Református egységnap és Munkácsy-trilógia Debrecenben

Debrecen történelmi szerepet tölt be a magyar reformátusság történetében, ahol május 24-én, szombaton immár negyedik alkalommal szervezték meg a református egységnapot. A novemberihez hasonló, hideg idő ellenére

több ezren gyűltünk össze az anyaországból, a Kárpát-medence környező országaiból, Ausztráliából, valamint Észak-és Dél-Amerikából együtt ünnepelni.

Megtudtuk, hogy az ünneplő közösség között volt a Buenos Airesből érkező argentínai nőszövetségi tag is, aki 12 ezer kilométert utazott, hogy közösségét képviselje az egységnapon.

A Maros megyei gyülekezetek képviselőivel szombaton hajnali ötkor indultunk útnak, hogy részt vegyünk az ünnepségen. Odafele a buszon zsoltárokat és népdalokat énekeltünk, így hangolódva az ünnepi rendezvényekre. Székelyudvarhelyről és környékéről egy nappal korábban elindultak a református hívek és Derecskén aludtak, hogy kipihenten vehessenek részt az egész napos programokon. Voltak Fehér és Kolozs megyéből is, és sokan érkeztek a határ menti települések reformátusai közül is.

Az egységes magyar református egyház 2009-ben alakult meg, amikor a különböző egyházkerületek képviselői elfogadták a közös alkotmányt és helyreállt a trianoni békeszerződés által szétszakított magyar református egység. Az egységnapot megelőzően, pénteken idén is közös zsinati ülést tartottak Debrecenben a nagytemplomban, ahol többek között hivatalosan is befogadták az ausztráliai magyar reformátusokat a magyar református egyházba. Ausztrália tizenhatezer kilométerre van Debrecentől, de az ott élő magyar reformátusok – akiket Péterffy Kund lelkipásztor képviselt – ezután ugyanabból az énekeskönyvből fognak énekelni, ugyanolyanok lesznek az istentiszteleteik, mint az anyaországi, erdélyi és a Kárpát medence többi országaiban élő magyar reformátusoké.

Szombaton délelőtt a debreceni nagytemplom előtti téren és környékén gyülekeztek az egységnapra érkezők. A szervezés kitűnő volt: mi, akik távolabbról érkeztünk, pontosan tudtuk, hogy hol állhatunk meg, az autóbuszok hova parkolhatnak, és mindenkit kis csomag pogácsával és programfüzettel fogadtak a helyiek. Több helyszínen zajlottak az események:

a nagytemplomban többek között nőszövetségi találkozót tartottak délelőtt, míg a Kistemplomban a Kárpát medence minden részéről érkezett kórusok léptek fel.

A tér egyik részén – a villamossínek mellett – kis vásárt rendeztek be, ahol helyi és környékbeli finomságokat lehetett kóstolni, de kézművestárgyak és könyvsátrak is voltak. A tér másik felén alakították ki a Lehetőségek piacát, ahol az anyaországi református egyház különböző szervezetei mutatkoztak be. Itt beszélgettünk a lepramisszió és a cigány-misszió képviselőivel, de a különböző szociális otthonok képviselői is itt mutatkoztak be.

A nagyszínpadi program tíz órakor zenés összeállítással kezdődött – többek között a közkedvelt Pintér Bélát hallgathattuk –, majd Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának lelkészi elnöke köszöntötte a teret egyre inkább betöltő helybélieket és vendégeket. Beszédében kiemelte, hogy kedves számára az egységnap idei mottója – „Krisztus a jövő, mi együtt követjük őt” –, hiszen utal a nemzeti összetartozásra, de megérthetjük belőle, hogy fontos az egység, mindenkire szükség van. A világ várja az örömhírt, mindenkinek feladata az evangéliumot hirdetni. A mottóként választott ige ugyanakkor reménységet is ad, hiszen emlékeztet: Jézus Krisztus a jövőnk.

Papp László Debrecen polgármestere köszöntőjében arról beszélt, örvend, hogy 2002, 2014 és 2019 után a reformátusok ismét Debrecenben ünneplik az egység napját.

A város erejét, fejlődésének alapját az adja, hogy egységet mutat befele és kifelé, odafigyel mindenkire.

A tíz fokos kinti hideg elől sokan a református kollégium múzeumában menekültünk, ahol bő egy órát töltöttünk, megismerve az épület és intézmény történelmét. Az is kiderült számunkra, hogy miért kerülhetett ki oly sok tudós, értékes értelmiségi a régi debreceni kollégiumból. Az itt oktatók mindig követték a tudomány fejlődését, a diákoknak mindent megtanítottak, amire szükségük volt nemcsak az életben való boldogulásukhoz, de a tudományos, irodalmi téren való fejlődéshez is.

Az egységnapi istentisztelet délután 14 órakor kezdődött, ekkor már zsúfolva volt a nagytemplom előtti tér, több ezren hallgatták az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Kolumbán Vilmosnak az igehirdetését. A kivetítőn jelbeszéddel is tolmácsolták az igehirdetést, lehetőséget biztosítva a siketeknek és nagyothallóknak, hogy megértsék az ige üzenetét. Az erdélyi püspök az 5. zsoltárból olvasta fel az igét: ,,Én pedig nagy kegyelmedből bemehetek házadba, leborulok szent templomodban, mert tisztellek téged”.

Kiemelte: a reformátusok hiszik és vallják, hogy az isteni kegyelem tart meg minket, és nem a mi érdemünkért, hanem Krisztus áldozatáért tartozunk Istenhez.

Megtart bennünket, és mindig vár az Ő templomába. Egyéni életünk, de egyházunk jövője is Isten kezében van és mindnyájan ezért a kegyelemért állhatunk meg Isten színe lőtt. De a kegyelem mellett az ige arról is beszél, hogy tisztelettel kell megállnunk Isten előtt. S bár másképp tiszteli Istent a tiszántúli és a mezőségi református, másképp a komoly székely végvárakban élők és másképp a Duna-melléki reformátusok, de mindannyian úgy kell belépjünk Isten házába, mint az alázatos vámszedő és nem, mint a kevély farizeus.

Az igehirdetés alatt József Attila sorai jutottak eszembe: „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél.” Hiszen Istenünk szeret és mindig vár.

Végül az egységnap közös úrvacsorázással zárult: 22 megterített asztalnál 72 lelkész osztotta a kenyeret és bort, volt gluténmentes kenyér és szőlőlé is, ez utóbbi azok számára, akik nem akarnak, vagy nem tudnak alkoholos italt inni. Erdélyiként kicsit furcsa volt számomra, hogy a lelkészek fehér kesztyűt viseltek, de ez nem árnyékolta be a közös együttlét megtapasztalását, a közös ének, az imádság, az úrvacsoraosztás felemelő hatását. Érezni lehetett a közösség erejét és jó érzés volt a jelképes egy kenyérből és egy pohárból úrvacsorázni sok ezer reformátussal.

Az egységnap perselyadományait Kárpátalján, az Ungvári járásban levő nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon javára ajánlották fel,

ahol egyre több gyereket nevelnek a háború miatt.

Az istentisztelet és a busz indulása közötti másfél órát ismét melegbe húzódva töltöttük el. Ezúttal a Déri Múzeumban tértünk be, ahol megnéztük a temetkezési szokásokról berendezett, látványos kiállításokat, de az igazi célunk a Munkácsy-terem volt. Itt látható a Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó három monumentális méretű alkotás, a Munkácsy-trilógia. A szobában elhelyezett székeken a látogatók leülve is megtekinthetik az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című alkotásokat.

A Golgotát az egységnap előtti pénteken hozták vissza Budapestről a Szépművészeti Múzeumból.

Hazafelé az egész napig izgalom, élmény és a hideg miatt jócskán elcsigázva, de lelkileg feltöltődve újra zsoltárokat és népdalokat énekeltünk, tanultunk. Közösen fogalmaztuk meg, hogy jó magyar reformátusnak lenni és ilyen közösséghez tartozni. Visszautalva az igehirdetés üzenetére, kimondtuk: Soli Deo Gloria, mindezért egyedül Istené a dicsőség.

A Kemény bárók és Sütő András nyomdokain Pusztakamaráson (VIDEÓ)

Keskeny út címmel az Erdélyi Napló hasábjain induló új videós riportsorozatunkban különböző felekezetű gyülekezetek mindennapjait járjuk körül. Elsőként a Kolozs megyei Pusztakamarásra látogattunk.