Teljesen biztonságos közlekedési körülmények között lehetett március 10-én közelíteni Marosvásárhelyhez. A Makk-féle összeesküvés 1854-ben kivégzett mártírjai emlékére rendszeresített postaréti rendezvényre igyekvők egy idő után biztosan abbahagyták a sebességmérő rendőrautók számolását, annyi járművet helyeztek készültségbe a tiltásokkal övezett megemlékezés alkalmával. A buszokat négy-öt alkalommal is megállították a rend őrei, esetenként pedig nemcsak az utaslista hitelességét ellenőrizték, de az ülések és a csomagtartók tartalmát is megvizsgálták – az utasok biztonsága érdekében, hangzott az indoklás. A Maros megyei főváros utcái is régen láthattak ennyi egyenruhást, így aztán teljes biztonságban és ünnepi hangulatban gyülekezhettek az emberek a Postaréti emlékműnél. Összegyűlhettünk vagy 20 ezren.
Gábor Áron-díjasok
Idén a vásárhelyi Kultúrpalota kistermében adták át a hagyományos Gábor Áron-díjat. Ezúttal a Csíki Székely Múzeum munkaközössége kapta a kitüntetést azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyarságtudat, népünk kultúrkincseinek megőrzése, népszerűsítése terén kifejtettek, kutatásaik eredményeivel gazdagították a Székelyföldön élők kulturális örökségét, hozzájárultak a kultúrkincseinknek következő nemzedékek általi megismeréséhez, átörökítéséhez. Szekeres Attila István laudációját GazdaZoltán színművész, az SZNT alelnöke olvasta fel, a díjat pedig Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke adta át Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának.
Hasonló alkalmakkor elkerülhetetlen a számháborúzás, ezért aztán mi is gyorsan rendezzük le a dolgot. A tavalyi létszámnál mindenképpen kevesebben voltak, ám ez leginkább azzal magyarázható, hogy míg tavaly vasárnapjukat áldozták az önfelmutatás céljára az emberek, addig idén sokak lendületét korlátozta, hogy munkanapra esett az ominózus dátum. Egyesek szerint Dorin Florea vásárhelyi polgármester felvonulásellenessége is többeket távol tartott, és az a bizonytalanság is, amely a végül az esemény záróaktusának kinevezett „polgári séta” elnevezésű, több kilométeres járdafoglalásba torkollott.
A kellemes kora tavaszi időben több egymásra találásnak is tanúja lehetett a szemlélődő. A hivatalos program előtt zajló kulturális programok alatt gyülekező emberek közül ugyanis sokan régi ismerősként köszöntötték egymást, akik között immár a tavalyi Székely Szabadság Napja, vagy az októberi Nagy Székely Menetelés közös élményei jelentenek örvendetesen szoros köteléket. Akárcsak az immár rendszeres visszatérő katalán és baszk vendégek, akik különleges empátiával követik az általuk már nagyrészt bejárt út székelyföldi stációit.
Harangszó és Ábel
A harangszóval kezdődő rendezvény résztvevőit Izsák Balázs SZNT-elnök köszöntötte, az alaphangulatot pedig Nagy László unitárius főjegyző teremtette meg, aki Jakab apostol szavaival üdvözölte az egybegyűlteket. „Azért gyűltünk össze, hogy nyomatékosítsuk: itthon vagyunk, számunkra ez az otthon, és hogy ezt gyermekeink, unokáink is érezhessék majd” – fogalmazott a lelkész. Alázattal és tisztelettel adózott az emlékmű és az összegyűlt tömeg előtt, mert – amint fogalmazott – „valamit szívetekben hordoztok, amiért élni, tenni, cselekedni akartok.” Beszéde Tamási Áron híres, Ábel által kimondott idézetére épült, és az otthon kérdését járta körbe. „Belenéztünk a szabadság ama tükrébe, amelyből nem sugárzik vissza más, mint az, hogy cselekedni kell. Az lehet boldog, aki mindennapjait ebben a cselekvésben tudja élni” – zárta gondolatait az unitárius egyházi méltóság.
Izsák Balázs kifejtette: a székely szabadság eszméje mindig a történelmi viszonyoknak megfelelően alakult, de sosem változott: az intézményi rendszer szabadsága 1596 véres farsangján és Madéfalván át vezet a kökösi hídig és a Postarétig. Az SZNT-elnök bejelentésére, hogy Magyarország is beavatkozik abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél, a tömeg örömujjongásban tört ki. Utána meg rögtön kifütyülte Izsák azon megállapítását, miszerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül az ügy mellé állítani. Izsák azonban a fütyülés ellenére is megismételte: „A Victoria palotába az út Kökösön és Berecken át vezet.”
Török példa
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ezúttal hiányzott Marosvásárhelyről – a tüntetés napján az EP strasbourgi plenáris ülésén szólalt fel Székelyföld autonómiája mellett. „Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk” – fogalmazott üzenetében. A Hajrá, Erdély! Hajrá, Székelyföld! Hajrá, Partium! üdvözlésre igencsak vevőnek bizonyult a hallgatóság.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédét azzal a gondolattal indította, hogy 25 éve nem oldódott meg a székelység ügye. Állítását azzal igazolta, hogy míg Törökországban a vasárnapi szimpátiatüntetés miatt a rendőrség lezárta Isztambul legnagyobb utcáját, Vásárhelyen ez nem lehetséges. „Kijátszanak minket egymás ellen, a pártoskodás pedig felülírja a nemzeti érdeket. Ha felül tudnánk kerekedni a közösséget fogva tartó kishitűségen és közönyön, nem lenne az az erő, amely meg tudna állítani” – fogalmazott Biró, aki beszédét azzal fejezte be, hogy március 15-én, a magyar szabadság napján is a Postaréten lesz.
Nem kisebbség, nemzeti közösség
A belgiumi Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség Párt (EFA) igazgatója beszédében többek között kitért arra is: nem szolgálja az autonómiát, ha minden döntést Brüsszelben és Bukarestben hoznak meg, és az sem normális, hogy Erdélynek, a székelységnek nincs beleszólása a román ügyekbe. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felszólalásában így fogalmazott: „Tudjuk, mit akarunk, Bukarestben is tudják ezt. Azért próbálnak lebeszélni róla, néha a könnyű élet ígéretével, titkos paktumokkal vagy nyíltan, a nevünkben fellépőknek bársonyszéket és előjogokat biztosítva.”
Marc Gafarot Monjo a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint az autonómia szótól nemcsak Bukarestben, de világszerte félnek. „Bukarest azt próbálja megelőzni, hogy a székelyek kezükbe vegyék sorsukat” – fogalmazott az Erdélybe immár rendszeresen visszatérő politikus, aki szerint le kell szokunk arról, hogy kisebbségnek nevezzük magunkat. „Önök és mi, katalánok is nemzeti közösség vagyunk!” – jelentette ki nagy tetszést aratva.
A vértanúk emlékművének megkoszorúzása és a himnuszok eléneklése előtt Izsák Balázs felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a tömeg „igen” felkiáltásokkal fogadott.
Járdafoglalás kisebb zűrökkel
A megemlékezés végén Izsák Balázs polgári sétára invitálta a résztvevőket, de újra egyértelműsítette, hogy nincs forgalomkorlátozás, a tömeg a járdán haladva békésen kísérje a petíciót vivő küldöttséget a prefektúráig, majd onnan megállás nélkül folytassák útjukat haza vagy a hazaszállító járművekhez. A felszólításnak a többség engedelmeskedett is – leszámítva a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom néhány, eltakart arcú fiatalját, akik az úttesten haladva provokálták a rendőröket.
A kis csoport Marosvásárhely főterén megállt az út közepén, akadályozva a forgalmat, a rendőrök és csendőrök azonban határozottan visszaszorították a rendbontókat. A prefektúra előtt kialakult rögtönzött tüntetés résztvevői eleinte Izsák Balázs felszólításának sem engedelmeskedtek, de az SZNT-elnök végül a tömeg élére állva indította el a hazatartó tömeget.
A tucatnyi rendbontó fiatalról a többezres tömeg jó része nem is tudott. Számukra az a néhány, helybelitől származott beszólás jelenthette a legnagyobb traumát, amelyek újabb fekete márciust emlegettek. Pedig sokkal inkább ünnepi márciusként könyvelhető el a székelység és támogatói újabb, szívet melengető együttléte.
