Radu Vasile: bányászokkal táncoló

Willman Walter 2013. július 12., 19:07 utolsó módosítás: 2013. július 12., 22:05
galéria

Életének 71. évében július 3-án hunyt el Radu Vasile volt román miniszterelnök. Róla mondta börtönviselt bányászvezér Miron Cozma: „Lehet, hogy szembenállást kellene tanúsítanom azzal, amit tett, de nem tehetem. Én nagy tisztelettel viseltetek azok iránt, akik bátraknak bizonyulnak ebben az országban, és vészhelyzetekben is azok. Radu Vasile ilyen volt, nagyon bátor ember, aki eljött Coziára.” Cozma szerint az ott aláírt megegyezés stabilizálta Romániát, és általa kerülhettük el a polgárháborút.

A Nagyszebenben született, történész végzettségű politikus vastagbélrákban szenvedett és 2010-ben műtéten is átesett. 2013. július 5-én katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugovóra a fővárosi katolikus Bellu temetőben. Az 1996 és 2000 között kormányzó jobbközép Romániai Demokratikus Konvenció (CDR) és Emil Constantinescu államfő mandátumának ideje alatt töltötte be a miniszterelnöki tisztséget 1998 áprilisa és 1999 decembere között.

 A „coziai béke”

Kormányfői mandátuma idején Románia éles társadalmi konfliktusok sorozatával szembesült. A Zsil-völgyi bányászok 1999 januárjában tüntetni akartak Bukarestben több bánya bezárása ellen. Ennek előzményeként 1998. december 16-án az ipari minisztérium bejelentette, hogy bezárják a Dâlja és Bãrbãteni bányákat a Zsil-völgyében. A bejelentés mögött egy IMF-Világbank megállapodás állt, amelynek részeként egy egymilliárdos hitel fejében veszteséges állami réz- és szénbányákat valamint egyéb vállalatokat is be kellett zárni. Két nappal a bejelentés után a bányászok Miron Cozma vezetésével bejelentették, hogy sztrájkba lépnek. A tiltakozók azt kérték, hogy a kormány menjen tárgyalni a Zsil-völgyébe. Radu Vasile és Radu Berceanu ezt visszautasította, Viorel Lis, a főváros polgármestere bejelentette, hogy nem adja beleegyezését egy bányásztüntetéshez, a közlekedési miniszter, Traian Bãsescu megtagadta, hogy vasúti szerelvényeket bocsásson a bányászok rendelkezésére egy bukaresti úthoz.

A Zsilvölgyi Kőszénbánya Vállalat (CNH) 15 ezer bányásza lépett sztrájkba 1999. január 4-én, a bányabezárások leállítását és béremelést kértek, és azzal fenyegettek, hogy ellenkező esetben Bukarestbe vonulnak. A kormány megtagadta a párbeszédet. Időközben a csendőrség elfoglalta pozícióit a Zsil-völgyében, barikádokat építettek, betonakadályokat készítettek elő. Január 14-én több mint ezer tiltakozó áttörte a barikádokat, és azzal fenyegetőzött, hogy a fővárosig meg sem áll. Megváltozott a követelés-lista is, valamennyi elbocsátottnak 10 ezer dollárt kértek, vagy élete végéig havi 500 dolláros „nyugdíjat.” Berceanu ezt aberrációnak minősítette, mire Miron Cozma bejelentette: mintegy 15 ezer bányász nyilatkozatot írt alá arról, hogy önszántából indul Bukarestbe. Január 15-én az állam illegálisnak nyilvánította a sztrájkot, mivel a sztrájkolók nem biztosították a minimális termelést, 17-én a bányászok ultimátumot küldtek: teljesítik követeléseiket vagy elindulnak Bukarestbe.

1999. január 18-án több ezer bányász elindult, január 19-én áttörték a csendőrök vonalait, akik képtelenek voltak bármilyen ellenállást tanúsítani. A menet Tîrgu-Jiuban éjszakázott, Cozma odahívta tárgyalni a miniszterelnököt. 19-én este lemondott Gavril Dejeu belügyminiszter, helyét Constantin Dudu Ionescu vette át.

A kitűnő helyismerettel rendelkező, jól szervezett és informált bányászok Costeºti-nél lerohanták a csendőrségi alakulatokat – a mintegy 2000 egyenruhás között a terrorelhárító egységek is szerepeltek –, amelyek tehetetleneknek bizonyultak a 20 ezer bányásszal szemben. A „lázadók” néhány száz csendőrt foglyul ejtettek, és velük együtt a Vâlcea megyei prefektust, Nicolae Curcãneanut is. A bányászokat már csak Râmnicu Vâlcea-nál lehetett megállítani, 21-ről 22-re virradóra szükségállapotot hirdettek egész Románia területén.

A véres események elkerülésének érdekében január 22-én Radu Vasile a coziai kolostorban két püspök közvetítésével egyezségre jutott Miron Cozmával, és azt is vállalta, hogy az akcióban részt vevő bányászokat nem vonják felelősségre. Február 15-én aztán bombaként robbant a hír, hogy a Legfelső Bíróság Miron Cozmát 18 évi börtönbüntetésre ítélte „az államhatalom aláásása és egyebek miatt olyan tettekért, amelyeket 1991-ben követett el.”

 Az ötödik bányászjárás

A bányászvezér a miniszterelnök tárgyalópartneréből egyik napról a másikra bűnözővé vált, és csak előre tudott menekülni: csapatával elindult, hogy meghódítsa Bukarestet. Február 17-én Stoieneºti-nél bekerítették őket, 543 bányászt őrizetbe vettek, 800-at pedig erővel visszairányítottak Petrozsényba. Miron Cozmát és alvezéreit elfogták. Cozma 2004 decemberében Ion Iliescu elnöktől kegyelmet kapott, amelyet egy nappal később vissza is vont. 2007 óta került szabadlábra, majd pártot alapított, a Munkások Szociáldemokrata Pártja néven.

Hogy ki állt az ötödik bányászjárás mögött, bizonyítékok híján csak találgatások láttak napvilágot. Tény, hogy 1998 végén a megkérdezettek 20 százaléka szavazott volna előrehozott parlamenti választások esetén Corneliu Vadim Tudor pártjára, amely Ion Iliescu és Theodor Meleºcanu pártjával együtt parlamenti többséget alkothatott volna akkoriban. CV Tudornak érdeke fűződött ahhoz, hogy a bányászok államcsínyt hajtsanak végre, ráadásul a bányászok januári elindulásakor egy „forradalmi bizottság megalakítását” követelte. Egyes román források szerint Cozmát Líbia pénzelte, mások szerint az oroszok.

Egy pitoreszk jelenség

Ma mindenkinek a „coziai béke” jut eszébe Radu Vasiléról, amely minden bizonnyal egy újabb bukaresti bányászjárást előzött meg, és megmentette Románia NATO-és uniós csatlakozási esélyeit is. Hiba lenne azonban kizárólag a bányászjárás „megszelidítésére” korlátozni Radu Vasile kormányfői érdemeit. Amolyan „csevegő miniszterelnök” volt, de gazdasági döntéseinek előnyeit az Isãrescu-, Nãstase- és Tãriceanu-féle kormányok is élvezték – írja róla a Ziarul Financiar című gazdasági napilap. Leült egy cigarettára és kávéra az újságírókkal diskurálni, miközben az előszobája tele volt rá várakozókkal a Victoria-palotában. Az az epizód is emlékezetes maradt, amikor egy nemzetközi bank küldöttségét a Cotroceni-i stadionban fogadta, ahol éppen a Naþional csapata játszott.

Kevesen emlékeznek viszont arra, hogy a gazdaságot érintő döntéseitől függött sok-sok cég, de az egész bankrendszer sorsa is. Nem utolsó sorban az ő miniszterelnöksége idején Romániának sikerült elkerülnie a fizetésképtelenség bejelentését akkor, amikor a nemzetközi pénzpiac és az IMF is ezt már kész tényként kezelte. Pedig akkoriban maradt a Román Nemzeti Bank valuta nélkül, a külföldi befektetők menekültek Romániából, és alig jutott az ország hitelhez (azt is csak 18-25 százalékos kamattal, dollárban).

Abban az időszakban, 1998-ban privatizálták a Romtelecomot – a görög OTE 675 millió dollárt fizetett érte –, aminek köszönhetően az ország elkerülte a pénzügyi csődöt. Miniszterelnöksége idején privatizálták a Daciát a Renault segítségével, ezzel a döntéssel megmentette a céget, a várost – Piteºti-et – , hogy a mai román exportról ne is beszéljünk. A BRD-t megmentette a Bancorex sorsától, amikor a Societe Générale segítségével privatizálta, de a tudatos vagy kevésbé tudatos döntéseivel „kitakarította” a román bankrendszert, amely 1998-99-ben a teljes román gazdaság létét veszélyeztette. Úttörő munkát végzett a Banki Aktívákat Értékesítő Hatóság (AVAB) létrehozásával, amelyhez hasonlókat a nyugati országok csak egy évtizeddel később, a válság kirobbanása után hoztak létre. Abban az időben Romániát elérték az oroszországi válság hullámai, sok gazdasági döntést már falnak vetett háttal kellett meghozni, mert nem voltak alternatívák, de e döntések java része jónak bizonyult, és megalapozta a későbbi gazdasági növekedést.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.