meg a Götz Pincészetben, ahol bejárhattuk a pincelabirintus eldugott részeit is, hogy közelről lássuk, miként érlelik legalább három évig a messze földön híres öt- és hatputtonyos aszúboraikat.
Hercegkút felé jövet megálltunk Göncön is, ahonnan a híres puttonyszámok erednek. Gönc volt ugyanis az elmúlt évszázadokban a tokaji hordókészítés központja. Az eredetileg 136 literes beltartalmú gönci hordók puttonyos borának megnevezése onnan származik, hogy a 25 kg aszúszemet tartalmazó puttonyból hánynak a tartalma került egy hordó musthoz. Maximálisan hat puttonynyal számoltak, így az előző évszázadokban is ezek voltak a legjobb és legértékesebb Tokaji borok. Ez a fajta mérés azonban már a múlté, hiszena hivatalos magyarországi borászati szabályozás szerint az aszúborok puttonyszámát a bor természetes cukortartalma alapján állapítják meg, ami a hat puttony esetében 150 gramm/liter.

A Götz Pincészetben a legfinomabb hatputtonyos bort is megkóstolhattuk, amelynek sötét aranysárga színe és zamata olyan élmény a borkedvelő embernek, amit nehéz más nedűhöz hasonlítani.

Még azoknak is, akik a száraz borokat kedvelik.

A sváb telepesek által a 18. század közepén újra benépesedett Hercegkúton a Götz család 17 hektáron gazdálkodik, és a megtermelt szőlőnek mintegy felét dolgozzák fel bornak. A több hazai és nemzetközi díjat is elnyert pincészetet fenntartó család minden felnőtt tagja borászattal foglalkozik.
A pincészet alapítója, idősebb Götz István arról mesélt, hogy az 1750-ben Hercegkútra telepedett sváb ősei Magyarországon váltak szőlőtermesztőkké. Ő is apjától örökölte a mesterséget, amelyet fiának, Istvánnak és lányának, Ildikónak is átadott. Szőlészetük jelentős része valaha Rákóczi-birtok volt, de Lorántff y Zsuzsanna egykori szőlős területeiből is művelnek parcellákat. A szőlőültetvények Tolcsván a Kincsem és a Bartalos, Sárazsadány határában a Zsadányi, és Sárospatak közelében a Csécsi, a Darnő és a Szegfű dűlőkben helyezkednek el.
A Kőporosi és a Gombos hegyen Hercegkúton mintegy kétszáz pince sorakozik, égebben minden házhoz tartozott egy pince.

Manapság külön élmény felmenni a hegyoldalba vájt pincékhez, amelyek 2002 óta a világörökség részei.

Az elmúlt években a Götz család új vájatokkal nagyobbította meg borospincéjét, így nem csak a két hosszú asztalsor fér el benne a népesebb borkóstoló csapatok számára, hanem a pince mélyében érlelik a hagyományos, fahordós eljárással készülő aszúboraikat. Borüzemük modern technológiát alkalmaz, magyarázza vendéglátóm. „A leszedett termést lebogyózzuk, kipréseljük, a mustot ülepítjük és megszűrjük, a tiszta must pedig inox tartályokba kerül, amelyekben irányított erjesztéssel készül a bor” – nyilatkozta lapunknak idősebb Götz István. Száraz, félédes és aszúboraikat modern gépsoron palackozzák.
Évente 50–60 ezer palack készül, amikor viszont az aszúbornak kedvező év van, akkor kevesebb. Az aszúborok hordóba kerülnek, és három év után jutnak piaci forgalomba, palackozva.
Vendéglátóm szerint a borturizmusból származó bevételük még nem számottevő, de a többi tokaji borászhoz hasonlóan ők is azt szorgalmazzák, hogy lehetőleg helyből értékesítsenek minél többet. Ma is sokan felkeresik pincészetüket a Kárpát-medencéből, és sok a visszajáró vendég.

Oroszné Götz Ildikó, a pincészet értékesítésért felelős munkatársa szerint boraikat Magyarországon javarészt borszaküzleteknek és éttermeknek adják el, a megtermelt bor nagyobb része azonban külföldre kerül. Tavaly és idén legtöbbet Lengyelországba exportáltak, de a Götz-borok eljutnak Szlovákiába, Kínába és az Egyesült Államokba is.

Külföldiek, de még magyarok is azt hiszik, hogy Tokajon csak édes borok vannak. A jellegzetes tokaji édes borok – a szamorodni és az aszú – mellett meglepődve fedezik fel a száraz, friss reduktív borokat” – magyarázza lapunknak az Egyesült Államokban is tanult marketinges Oroszné Götz Ildikó. Úgy véli, akik Magyarországon minőségi fehér bort keresnek, azok számára megkerülhetetlen Tokaj-hegyalja. Mint ahogy a vörösbor igazi hazája Eger és Villány környéke.
A hercegkúti szakember szerint a borászat fejlődésében nagyon fontos szerepet játszik az uniós pályázati lehetőség. Többféle kiírás van, így a pincészetek megtalálják a maguk
számára legmegfelelőbb pénzügyi forrást, amivel borászati üzemüket korszerűsíteni tudják, illetve hatékonyan fejleszthetik a borturizmust.
Götz Ildikó szerint nem könnyű a borkereskedelemben megtalálni a célközönséget. Rendszerint a személyes kapcsolatok a mérvadók mind a belföldi, mind a külföldi forgalmazásban. Fontosnak tartja, hogy

aki jó minőségű bort akar vásárolni, az keresse fel a pincészetet, hogy meggyőződjön róla, mi áll a termelés mögött.

Tokaji boraik helyben nem drágák, hiszen az 1500 forintba kerülő egy palack száraz vagy félédes bor éppen olyan jó fogyasztói ár, mint a nemzetközi díjakat nyert, palackonként 5–6 ezer forintért megvásárolható hatputtonyos különlegesség.
Az általam megkóstolt száraz és félédes Furmintra, a félédes Sárgamuskotályra, a 2016-os Szamorodnira vagy a tavalyi kései szüretelésű háziasított borukra a koronát a hatputtonyos, 2013-as aszú tette fel, amivel egy grúziai nemzetközi borversenyről nagy aranyat hoztak haza.
„Száraz reduktív boraink tavalyelőtt, félédes boraink az elmúlt évben lettek nemzeti borkiválóságok” – magyarázza Götz Ildikó. Tény, hogy aki a Tokaji borvidéket felkeresi, az elsősorban az aszút szeretné megkóstolni, ugyanakkor egyre inkább elterjednek a friss, gyümölcsös minőségi borok is, ezek megkóstolása által a borvidék új arcával ismerkedhetünk meg.

A Tokaji borvidék jó ismerőjét, az aradi gasztrobloggert, Dorozsmai Endrét is megkérdeztem, mekkora potenciált lát a magyar borászat vezető tájegységében. A borversenyeken részt vevő erdélyi szakember szerint nemzetpolitikai jelentőségében toronymagasan Tokajnak van a legnagyobb szerepe a magyar borászatban.

– nyilatkozta lapunknak a szakember, hozzátéve, hogy ha azt nézzük, a lehetőség és a valóság között mekkora a szakadék, akkor ez Tokaj esetében igen nagy. Ezzel együtt úgy látja, hogy a borvidéken
ma már van néhány tucat vezető pincészet, melyek borai a világ bármely részén termett csúcsborokkal összevetve megállják a helyüket.
Dorozsmai a legismertebb és legjobb pincészetek közül kiemelte Szepsy István, Demeter Zoltán, Bott Judit, Tokaj Nobilis, Demetervin, Kaláka, Majoros, Árvay pince, Áts Károly, Royal Tokaji, Oremus, Berecz Stephanie (Kikelet), Lenkey Géza, Dobogó, Királyudvar, Patrícius, Orosz Gábor, Breitenbach, Barta pince, Béres, Pendits, Hétszőlő, Disznókő, Dereszla, Zsadányi, Pajzos, Sauska, Gizella és Balassa nevét.

Az erdélyi szakember szerint a kiváló minőségű borfelhozatal ellenére a régióban csekély jelentőségű a borturizmus. „Ehhez nincs még igazán kifejlődve sem a kínálat, sem a kereslet. Kevés a borút, a jó étterem, a szállás. Tokaj, a névadó település igen elmaradott, és sok a Tokaj névvel való visszaélés” – magyarázza a bajok fő okát Dorozsmai. Pozitív példaként említi, hogy Mádon elindult egy átfogó, pozitív kezdeményezés, ami egyelőre kiteljesedésre vár. Itt több komolyabb étterem, szálláshely és kiváló borászat is van, de hasonló kezdeményezésekre lenne szükség a borvidék többi településén is.
A borászatból megélni tudó pincészetek nagyságát illetően Dorozsmai szerint a Tokaji borvidék sokszínű. Vannak a nagy területen szőlőt termesztő nagyüzemek, mint például a száz hektárról szüretelő Disznókő, a 70 hektáros Patrícius vagy a 85 hektáros Royal Tokaji, ugyanakkor sok a kisebb, de jó nevű pincészet, mint a 19 hektáron termelő
Gizella, a 10 hektáros Balassa vagy a hat hektárról szüretelő bodrogkeresztúri Tokaj Nobilis.