Gázvezetékektől kapnak „sárgaságot” az épületek – a gázvállalat régi beidegződéseitől kell óvni a műemlékeket

Szinte nincs olyan erdélyi város, amelynek épületeit ne szőnék át a rikító sárga vezetékek. A gázvállalat nem tesz különbséget a tömbház, kültelepi kulipintyó és belvárosi műemlék épület között. Nemcsak az épület homlokzatán, látható helyen vezeti a csöveket, de azokat – az ingatlan színétől függetlenül – „szabványsárgára” keni.

Nagyszeben egykori főépítésze, Guttmann Szabolcs úgy véli, lehetne észszerűen és civilizáltan is kezelni a kérdést. Ugyanis a gázasoknak nem kötelező minden egyes vezetékkel „végigvonulniuk” az épület falán, a műveletnek létezik egy föld alatti változata is.

„Minden az önkormányzatok fellépésén múlik. Ha a polgármester vagy a főépítész erélyesebben kikéri a település nevében, a gázasok kénytelenek elfogadni a számukra bonyolultabb megoldást. Annak idején, amikor Nagyszeben belvárosát próbáltuk újjávarázsolni, minden épületért és kerítésért meg kellett harcolnunk. De sikerült” – számolt be az évekkel ezelőtti sikerről a műépítész. Guttmann emlékeztetett: a hatvanas-hetvenes években még a tömbházak falát sem terhelték gázvezetékekkel, nemhogy a belvárosi történelmi épületeket. „A szocializmusban sokkal civilizáltabb megoldásokat találtak, mint manapság” – állítja.
Nagyszeben volt főépítésze arról is gondoskodott, hogy a kapun belül, a főtéri ódon épületek belső udvarain, terein se bukkanjon fel a sárga „periszkóp”, hanem vízlefolyóknak álcázott csatornákba rejtve, a járdaszint alatt haladjon tovább. Egy másik harc, amit a városrendészeknek és műépítészeknek meg kellett vívniuk az egykori szász városban a rikító sárga szín eltüntetése volt. Az önkormányzat az épület színéhez igyekezett igazítani az elrejthetetlen csöveket, a gázas szakemberek viszont az első ellenőrzés alkalmával visszafestették.

Keresztes Géza műemlékvédelmi szakmérnök úgy tudja, mindmáig létezik egy gázas szabvány, amely azonban összeegyeztethetetlen a műemlékvédelemmel. Akárcsak Guttmann Szabolcs, a marosvásárhelyi szakember is azt tapasztalta, hogy ha a műépítész vagy a városvezető felvállal egy hosszasabb tárgyalást vagy vitát a gázvállalat vezetőivel, sikerrel járhat. „Ez mindig a gázas vezérigazgatótól, helyettesétől vagy annak helyettesétől függ. Milyen hangulatban kapod el, mennyire megértő, vagy ellenkezőleg, mennyire merev” – számolt be saját tapasztalatairól Keresztes. A gond az, hogy valóban

minden egyes épületért külön alkut kell kötni. A vásárhelyi műemlékvédő apró, de fontos sikerként könyvelte el, hogy Medgyes főterén, a Trauber vendéglőnek helyet adó épület restaurálásakor sikerült földalatti csatornába helyezni a gázvezetéket.

Ugyanakkor sikerült kialkudni, hogy bizonyos szász falvakban a gázórák ne a lakóházak főhomlokzatára kerüljenek. Az utóbbi években Marosvásárhely két-három műemlék épületének a faláról is sikerült eltüntetni a hosszú, sárga vezetékeket. Ilyen a közelmúltban res­taurált Teleki Téka, a Csíki-ház és a Vártemplom. „Háromméteres magasságban, a főhomlokzaton futott végig a sárga cső, onnan kanyarodott a templomba. A déli kapunál pedig hosszú métereken keresztül lógott a falon. Szerencsére a Kálvin- és a Luther-szobrok felállításakor sikerült eltüntetnünk ezeket” – mondta el a 14. században ferencesek által épített, 1557 óta református templom lelkipásztora, Henter György.
A Vártemplom ellenpéldája a régi szülészet melletti 16-os számú napközi. A Bernády György polgármestersége idején 1902-ben épült impozáns intézmény Márton Áron utcai homlokzatán, illetve attól egy pár méterre, a levegőben „kígyózik” a sárga vezeték. A helyzet pikantériája, hogy az alig pár évvel ezelőtt restaurált B-kategóriás műemlék a városháza tulajdonában van, az önkormányzatot azonban nem zavarja az épület elrondítása. A „sárgaság” nem csak a magyar világhoz kötődő épített örökséget kezdte ki. A moldvai Botoşani főterén, a román nemzeti költő Mihai Eminescu büsztje mellett néhány centire is kacskaringózik a falon.

A belvárosban Temesvár önkormányzata nem tűri meg az épületek falán végigvezetett gázcsöveket. „A Dóm téren, amelynek felújítását és átrendezését uniós pénzekből fedeztük, a vezetékeket elrejtettük. Ugyanezt igyekszünk tenni a teljes műemlékövezetben is” – mondta el lapunknak Farkas Imre, a város volt alpolgármestere. Mindemellett a bánsági település hatóságai mégsem lépnek fel kellő határozottsággal a városképet rondító gázvezetékek ellen. Amint az elöljáró próbálta magyarázni, a magánházak esetében a polgármesteri hivatal nem szabhatja meg a tulajdonosoknak, hogy a házuk falán végighúzódó vezetékeket fessék szürkére, barnára vagy éppenséggel olyan színre, mint amilyen maga az épület. Egyébként Farkas Imre is azon személyek közé tartozik, akik mindmáig úgy tudják, a gázcsövek szabványsárga színét világszerte törvény szabályozza. Ugyanezzel a tudattal él Zatykó Gyula, Ilie Bolojan volt nagyváradi polgármester, jelenlegi megyeelnök tanácsosa is. A partiumi város azonban szerencsésebb helyzetben van: mivel ide a kétezres évekig nem jutott el a földgáz, felszíni vezetékből is aránylag kevés van.

A lakónegyedekben mindenütt sárgára festették a vezetékeket, de úgy tudom, ez a szabvány miatt kötelező” – vélekedett Zatykó.

Az erdélyi műemlékvédelmi szakemberek szerint a törvények összehangolása menthetné meg a belvárosok patinás épületeinek homlokzatát a sárga csövektől. „Romániában a műemlékvédelmi törvényt a gázas törvényekkel kellene összhangba hozni, és akkor nem lennének gondok. Külföldön is léteznek a gázvezetést illető törvények, szabványok, mégsem rondítják el az épületeket” – tapintott a lényegre Keresztes Géza. Guttmann Szabolcs ennél picivel borúlátóbb: véleménye szerint nemcsak a törvényeket kellene összehangolni, hanem a gázvállalat és a többi szolgáltató teljhatalmából is vissza kellene venni. „Ha nem, akkor továbbra is állam marad az államban” – szögezte le a jelenleg Kolozsváron élő és dolgozó volt nagyszebeni főépítész.

Nehéz a múltbeli beidegződésektől szabadulni – ismerte el Csulak Ferenc, a Delgaz Grid romániai gázszolgáltató vállalat leköszönt vezérigazgatója.

Az E-On részét képező cég exvezetője is tudja, hogy a falon végighúzott sárga vezetékekkel Európában egyedülállók vagyunk, de azzal is tisztában van, hogy a radikális változtatáshoz rengeteg pénzre volna szükség. „Az esztétikához nem csak érzékre, pénzre is szükség van” – állapította meg, hozzátéve, hogy az általa vezetett mamutvállalat jobbára a gázórákat rejtő dobozok kicserélését oldotta meg. Amikor felemlegettük, hogy nemcsak a szolgáltató ügyfelei, de még a műemlékvédelmi szakemberek sincsenek teljesen tisztában jogaikkal, Csulak Ferenc elmondta: a sárga csövek a múlt rendszer örökségét jelképezik, egyetlen törvény sem kötelezi a gázasokat, hogy mindent sárgára fessenek. „De nyilván olcsóbb egyetlen színből rendelni nagyobb mennyiséget, mint mindenféle színű festékkel járni a terepet” – tette hozzá.

Ami a festékszín törvényét illeti, úgy tűnik, az alkalmazottakig még nem jutott el az információ, miszerint már nem kötelező minden falon vagy kerítésen futó csövet sárgára pingálni.

De az is megeshet, hogy a vezérigazgató nincs napirenden, és ő „keveri” a színeket. „Nekünk minden csövet sárgára kell festenünk. Amióta ennél a vállalatnál dolgozom, és nem a tegnapelőtt érkeztem, mi mindig sárga festéket használtunk” – világosított fel az E-On cégcsoport éppen a szomszédban mázolgató munkatársa. Majd amikor a cég topmenedzserét próbáltam idézni, az idősödő munkás a szavamba vágott. „Tudja is onnan az irodából, hogyan kell egy vezetéket lefesteni!” – vágott vissza dühösen, majd megfordult, és ismét a sárga festékbe mártotta az ecsetét.