Február 25-én, kedden indult az előrehozott elnökválasztások kampánya – tájékoztatott a hét elején az ukrajnai központi választási bizottság (CVK) sajtószolgálata. „A kampány automatikusan megkezdődik, mivel a parlament határozatában május 25-re írta ki a választásokat” – közölte a testület. A Janukovicsot támogató Régiók Pártja frakcióvezetője, Olekszandr Jefremov a parlament frakcióinak egyeztető bizottságában közölte, hogy a korábbi kormánypárt ellenzékbe vonul, a frakció új vezetője Szerhij Tihipko lesz. Arszenyij Jacenyuk, a Haza párt frakcióvezetője ugyanott azt állította, hogy üres az államkincstár, csődbe vitték az országot. Szerinte haladéktalanul a Nemzetközi Valutaalap segítségét kell kérni.
Lenin végnapjai
A pénzügyminisztérium közleményéből is az derült ki, hogy az erősen eladósodott, belpolitikai válság sújtotta Ukrajnának mintegy 35 milliárd dollár külső támogatásra van szüksége a következő két évben, és a segély első részletének egy-két héten belül meg kellene érkeznie. Jurij Kolobov ügyvezető pénzügyminiszter közölte: nyugati partnereiktől – Lengyelországtól, az Egyesült Államoktól – hitel nyújtását kérték egy-két héten belül.
A nyugat-ukrajnai Ternopil megyében ugyanakkor megkezdődött a hatalmától megfosztott Janukovics rendszerét támogató állami tisztségviselők elszámoltatása. Egy hétfői híradás szerint speciális bizottság világítja át a hivatalnokok, ügyészek, bírák és rendvédelmi vezetők korábbi tevékenységét. Korábban Viktor Psonka leváltott és körözött főügyész Kijev melletti nyaralóját is lefoglalták a népi önvédelmi erők: a fényűzés ugyan elmarad a Janukovics-villában látottaktól, de azért saját magát megfestette Napóleonként.
Ismeretlen tettesek ledöntötték Kárpátalja utolsó köztéri Lenin-szobrát is a magyar határ melletti Csapon. A négy méter magas, több tonnás emlékművet, amely a kisváros nyugdíjas otthona előtti téren állt, feltűnés nélkül döntötték le az éjszaka leple alatt. Helyszíni beszámolók szerint sem az otthon, sem a környező házak lakói nem észleltek semmi rendkívülit, de többen terepszínű ruhát viselő embereket láttak a környéken.
Tárgyalópartnerek kerestetnek
Dimitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn Szocsiban kijelentette, kételkedik az ukrán hatalom törvényességében. „Ukrajnában jelenleg nincs kivel tárgyalni – mondta. – Ha a Kijevben dulakodó fekete maszkos, Kalasnyikov géppisztolyokkal felszerelt embereket kormánynak lehet nevezni, akkor igen nehéz lesz ilyen kormánnyal együttműködnünk.” Moszkvának megéri kivárni, amíg Ukrajnában létrejönnek az új hatalmi struktúrák, de a Kreml addig is a szomszédos országot stabilizáló politikai erő mellett foglalhat állást – vélekedtek az Interfaksz orosz hírügynökségnek vasárnap nyilatkozó moszkvai politikai szakértők. Az orosz nagykövetet hazarendelték.
Oroszország viszont kész felemelni az Ukrajnából érkező árukat terhelő importvámokat, ha Kijev megköti a társulási és szabadkereskedelmi egyezményt az Európai Unióval – mondta az orosz gazdaságfejlesztési miniszter a Handelsblattnak. A német üzleti lapban megjelent interjúban Alekszej Uljukajev kifejtette: Moszkva nem ellenzi Ukrajna és az EU szabadkereskedelmi megállapodását, de mindenkinek tisztában kell lennie, hogy ezzel jelentős kockázatoknak teszik ki Oroszországot. A tárcavezető összeegyeztethetetlennek tartja a FÁK tagjait összekötő vámunióval Ukrajna és az EU között tervezett szabadkereskedelmi egyezményt, mivel egymást kizáró megállapodásokról van szó. Oroszország háromoldalú tárgyalást javasol, szorgalmazza, hogy Kijev, Brüsszel és Moszkva közösen egyeztessen a kérdésről – mondta Uljukajev.
Az oroszok többsége viszont ellenzi Moszkva beavatkozását Ukrajna belügyeibe, derült ki egy friss közvéleménykutatásból. Az Oroszországi Társadalmi Véleménykutató Központ (VCIOM) február első két napján, az ukrán ellenzék hatalomra jutása előtt végzett vizsgálata szerint a megkérdezettek 73 százaléka tartja úgy, hogy Oroszországnak „lehetőség szerint” nem kell beavatkoznia az ukrán belügyekbe.
Feszültség Kárpátalján
Hétfőn több százan tüntettek Ungváron a városháza előtt Viktor Pogorelov polgármester lemondását követelve, Beregszászon pedig Babják Zoltán polgármester és a város teljes vezetésének lemondására várnak a tiltakozók. A kárpátaljai megyeszékhelyen hétfőre hívták össze a városi tanács rendkívüli ülését, amelyen a képviselőknek a polgármester további sorsáról kell szavazniuk. Mivel az ülésen nem jelentek meg a korábban Ukrajnában kormányzó Régiók Pártjának (PR) képviselői, nem állt össze a szavazáshoz szükséges létszám.
Bukarest új, európai rendelkezést vár Ukrajnától a kisebbségek védelmében a vasárnap eltörölt nyelvtörvény helyett, derült ki Victor Ponta kormányfő hétfői nyilatkozatából. A román miniszterelnök hangsúlyozta: kormánya a többi uniós ország álláspontjához csatlakozva üdvözli a vérontás megfékezését, támogatja Ukrajna demokratikus fejlődését és európai közeledését, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy az eltörölt nyelvtörvény helyét minél hamarabb egy európai rendelkezés váltja fel – a román nyelvre és az ukrajnai román kisebbségi jogokra vonatkozóan. „Megértjük a feszült politikai helyzetet, de úgy vélem, Ukrajnának előre kell lépnie a demokratizálódás és európai szabványok betartása terén, s ezek között a kisebbségi jogok betartása és a román nyelv védelme rendkívül fontos számunkra” – mutatott rá. Mint ismeretes, az ukrán parlament vasárnap eltörölte az államnyelvvel kapcsolatos, a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó törvényt. A 2012. augusztus 10-én életbe lépett jogszabály hivatalosan engedélyezte a kétnyelvűséget azokban a régiókban, ahol az adott nemzeti kisebbség lélekszáma meghaladja a lakosság tíz százalékát.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.