A nagyváradi Léda-ház magánya

Nemcsak az erdélyi magyar lapok, de a román média is  megszellőztette a ház körüli tulajdonjogi huzavonát is. Főleg azután, hogy az RMDSZ-es Mecénás Alapítvány az önkormányzattal szembeni  adóhátraléka miatt kénytelen volt egy olyan cserébe bocsátkozni, amelyben a félig megépített, de már porladozó Ady-központot és a torzóban maradt szállodát odaadta a nevezetes ingatlanért, negyed árban. Így került Ady Endre egykori szerelmének villája párttulajdonba, amely Léda (Brüll Adél) anyai nagybátyjának, Stern Mártonnak volt a tulajdona. Léda családja 1902-ben költözött a stílusos főutcai úrilakba.

A félkész Ady-központot 2016-ban lebontották, amelyet a magyar állam támogatásával 2003–2004-ben építtetett az RMDSZ-hez közel álló Mecénás Alapítvány.

Az Ady Endréről elnevezett mintegy 600 négyzetméteres hasznos területű konferenciaközpontot és a mellé tervezett szállodát a Lotus Center társaság vásárolta meg az önkormányzat által szervezett árverésen.

Az Ady-központ lebontását követően Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke követelte, hogy a Mecénás Alapítványt létrehozó helyi RMDSZ-vezetők számoljanak el azzal a 800 ezer euróval, amely a központ felépítésére kapott magyar állami támogatásból eltűnt. Csomortányi szerint ennyit tesz ki a Mecénás Alapítvány által kapott magyarországi állami támogatás és a cserében kapott Léda-ház értéke közötti különbözet.

A néppártos politikus az Ady-központot felépítő Mecénás Alapítvány és az épületet lebontó Lotus Center társaság közötti egybeesésre is nemegyszer felhívta a figyelmet. Hozzátette, mind az alapítványt, mind a nagyváradi plázát működtető társaságot Mudura Sándor üzletember hozta létre. Ugyanabban az esztendőben Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Mecénás Alapítvány ügyvezető elnöke a sajtó megkeresésére azt állította: az alapítvány hiánytalanul elszámolt a magyar kormány felé, így a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.

A téma viszont korántsem merül ki az ingatlanok cseréje vagy árkülönbözete kapcsán, bár

az erdélyi sajtóban még ma is vissza-visszatér, hogyan úszott el a magyarországi támogatás háromnegyede a Sebes-Körösön. A panama mögött a villa állagának romlása, elhanyagoltsága is folyamatos pellengér a „mecénások” számára.

Az elmúlt években a Krónika napilap is foglalkozott az ebek harmincadjára hagyott Léda-házzal, az előkertjében méteresre nőtt gyomnövényzettel, az udvarán felhalmozódott szeméttel. A Bihar megyei sajtó 2014-ben többször is beszámolt arról, hogy a nagyváradi Főutca lakói nem egy ízben tettek feljelentést a Mecénás Alapítvány ellen, a Léda-ház kapuján belül burjánzó gyomnövényzet miatt, sőt arról is tudósítottak, hogy többszöri pénzbírságot is kiróttak az alapítványra (alkalmanként 1500 lejt) a parlagon hagyott udvar és az elcsúfított utcafront kapcsán.

Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, az alapítvány ügyvezetője „tendenciózus lépéseknek” minősítette a feljelentéseket, ennek ellenére sem az udvart, sem az előkertet nem takarították ki. A ház azóta is üresen áll, és néha egy-egy önkéntes brigád  megszabadítja a folyondároktól.

A sajtó folyamatosan leporolja a témát, annál is inkább, mivel Szabó Ödönék úgy tálalták az ingatlannal való terveiket, hogy azt „közösségi és művészeti tevékenységekre” használják fel. A szomszédban lakók pedig azóta is a villa „diszkrét bájaként” emlegetik a kovácsoltvas kerítésen át látszó műanyagládákat, illetve az elburjánzott dudvát, amely csak a téli fagyok beálltával engedi láttatni a ház valódi szépségét.

A közelmúltban mégis történt valami, ami mosolyt csalt a Bihar megyei újságolvasók arcára...

Az érköbölkúti Rákóczi Lajos magyartanár megunva a Léda-ház körüli temérdek hercehurcát és az ingatlan udvarának burjánzásáról szóló híreket, autóba szállt nyolcadikos diákjaival, hogy kitakarítsa Ady egykori múzsájának, „a könnyek asszonyának” elhanyagolt portáját. Mint mondta, „emberségről példát, vitézségről formát” tettekkel kell adni, nem holmi magyarázkodásokkal, amivel a megyei szövetség korifeusai szolgálnak az elhanyagolt ingatlan ügyében. „Az ilyen dolgokat alapvető eszközökkel, a mi esetünkben seprűkkel, metszőollókkal, lapátokkal és egyéb kerti szerszámmal szokás megoldani” – mondta a köbölkúti iskola tanára.

„Bár az utcán elhaladók meg-megnéztek bennünket, sőt bólogattak is hozzá, nekünk kettős hasznunkra vált az akció, mivel a hely jellege jó atmoszférát kölcsönzött egy interaktív irodalomórának is. Másfél órai munkával kiirtottuk a gazt, összeszedtük a szemetet, majd elmentünk a Kanonok-sorra és egyéb helyekre is, ahol a költő gyakrabban megfordult, és a Holnaposok szobránál is elidőztünk kicsit. Az összegyűjtött szemét és gaz eközben az utcán hevert, amit később utánfutóra raktunk, majd megpróbáltuk leadni a váradi szeméttelepen, de mint kiderült, engedély hiányában nem tehettük. Megelőzendő a hercehurcát és az utána való járást, leponyváztuk és hazavittük Érköbölkútra” – mesélte nem kis malíciával a hangjában Rákóczi Lajos.

Nem mindennapi leckét adtak fel. Végül is

úgy dukált, hogy az érmindszenti költő múzsájának udvarát egy érmelléki kisfalu diákjai szabadítsák meg a gazból, mivel a megyeszerte erőltetett tulipános kalákák csak a „nagy megvalósításokra” terjednek ki. Kicsire nem adnak.

A napokban Szabó Ödön parlamenti képviselőt kérdeztük arról, mi az oka, hogy 2014 februárja óta nem történik semmi a Léda-ház körül, és van-e egyáltalán tulajdonjogi bizonylata az alapítványnak. Ha van, miért nem hasznosítják a művészettörténeti szempontból is híres házat a köz javára? Válaszként Szabó egy évek óta tartó homályos pert emlegetett, amelyet a nagyváradi önkormányzattal folytatnak bizonyos számvevőszéki szankciók kapcsán, amelyeket az önkormányzatra róttak ki az ingatlannal kapcsolatos mulasztások miatt, és amit az önkormányzat a csere idején ráterhelt az alapítványra. A politikus eljuttatott egy 2015-ös telekkönyvi kivonatot is, amelyben az ingatlan fehéren-feketén be van táblázva az alapítvány nevére. Egy 2018-as kivonat, amelyet néhány napja módunkban állt megszerezni, ugyanazt a tulajdonjogi tényt erősíti meg. Mindkét okmány bizonyítja az ingatlan tehermentességét. Tehát az ominózus per nem lehet döntő tényező az ingatlan kihasználatlanságára, a telek elhanyagoltságát pedig végképp nem indokolja. Bár a képviselő ezzel magyarázta a fennálló állapotokat.

A házzal kapcsolatban az ügyhöz tartozik egy régebbi érdekesség is: Bíró Rozália – akkoriban Nagyvárad alpolgármestere, jelenleg Bihar megyei parlamenti képviselő – egy 2006-ban kötött szerződés értelmében havi 150 lej bérleti díj ellenében átjátszotta a Léda-házat az alapítványnak, ami akkor még nem is volt városi tulajdon (a szállításügyi minisztériumé volt). Az alapítvány akkor tíz évre kapta meg az ingatlan használati jogát, amit az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) sokáig vegzált Bíró Rozália összeférhetetlenségi státusza miatt, de 2008-ban meglepő módon már a városi önkormányzat végzett rajta állagfelújítást. Mint kiderült, az alapítvány – amelynek akkoriban Lakatos Péter (ex-parlamenti képviselő, majd az országos számvevőszék vezetőségi tagja) volt az elnöke – egy napig sem használhatta az ingatlant.

Sok tehát a csavar a Léda-ház RMDSZ-es történetében, és talán nem is lenne baj, ha a váradi magyarság közössége használhatná ezt az irodalomtörténeti szempontból is híres épületet.

De négy év óta parlagon tartani egy homályos per kimenetele miatt, ami semmiben sem változtat a lényegen, elég fura gondolatokat ébreszt a helyi magyarságban.

Sokan belelátják a történetbe azt is, hogy akarattal „fektetik” a villa ügyét, mert magántulajdonba akarják átjátszani. Főleg azóta hiszik így az emberek, amióta nyilvánosságra került, hogy Szabó Ödön – a római katolikus egyház tanácsosaként – saját tulajdonába juttatott egy nagy értékű belvárosi egyházi ingatlant. A furcsa tranzakció nem is olyan régen a Szent László-templomban szolgáló Lőrincz Ottó plébános szószékébe került.