Tizedszer is EMI-tábor

Dénes Ida 2014. augusztus 08., 19:34

Már javában zajlik a 10. EMI-tábor, ám a zárónapig még kilátogathatunk Borzontra, ahol idén is központi téma az autonómia, és a Kárpátia koncert is biztos programpont. Sorbán Attila Örs főszervezőt, az EMI elnökét a jubileumi kiadás változatlan és új eseményeiről kérdeztük.

galéria

Bár már augusztus 5-én megnyitotta kapuit a Harita megyei Borzont Dorka panziójában a 10. EMI-tábor, augusztus 10-ig még bőven akadnak programok. Az esti koncertek során már fellépett ugyan az idei tábor mottóját is adó Ismerős Arcok („Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad”), de az Atilla Fiai Társulat elnevezésű rock-szerveződés, illetve a Beatrice csütörtök este zenél, míg a Hot Jazz Band, a P. Mobil, a Road és a Kárpátia a következő napokon csap a húrok közé – illetve fúj a trombitákba – Gyergyószentmiklóstól tíz kilométerre.

Az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke egyben a nemzeti tábor főszervezője is. Mint Sorbán Attila Örstől megtudtuk, igyekeznek a jubileumi kiadás tiszteletére minél több újdonságot vinni a tábor területére és olyan előadásokkal is készülnek, melyek bemutatják az EMI-tábor tízéves életútját. Minden évben változatlanul van viszont Kárpátia koncert, ehhez a tizedik évfordulón is ragaszkodnak. „Ezen kívül próbáljuk tartani azt a vonalat, hogy minden korosztályhoz tudjunk szólni és próbáljuk az eseményt nemcsak fesztiválként megőrizni, hanem a tábor ama jellegét is, hogy itt tanulhatunk is. Azért, hogy minél több fiatalt tudjunk becsábítani »erőszak« nélkül az előadósátrakba” – mondta el a főszervező. Újdonság ugyanakkor a tábori vásár, ami nem csak árusítást jelent, és először lesz a táborban íjászoktatás is. Ki lehet próbálni továbbá az ostorozást és különböző hagyományőrző sportágakat is.

A legfontosabb témakör az idei EMI-táborban is az autonómia lesz. „Akárcsak tavaly, a Székely Nemzeti Tanáccsal szervezzük az autonómia napot a tábor utolsó napján. Lesz előadás, amelyen helyi vezetőink fogják megbeszélni a kérdéskört, de vendégünk lesz egy bretagne-i breton képviselő és egy baszkföldi baszk képviselő is, akik bemutatják, hogy náluk hogyan működnek a különböző autonómia-formák. Emellett nagy örömünkre vendégünk lesz Böjte Csaba, és próbáljuk összehozni azokat a politikai kerekasztalokat és beszélgetéseket, melyeket már megszokhattak az EMI-tábortól. Vendégünk lesz az idén Vona Gábor a Jobbik részéről, de itt lesz Kőszegi Zoltán, Dabas Fideszes polgármestere is. A hazai politikai erőket is megszólítottuk, és kértük, hogy különböző kerekasztal beszélgetéseken vegyenek részt. Borzonton lesz Toró T. Tibor, Biró Zsolt és Borboly Csaba is” – árulta el Sorbán Attila Örs.

A szervezők célja, hogy bárki számára elérhető legyen a tábor, ezért nem változtattak jegyáraikon. A napi belépő 21 lej, a heti 93, a családi belépő pedig (ami két felnőtt és 14 év alatti gyermekeik számára szól) 230 lej. A táborba buszjáratokat is indítanak, míg az autóval érkezőknek biztosítják a parkolóhelyet. A teljes program és a részletes feltételek megtalálhatóak az emitabor.hu/erdely honlapon. „Szeretnénk minél több erdélyi magyart és minél több fiatalt megszólítani. Mindenkit kivétel nélkül nagy szeretettel várunk” – zárta hívó szavait a főszervező.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.