Hosszú, forró nyárra kell berendezkedni idén világszerte. Míg azonban a Föld népességének szerencsésebb fele árnyas sörkertekben és üdítő fesztiválokon hűsöl az ó- vagy újvilági kánikulában, ahol mindennapivá váltak a Szabadság miatt zárva feliratok, a Közel-Keleten Életveszély miatt zárva táblák kerülnek a boltok és hivatalok ablakába.
A térségben ugyanis – beláthatatlan időre – lakat került az Egyesült Államok, Németország, Nagy Britannia, Franciaország, Hollandia számos nagykövetségének kapujára, miután az amerikai hírszerzés átfogó merényletsorozatot neszelt meg. Az örök szkeptikusoknak rögtön torz vigyorba rándult az arcuk: a titkosszolgálat így kívánja igazolni hírhedtté vált megfigyelési gigaprojektjét. Az összeesküvés-elméletre azonban az ügyeletes PR-osztály helyett az élet válaszolt: a hír jóformán be sem futotta még a világsajtót, amikor Afganisztánban öngyilkos merénylők vérfürdőt rendeztek Japán és India konzulátusa előtt, és egy hasonló cselekedet Irakban is több tucat áldozatot követelt a Ramadán böjt lejárta után.
Eközben az Atlanti óceán túlpartjára szegeződik minden tekintet. Nem elég, hogy még több kérdőjel kerül a nyugati nagyhatalmak tervezett afganisztáni kivonulása körül, az állandó és mindenütt jelenlevő terrorveszélyre újabb olajat önt Szíria és Egyiptom. Az arab világ egykor oly „megbízható“ államaiban napról napra egyre nagyobb mértéket ölt a vérengzés, az egymással rivalizáló hatalmak, felkelők és szabadcsapatok polgárháborúba torkolló harca. Ez nemcsak a térség békéjét fenyegeti, de kihathat a többi földrészre is, hisz Egyiptomban a politikai villongások nemritkán vallások közti harccá vedlenek át a keresztények és a „szakállasok“, vagyis az iszlámhitűek között.
Miután a szíriai helyzet megoldásában Oroszország segítségére egyelőre nem lehet számítani a borús orosz-amerikai kapcsolatok miatt – mint ismeretes, a szivárogtató Snowden Washington titlakozása ellenére politikai menedéket kapott Moszkvától –, a világ most (is) az amerikai elnöktől, Barack Obamától várja a tűzfészkek ártalmatlanítását. Elvégre Oslo, azaz Európa már megelőlegezte neki a béke-Nobel-díjat…
A békecsináló
A Fehér Ház ragaszkodik ugyan az elmúlt évtizedekben kiharcolt globális békefenntartó szerepéhez, a sokasodó frontok zűrzavarában viszont nem mutat egyértelmű irányt – írják, szinte vádlón az elemzők, akik elvárnák, hogy a szabadság földjének is nevezett Amerika síkra szálljon az általa hangoztatott demokratikus elvek érdekében.
Hogy ez bizonyos helyzetekben mennyire nem egyszerű, arra példa a német Der Spiegel cikksorozata, amelynek egyik szalagcíme szerint „Obama újra a despotákra épít“. A mindig kritikus hangnemű magazin azt kifogásolja, hogy Washington, amely kezdetben támogatta az arab tavasz mozgalmait, végül tétlenül nézte végig az újabb elnyomó rezsimek berendezkedését. Így Egyiptomban is, ahol mindaddig nem bírálták a Murszi-kormány tevékenységét, amíg a többség ezt újólag kétségbe nem vonta, ezt követően pedig hetekig hallgattak, és kivártak a közvetítéssel a szembenálló táborok között.
Hasonló a helyzet Szíria ügyében is – állítják a megfigyelők – ahol kezdetben Washington súlyosan elítélte Asszad elnök vérontásig fajuló ragaszkodását a hatalomért. Mára változó formában van Amerika álláspontja: fehér házi források szerint Obama kabinetje beletörődni látszik abba, hogy Asszad hatalmon marad, az ország pedig különböző hatalmi régiókra darabolódik fel. A bizakodók ugyanakkor nem vonják kétségbe, hogy ez a diplomáciai „hajlékonyság” és kompromisszum a „lehető legjobb” és legtartósabb közelkeleti béke érdekében történik.
Hogy a Fehér Ház is érzi a magyarázatra váró közvélemény egyre nehezedő nyomását, jól jelzi, hogy az elnök több mint három „forró” hónap után a minap tartotta a Nyitott kérdések órája elnevezésű kötetlen sajtótájékoztatót. A megfigyelők szerint stratégia-politikai szempontból Obama sikerrel vette a meredek témák akadályait, engedékenynek mutatkozott a megfigyelések átláthatóbbá tételében, ugyanakkor leszögezte, hogy a szabadság megóvásának kérdésében nem ismer kompomisszumot.
Irán, a történelemlecke
A robbanékony közel-keleti helyzet palettája nem lenne teljes Irán nélkül. Az elmúlt időszakban csak „fekete báránynak” tartott ország be is írta magát a világpolitikai agendába – mégpedig egészen előkelő helyre. Teheránban ugyanis augusztus 4-én lépett hivatalába Haszan Rohani, aki Mahmúd Ahmedinezsádot váltotta az ország elnöki székében. Sokan úgy vélik, kissé fellélegezhet a Nyugat, hisz az új államfő reformernek ígérkezik, aki végre pontot tehet az antiszemitizmustól fröcsögő, atombombával fenyegetőző Ahmadinezsád-korszak végére.
A politikai elemzők után azonban most már a világsajtó is egyre gyakrabban figyelmeztet, hogy a világias, finom modorú, kiváló diplomáciai érzékű Rohani mosolya veszélyesebb lehet elődje szabadszájú stílusánál. Az új elnök karrierjét ismerők óva intenek attól, hogy a változás szelétől „megrészegülve“ a nagyhatalmak engedményeket tegyenek egy olyan embernek, akinek múltján foltok éktelenkednek. A Die Zeit szerint Rohani évekkel ezelőtt tagja volt egy bizottságnak, amely érintett az 1994-es zsidók elleni Buenos Aires-i merényletben, egy iráni ellenzéki berlini meggyilkolásában, illetve részese volt annak a rezsimnek, amely 1979-ben kitűzött egy olyan ünnepnapot, amelyen azóta évente demonstrálnak Izrael eltörléséért.
Irán egyébként jó szemléltető eszköze lehet mindannak, ami ma az arab világban történik – emlékeztetnek a történészek. Azok számára, akik valamicskét is ismerik Amerika és a közel-keleti országok történelmét, illetve ezek egybefonódásait, hamar nyilvánvalóvá válhatott számos párhuzam a mostani helyzettel. Washington 1953-ban beavatkozott a teheráni belpolitikai helyzetbe, újra hatalomra segítve a népe által elűzött sahot, Mohamed Reza Pahlavit – a térségbeni stabilitásért és olajért cserébe. A fokozatosan diktatórikus rendszert bevezető uralkodót az 1978-as forradalom mégiscsak menesztette – ezért azonban Amerika is hatalmas árat fizetett. Egyrészt gyűlölt nagyhatalommá és a diktatúra cinkosává változott (részben máig) az irániak szemében, de kínos diplomáciai vereséget is el kellett szenvednie, miután teheráni követségét elfoglalták a forradalmárok. A konzulátusról értékes és szupertitkos dokumentumok kerültek az új iráni kormány kezére – és napvilágra –, de nagyobb veszteség volt az ott dolgozók foglyul ejtése. A 444 napos túszdrámából nem a világ első számú nagyhatalma került ki győztesen: az amerikai diplomaták életét Washington súlyos gazdasági engedményekkel váltotta meg.
Csírázó béke?
Ezt a súlyos történelmi örökséget enyhítheti a világpolitika váratlan fordulata: éppen az izraeli-palesztin konfliktus az aktualitások egyetlen területe, amely a legtöbb reménnyel kecsegtet a lángoló arab tengerben. John Kerry amerikai külügyminiszternek a napokban sikerült újra tárgyalóasztalhoz ültetnie a feleket. A kompromisszumkészség bizonyítéka, hogy a következő fordulóra a közeljövőben kerül sor, immár a Közel-Keleten, Izraelben vagy Ciszjordániában. Habár a hivatalos sajtótájékoztatóról készült felvételeken két keménynek és szigorúnak mutatkozó tárgyalópartnert láthattunk, a híradások szerint az érintett polgárok, az utca népe is szkeptikus az „üres beszéddel“ szemben, az első konkrét lépések is körvonalazódnak. Az izraeli kormány a napokban jelentette be, hogy a közvélemény felháborodásának dacára szabadon enged mintegy száz palesztin foglyot. A kabinet ugyanazon a napon adta hírül, hogy Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában újabb 1200 lakást épít a zsidó telepeseknek – minisztériumi források szerint ugyanakkor a projekt az utolsó ilyen jellegű beruházás. Még nyitott, hogy melyik intézkedés esik nagyobb erővel latba az újonnan indult békefolyamatban, tény azonban, hogy a felek ezt kilenc hónapon belül véglegesíteni szeretnék.
Hosszúnak ígérkezik ez a nyár: Afrika felől megállás nélkül tódulnak a forró légáramlatok, és az Atlanti-óceán felől sem igen várható lehűlés. Csak reménykedni lehet, hogy enyhülést hoz az ősz.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.