

A Hagyományok Háza szerkesztőségünkbe eljuttatott felhívásában arról tájékoztat, hogy idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Táncház Napját!
,,Számunkra ez a rendezvény minden évben jeles nap: a néptáncról, népzenéről szól, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, határok nélkül. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a törekvésünk, hogy a Táncház Napján mi mindent megteszünk azért, hogy a népzene és néptánc összetartó erejének üzenetét mindenkihez eljuttassuk.
Idén, május 7-ére – hiszen 50 éves a táncházmozgalom – egy fergeteges kalotaszegi táncházat tervezünk. Ennek jegyében egy impozáns közös ünneplésre hívunk benneteket: szeretnénk megmutatni ország-világnak, a népzenének, a néptáncnak a közösségformáló hatását. E gondolatok jegyében arra kérünk Titeket, hogy a honlapról letölthető kalotaszegi muzsikára – amelyen Mihó Attila és zenekara ezúttal csak Nektek húzza a talpalávalót, Kacsó Hanga Borbála pedig csakis Nektek énekel –, táncoljatok nekünk néhány percig kalotaszegi csárdást és szaporát, készítsetek róla videófelvételt, és küldjétek el nekünk. Mi pedig, a reményeink szerint a beérkező több száz táncos felvételből elkészítjük a Világraszóló kalotaszegi táncház filmet!" – fogalmaznak a szervezők.
Jelentkezési határidő: 2022. április 25., éjfél
Amíg Donald Trump az Egyesült Államok elnöke és Orbán Viktor a magyar miniszterelnök, addig van az amerikai szankciók alóli mentességet biztosító megállapodás – erről beszélt Orbán Viktor kedden az ATV műsorában.
Fergeteges hangulat, tisztességteljes megemlékezés, őszinte egymásra hangolódás – leginkább így jellemezhető a 2025. november 9-én, Székelyszenterzsébeten megrendezett Kóré Géza-emléknap – a székelyföldi cigány tánccsoportok találkozója.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.