Miután 1984 júliusában Németország és Franciaország megállapodott, hogy közös határukon fokozatosan felszámolják az ellenőrzést, a Saarbrückeni egyezménynek nevezett megállapodáshoz fokozatosan a Benelux-államok is csatlakoztak. Így született meg 30 évvel ezelőtt,1985. június 14-én Luxemburgban, a Mosel folyó partján a Schengeni-egyezmény (SE). Ebben a résztvevők határoztak a hosszú távú végrehajtási intézkedések kidolgozásáról „a személyek belső határokon való ellenőrzésének megszüntetéséről és ennek a külső határokra való áthelyezéséről”. Vagyis az egyezmény röviden a bizalomról szól, arról, hogy a közös határon belül a tagállamok megbíznak egymásban, a külső határokat pedig közös erőfeszítéssel teszik biztonságosabbakká. A Schengen-övezet ma 26 tagállamot számlál, Románia pedig uniós csatlakozási szerződésében kötelezte el magát a csatlakozásra – csakhogy Bulgáriával együtt azóta sem sikerült megfelelnie a feltételeknek.
A szükséges gyógyszer
Rossz jel, hogy a nemrég az Európai Bizottságnak a bulgáriai Russzéban járt első alelnöke, Frans Timmermans újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „Nem módosítják és nem cserélik ki a jelenlegi Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV). Úgy gondolom, hogy az egy jó mechanizmus, arra következtetek, hogy a bolgár meg a román lakosság többsége támogatja, eredményeket hozott, ha az igazságszolgáltatási rendszerre meg a jogállamra gyakorolt hatásait vizsgáljuk. Tudom, Juncker elnök úr azt szeretné, ha az MCV-t a mandátuma végéig véglegesítenék, de, tudják, olyan dolog ez, mint a gyógyszer: addig kell szedni, amíg meg nem gyógyulsz, nem lehet azt határidőkhöz kötni.Ez együttműködési mechanizmus, nem Brüsszelből diktálják az embereknek, mit kell tenniük, de ellenőrzési is, hogy kiderüljön, megteszik-e a tagállamok mindazt, amit megígértek. Amíg az szükséges lesz, a bizottság működteti az MCV-t.”
Az EB nem köti ugyan az igazságszolgáltatás megfelelő működtetéséhez a schengeni övezet kiterjesztését, de számos tagállam nem hajlandó beleegyezni a szabad közlekedési övezet bővítéséhez, míg a két ország nem hajtja végre a reformokat az említett területen. Márpedig az idei, januárban közzétett, Romániáról szóló igazságügyi jelentés szerint „a román parlament továbbra is ódzkodik a végleges bírósági döntések gyakorlatba ültetésétől, és nem teszi lehetővé az igazságszolgáltatás számára, hogy a törvényhozók az átlagemberhez hasonlóan feleljenek a bíróság előtt.”
Azóta a román szenátus több alkalommal is megtagadta, hogy például Dan Şova, Victor Ponta kormányfő korábbi üzlettársa az igazságszolgáltatás elé kerülhessen, és hasonlóan összezártak akkor is, amikor a miniszterelnököt is korrupcióval vádolta meg a korrupcióellenes hatóság, a DNA. A honatyák szembementek a DNA-val, az ügyészséggel, az elnöki hivatallal – általában mindent elkövettek, amit egy jogállamban nem lehet.
„Teljesíthetetlen” feltételek
Márpedig az Európai Uniót létrehozó Maastricht-szerződésben az akkori tagállamok közös célokat fogalmaztak meg a bel- és az igazságügyi együttműködés területén. Áttörést azonban csak az 1999. május elsején hatályba lépett Amszterdami-szerződés jelentett a belső határokon való ellenőrzések megszüntetése terén, amely az Európai Unió I. pillérébe integrálta a schengeni végrehajtási egyezmény jelentős részét. A szerződés egyértelműen úgy fogalmazott: a hatályba lépést követő öt éven belül meg kell valósítani a személyek szabad áramlását – az ellenőrzések eltörlését a belső határokon – az uniós térségen belül.
A korábbiakkal ellentétben ma már nem magához az egyezményhez kell csatlakozni, hanem a teljes jogú schengeni taggá válásra pályázó államnak a schengeni relevanciájú normákat is át kell emelni a nemzeti jogrendszerbe, vagy éppen közvetlenül alkalmazni azokat. A taggá válás feltétele továbbá, hogy az érintett állam úgynevezett schengeni értékelésen essen át a határellenőrzés, az adatvédelem, a vízumkibocsátás, a rendőri együttműködés és a Schengeni Információs Rendszer terén. Ennek keretében felmérik, hogy megfelelő-e a jogi környezet, a végrehajtásban dolgozók ismerik, értik-e a schengeni előírásokat, képesek-e azokat alkalmazni, rendelkezésre áll-e a szükséges intézményi háttér és eszközpark. Nagyjából ezeknek a feltételeknek képtelen Románia és Bulgária évek óta eleget tenni.
A bukaresti látogató
Romániát több elbírálási szakaszban ellenőrizték. Az egyik 2011 júniusában zárult le, amikor Luxemburgban bejelentették: Románia és Bulgária technikailag megfelel a követelményeknek, de a schengeni normák teljesítésével, a jogállamisággal és természetesen a korrupcióval viszont akadnak még gondok.
Frans Timmermans azon a napon érkezett Bukarestbe, amikor a DNA közleményben bejelentette: bűnvádi eljárást kezdeményez Victor Ponta miniszterelnök ellen, akit többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítanak. Klaus Johannis elnök ezekkel a szavakkal fogadta az EB első alelnökét: „Isten hozta Romániába, Cotroceni-be! Örülök, hogy eljött, érdekes időket élünk!” Mire Timmermans így válaszolt: „Ez egy érdekes nap!”
Az EB alelnökéről tudni kell, hogy Hollandiának a külügyminisztere volt, amely a leggyakrabban emelt kifogást az ellen, hogy Romániát felvegyék a schengeni övezetbe. Több ízben leszögezte: a korrupció megfékezését tekinti Románia csatlakozása előfeltételének. 2014 januárjában, amikor a holland külügyek vezetőjeként Bukarestben tárgyalt Ponta akkori külügyminiszterével, Titus Corlăţeannal, utóbbi jelezte: Bukarest szerint már teljesültek a schengeni csatlakozás feltételei. A román külügyminiszter akkoriban kifejtette holland partnerének, hogy a Ponta-kormány eltökélt a reformok folytatásában és az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolásában. Ugyanakkor Bukarest szerint nem kellene összekötni a schengeni tagfelvétel kérdését az Együttműködési és Értékelési Mechanizmussal, amelynek keretében az EB figyelemmel követi a román igazságszolgáltatás reformját. A bukaresti látogató azóta az EB alelnöke lett, és a jelek szerint véleményét nem változtatta meg.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.