„A Hagyományok Háza Szabadegyetem az intézmény eddigi tudományos-ismeretterjesztő tevékenységét fogja össze. Eddig különböző sorozatcímmel futottak programok, amit az intézmény egységes koncepcióval és szándéka szerint egységes szerkezetben indított el.
Ennek tükrében naprakész tudományos eredményekkel, illetve érdekességekkel – élvezetesebb, könnyedebb stílusban – kínáljuk meg a látogatóközönségét.
Koncepciónk szerint minden évadban meghatározunk egy vezérfonalat, egységes gondolatot, amire tematikusan is felfűzhetjük az előadásokat. Az első – januártól-májusig tartó – fél évadban az egyén és a közösség áll a középpontban. Ez egy klasszikus néprajzi téma: a néphagyományban nagyon fontos szerep jut a közösségnek, aminek normái, ízlése, szabályrendszere meghatározó. Ugyanakkor, ha közelebbről szemügyre vesszük a népi kultúrát, világosan látható, hogy a közösségből mindenhol és mindenütt kitűnnek tehetséges, s különleges tudású egyéniségek.
Májusig tizenhét programelemmel – négy online programmal és tizenhárom előadással – készültünk. Január 25-én az érdeklődők – a regisztrációt követően – Kirch Zoltán A nyárádselyei Kacsó „Béni” József, mint táncos egyéniség és a faluközösség kapcsolata című előadását követhetik.
valamint február elején Deáky Zita néprajzkutató Szülés, születés a Kárpát-medencei néphagyományban című előadását.
A Szabadegyetem sorozat tematikája szerteágazó, és igyekszünk a néphagyomány minden területét – a népzenétől a néptáncig, a kézművességig – érinteni, így a célközönségünk is heterogén. Ugyanakkor vannak korábban is egy előadássorozat részeiként meghirdetett programok. Ilyen a Népmese mai élete és az Előadás-sorozat a népi gyógyászatról; ezeknek már kialakult a törzsközönsége.
Nagy érdeklődéssel számolunk: A népmese mai élete következő előadására például már több mint hatszázan regisztráltak, ez a magas szám kisebb fejtörést is okoz technikailag a szervezőknek.”
A részletes program itt érhető el.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.