Szombaton még Frankfurtban, a Bayern München kispadján ült, aztán a látottakkal elégedetten – a bajorok 4-0-ra nyertek – Pep Guardiola (képünkön) repülőre ült, hogy másnap már Barcelonában állhasson sorban, hogy leadhassa szavazatát a leggazdagabb spanyol tartomány, Katalónia függetlenségi népszavazásán. A futballszakember Katalóniában nőtt fel, a tartományban érte el eddigi legnagyobb sikereit, először a Barcelona játékosaként, majd edzőjeként. „Mindenkinek tudnia kell, hogy nemcsak 4-5 emberről beszélünk, akiket a nyári forróság inspirált, és ezért kivonultak az utcára, hogy követeljenek akármit. Ez nagyon sok emberről szól, akik azt akarják, hogy hallják őket, és akik sokat vártak erre. Amikor sok ember akar valamit, akkor nincsenek törvények, amelyek betilthatnák az akaratukat. A politika kötelessége, hogy amikor sok ember követel valamit, meghallgassa őket. Ennek a folyamatnak nem lesz vége, míg a politikusok nem találják meg a kiutat” – mondta Guardiola.
November 9-én hozzávetőleg 1,65 millióan támogatták a katalán függetlenség gondolatát, válaszoltak igennel arra, „akarja-e, hogy Katalónia állam legyen?”, és ha igen, „akarja-e, hogy független legyen?” Az 5,4 millió választásra jogosult közül több mint kétmillióan járultak az urnákhoz. Sokakat vélhetően a szavazást megelőző jogi huzavona tartott vissza a részvételtől. A spanyol kormány az eredeti és az „alternatív” népszavazási kezdeményezést is megtámadta az alkotmánybíróságon, amely a döntéshozatalig mindkét referendumot felfüggesztette. A voksoláson a 16 évnél idősebbek vehettek részt, és szavazhattak a külföldön élő katalánok is. A szavazók 10,1 százaléka válaszolt igennel az első, és nemmel a második kérdésre, 4,55 százaléka mondott nemet az első kérdésre, ezáltal pedig a másodikra is.
Természetesen jó ideje tudni – ezt Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök azóta meg is erősítette –, hogy a spanyol kormány figyelmen kívül hagyja majd a katalán népszavazás eredményét. A spanyol alkotmánybíróság szerint a referendumot ki sem lehetett volna írni, mert egy tartomány önhatalmúlag nem szakadhat el, Katalónia függetlenné válásáról valamennyi spanyol választót meg kellett volna kérdezni a spanyol alkotmány szerint. „Megpróbáltunk mindent, és amikor minden utat elzártak előlünk, annak kellene a megoldásnak lennie, hogy feladjuk? Vagy a demokratikus harc a megfelelő alternatíva a cél eléréséhez? Nekünk ez az alternatívánk, folytatni fogjuk a harcot, mert jogunk van hozzá különösen azért, mert már minden mást megpróbáltunk” – reagált erre Arturo Mas katalán elnök. A törvénytelennek nyilvánított szimbolikus népszavazás katalóniai ellenzői bojkottálták a részvételt.
A néppárti (PP) kormány ugyan nem ad hitelt a katalán hatóságok által a részvétellel kapcsolatban közölt adatok némelyikének, álláspontja szerint azonban az adatok azt tükrözik, hogy a katalánok többsége – kétharmada – nem akart részt venni egy „bohózatban”. Rafael Catala igazságügy-miniszter ezzel szemben arról beszélt, hogy a voksolás Artur Mas érdekeit szolgáló „politikai propaganda”, felesleges és antidemokratikus volt.
Az eredmények közlése után Pedro Sánchez, az ellenzéki szocialisták (PSOE) vezetője úgy fogalmazott: a legfontosabb, hogy „új fejezetet kell nyitnunk a spanyol politikában, egy olyan korszakot, amelyben Katalónia nem Spanyolországon kívül van, hanem egy szövetségi Spanyolország irányába vezető változások élén.” Artur Mas katalán elnök teljes sikerként jellemezte a népszavazást, Katalónia tanúbizonyságot tett arról, hogy saját kezébe akarja venni a régió kormányzását – mondta. Az „alternatív” népszavazás sikerén felbuzdulva a katalán kormány folytatja a függetlenségi törekvéseket, párbeszédet kezdeményez a spanyol kormányzattal, de elutasítás esetén sem hátrál meg, összegezte Francesc Homs katalán kormányszóvivő az autonóm közösség vezetésének álláspontját.
Az El País című napilap azt írta: a tervek szerint a következő lépés az lesz, hogy Artur Mas katalán elnök levélben kéri a spanyol miniszterelnök támogatását egy valódi népszavazás megtartásához. Ha a kabinet elzárkózik, szóba jöhet az is, hogy előrehozott választásokat kezdeményezzenek Katalóniában, amelyet úgy tekintenének, mint a függetlenségről szóló döntést.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.