Zene a Hold sötét oldaláról

Nem optimista üzeneteket közvetítő, rózsaszínben látott világot bemutató lemez ez, amely 1973. március 24-én került a boltokba: a Pink Floyd tagjai igen mélyenszántó gondolatokat fogalmaznak meg időről, pénzről, háborúról, öregedésről, halálról. Bár az „őrült gyémántként ragyogó” alapító tag, Syd Barett már nem volt velük – akkor már javában a drogokkal, alkohollal és az elmebajjal küzdött –, első meghallgatásra így is egészen furcsa hangulata van a lemeznek. Az album eredeti címe Eclipse: A Piece for Assorted Lunatics volt. Abban az Abbey Road nevet viselő londoni stúdióban vették fel 1972 májusa és 1973 januárja között, amely a Beatles együttes lemezeinek készítésével vált világhírűvé. Alkotói: David Gilmour, Roger Waters, Richard Wright és Nick Mason. Az albumon az addigi legkülönlegesebb felvételi technikák kaptak helyet: például amikor valaki a mikrofon körül fut, vagy amikor több órát hallhatunk egyszerre megszólalni. A dalok felvételekor állítólag Paul McCartney, a Beatles basszusgitárosa is betért olykor, és ámulva hallgatta a négy rivális születő zenéjét.

A dalok között beszédfoszlányok hallhatók, Roger Waters mély filozofikus kérdéseket tesz fel és olyanok mond, hogy „élj a mának, holnap úgyis meghalsz”. Ha valaki belehallgat a lemezbe, egészen elámul: ha beül a két hangfal közé, mintha feje felett szállnának át egyikből a másikba a dallamok. Mi több, a The Dark Side of the Moon kvadrofon kiadásban is elkészült, igaz, ezekből kevesebb, hiszen gyakorlatilag az embereknek akkor még nem igazán volt eszközük arra, hogy ilyen négycsatornás hangátvitelben hallgassák a lemezt. A Hold másik oldalán tíz szám hallható, amelyek összefüggnek egymással, így gyakorlatilag egy 44 perces zenés történetet hallgathatunk.

Ez az album kétségtelenül a rockzene egyik mérföldköve, remekül keveredik rajta a klasszikus rock és a (még kísérleti fázisban lévő) elektronikus zene. A rádiókban manapság is gyakran hallható a Time, a Money, az Us and Them, de a többi szám is mestermunka. Ami a zseniális szövegeket illeti, ezek nagyrészt a basszusgitáros Roger Watersnek köszönhetők, aki azelőtt nem is igazán foglalkozott szövegírással. A The Dark Side of the Moon-nál csak Michael Jackson Thriller című albumából vásároltak többet az emberek. Amerikában a lemez minden idők 17. legsikeresebb lemeze, 741 hetet töltött a Billboard Top 200-as listáján, ebből 591 egymást követő héten. Első helyet ért el Amerikában, Belgiumban és Franciaországban, de egy változtatás miatt csak aranylemez lett. Ugyanis az album még a platinalemez bevezetése, tehát 1976. január 1-je előtt jelent meg. 1990-ben platinalemez, 1999-ben gyémántlemez lett. 2002-ben Amerikában 400 ezret adtak el belőle, így abban az évben a 200. lett a legtöbbször eladott albumok listáján. A 2003-ban kiadott Hybrid SACD verzióból csak Amerikában több mint 800 ezer darabot adtak el. A Time, a Money, az Us and Them a rádiós kívánságműsorok kedvencei lettek (a Money Amerikában kislemezként is sikeres volt). A Dark Side of the Moon ma már 15-szörös platinalemez Amerikában. Egyes adatok szerint mintegy 50 millió példányban kelt el világszerte a lemez.

Az albumon az utolsó szívdobbanásokat kísérő szavak – there is no dark side of the Moon really… matter of fact it’s all dark (a Holdnak nincs is sötét oldala… ott mindenhol sötét van) – a stúdió portásától, Gerry Driscolltól származnak. Egyik látogatásakor Paul McCartney-t is rá akarták venni, hogy mondjon valamit A Hold sötét oldaláról, de az ő válaszai túl óvatosak voltak, így nem kerültek az albumra. Viszont McCartney zenésztársának, Henry McCullough-nak hallható a lemezen a hangja: amikor megkérdezték, milyennek látja A Hold sötét oldalát, azt válaszolta, „nem tudom, mert amikor ott jártam, akkor eléggé részeg voltam”. Mégis van egy apró kapcsolat a Beatles-szel: figyelmes hallgatásra feltűnik, hogy az Eclips című dal alatt amolyan „háttérzajként” megszólal a gombafejűek Ticket to Ride című száma. 

Egy másik érdekesség: a Pink Floyd a szokásoktól eltérően gyakorlatilag már egy évvel az album megjelenése előtt játszotta a dalokat a koncerteken, de igazából a stúdióban nyerték el végleges formájukat.