Hagyományok Háza: virtuálisan is megtekinthető az Országos Népművészeti Kiállítás

„Tizenhetedik alkalommal rendezzük meg 1973 óta az Élő Népművészet - Országos Népművészeti Kiállítást, aminek a rendszerváltást követően a budapesti Néprajzi Múzeum adott otthont. Az intézmény költözése miatt új helyszínt kerestünk, s találtunk a Hagyományok Házában. A rendezvényt egy pályázat előzte meg, hét magyarországi, s egy erdélyi régióban szerveztük az első szintű gyűjtést az egységes zsűri szempontjai alapján. Természetesen a régiós kiállításokon a most láthatónál lényegesen több tárgy szerepelt, mivel alapvető célkitűzésünk volt, hogy először az adott vidéken ismerjék meg mestereik alkotásait az emberek. Így

A régiós kiállítási tárgyak ismeretében rendeztük be a jelenlegi bemutatót, a nagy kiállítási téren való eligazodás érdekében egy kiállítás-vezető segíti a látogatókat. Koncepciónk szerint a nagyobb terekben kaptak helyet az olyan összefüggő témák, mint a viseletek, viselet-kiegészítők, az otthon világa, a pásztorélet és a játéksarok.

Évek óta a hímzők nyújtják be a legtöbb alkotást, így a folyosókat tájegységi kultúránként különítettük el, s a múlttal való kapcsolatot archív fotókkal érzékeltettük. Érdekes lehet, hogy a Kárpát-medence vízrajzi térképén bejelöltük az adott tájegység elhelyezkedését. Ez azért is fontos, mert az átlagérdeklődő általában csak a kiemelt tájegységeket ismeri, így a népművészet sokszínűségét, végtelen gazdagságát e térképekkel is bemutathatjuk.

A megnyitót online rendeztük, és a nézők nemcsak a hivatalos ceremóniát követhették, de apró részleteket is megismerhettek. A remélt nyitás után egy személyes díjátadóban is reménykedünk, ami a 180-200 díjazottat figyelembe véve nagyobb eseménynek ígérkezik. Az átmeneti időszakban kisebb csoportok járhatják végig a bemutatót, így augusztus 24-éig az épület a nagyközönség előtt is nyitva áll.

A trianoni évfordulóról is méltóképpen emlékeztek meg a kezdeményezők: az elmúlt évszázadot az aula légterét díszítő száz fehér zászló jelképezi. Ennek szellemében a határon túli tárgyak is kiemelt helyet kaptak a ház földszintjén: a Felvidékkel kezdődik a sor, folytatódik Székelyfölddel, Kalotaszeggel, Mezőséggel, gyimesi- és moldvai csángók alkotásaival, Torockó, Szilágyság, bukovinai székelyek és az erdélyi szászok kultúrájának bemutatásával. A szakrális anyag az első emeleten, a muravidéki, hetési munkák a második emeleten sorakoznak.

Az országrészek közötti átjárhatóságra is felhívom a figyelmet. A 70-es, 80-as években gyakran megfordultunk Zoboralján, Jókai Marika néprajzkutatónál gyönyörű hímzési mintákat tanultunk, s a technikát itthon is elterjesztettük. Napjainkban eljutottunk odáig, hogy a zoboraljaiak jönnek visszatanulni saját kultúrájukat hozzánk. Délvidéki alkotók is szép számmal bemutatkoztak, készítményeik nemcsak az ő hagyományaikat reprezentálják. Egy szabadkai asszony például a baranyai-drávaszögi sprang-fonatos technikát tanulta meg, s vált mesterévé.

Mint mindenkinek, nekem is vannak kedves termeim, az otthon világában csodálatos enteriőrökkel ismerkedhetünk meg, különleges az a hangfal, ami gömöri vászonfazékból készült. A fürdőszoba kultúra előtérbe kerülésére a keramikusok is figyelemreméltó tárgyakkal reagáltak. A nyugat-dunántúli szemes kályha szintén kiváló darab.

A kiállítás alcíme: „A fenntartható hagyomány”. A jelmondat két kritériuma ismert, természetes anyagokkal dolgozzanak, és a tárgy használható legyen. Régóta foglalkozom divatbemutatókkal, ahol kiegészítők is helyet kapnak, s az idei kiállítás igazi meglepetése a rengeteg, ma is hordható viselet, s viselet-kiegészítő.”