Radnóti: erőltetett menet a halálba

Nánó Csaba 2014. május 03., 20:04

A katonák általában üres zsebbel halnak meg: mit is vihetne magával egy fiatalember a háborúba kedvese fotóján vagy egy szelet kenyéren kívül? Ám az egyik kihűlt testet borító rongyos kabátból versek kerültek elő. Akik megtalálták, tán nem is tudták, hogy a tömegsír mélyén Radnóti Miklós, a 20. század egyik legnagyobb magyar költője feküdt.

galéria

Radnóti Miklós oly átlátszóan tiszta volt, hogy az ilyet nem szoktuk nagynak tekinteni életében; persze épp ez az átlátszóság az igazi nagyság – írta Weöres Sándor a 105 évvel ezelőtt, 1909. május 5-én született Radnótiról. Persze, akik 1944 őszén kivégezték, nem tudták, talán nem is akarták tudni, hogy a kor egyik legkitűnőbb költőjére lőnek.

Budapesten látta meg a napvilágot, de öröm helyett tragédiát hozott magával: születése édesanyja, Grosz Ilona és ikertestvére életébe került: „Anyámat az ikerszülés ölte meg, nem bírta a szíve,
öcsém gyönge volt, elszívtam tán tőle az életerőt” – írta Ikrek hava című elbeszélés-naplójában. 1921-ben édesapja, Glatter Jakab is elhunyt. Ezután nagybátyja, Grosz Dezső vette magához, kereskedelmi iskolába íratta, ott is érettségizett. 1927-28-ban elvégzett egy tanévet a csehországi Liberec textilipari főiskoláján, ahová Dezső bácsikája kívánságára iratkozott be. Egy levélben meg is írta véleményét róla: „Az iskola egy marhaság. Egy szót sem értek az előadásokból, németül folyik. Egyrészt ezért, másrészt pedig nagyon nehéz szakdolgokat tanítanak. Egész vicces, mikor kék munkásruhában ott állok egy bömbölő gép előtt, olajtól és verejtéktől csurogva rángatom a fogantyúkat. Mivel nincs gyakorlatom, következetesen elrontok mindent.” A mintatervezés-órákat azonban kedvelte, ott szabadon szárnyalhatott a fantáziája: „Olyan szövetterveket produkálok, hogy a professzor sír a gyönyörűségtől” – közölte egyik barátjával. Remekül rajzolt, még jobb verseket írt, és esze ágában sem volt kereskedői pályára állni. Ehelyett barátaival lapot indított, majd – a felvidéki Radnóton született nagyapja emlékére – Glatterről Radnótira változtatta a nevét. Illetve változtatta volna, ha a hatóságok nem utasítják el a kérelmét. Hogy végül hivatalosan is Radnóti néven vonult be az irodalomtörténetbe, azt feleségének, Gyarmati Fanninak köszönhetjük.

Fanni, a hűséges társ

Fannival már libereci tanulmányéve alatt levelezett Radnóti. A nő képét Zelk Zoltán, a jó barát örökítette meg, és nem mellékes, milyen jelleműnek látta Fannit: „Akár kislány és menyasszony korában, Radnóti Miklós feleségeként is ő volt a korcsolyán futó, sítalpakon repülő ifjúság. Aki csupa báj, mégis csupa keménység. Aki ha társalog, ha kirándul, ha kenyeret keres, minden dolga mögül az asztalra figyel, melyen a papír, a papíron a költő tollat szorító keze fekszik.” Tanári diplomája megszerzése előtt egy évvel vette el feleségül Fannit, házasságuk a férfi-nő egyenjogúságán alapult, és beletartozott a teljes őszinteség is, bármennyi fájdalmat okoztak is ezzel a másiknak. (Irodalomtörténészek szerint Radnóti egy éven át Beck Judit festőművésszel folytatott viszonyt, amiről felesége is tudott).

Miklós a harmincas években döntött a névváltoztatás mellett, és ehhez meg is tette a szükséges lépéseket. Ám a hivatalból, egy bizonyos dr. Szigeti nevű ügyvédtől elképesztő választ kapott: „Kedves Glatter úr! Van szerencsém értesíteni, hogy a Belügyminiszter az ön nevének Radnóczi névre történt magyarosítását engedélyezte. Nem vigasztalásképpen mondom, de sokkal különb, mint a Radnóti.” Természetesen versei, kötetei Radnóti néven jelentek meg, de Gyarmati Fanni csak 1945 februárjában érte el Erdei Ferenc belügyminiszternél, hogy férje, ha hazatér a lágerből, hivatalosan is használhassa a Radnóti nevet. Amit Fanni nem tudott: akkor már hónapok óta özvegy volt…

Versek és golyók

Göring marsall, a háborús bűnösök egyik legnagyobbika egyszer ezt találta mondani: „Ha ezt a szót hallom, kultúra, azonnal pisztolyom után kapok.” Radnóti a ’40-es évektől kezdve állandó rettegésben élt származása miatt. De nem pusztán zsidósága miatt: egyetemista korában, a Szegedi Fiatalok körében megismerte a falusi nyomorúságot is, külföldi útjain a gyarmati népek elnyomatása is elébe tárult, és Párizsban – ahol életében többször is megfordult – részt vett a spanyol nép szabadságáért tüntető antifasiszták mozgalmában.  A „munkaszolgálat” olyan látszólag katonai behívás volt, amely tulajdonképpen rabságot jelentett, majd 1942-től kezdve lényegében halálraítéltséget. 1940-től 1944-ig Radnóti javarészt munkaszolgálatos volt, néha hetekre, olykor hónapokra hazaengedték, majd újra érkezett a behívóparancs.

A harmadik munkaszolgálatára szóló újabb behívóját 1944. május 19-én kapta kézhez. Május 20-án vonult be Vácra, majd a jugoszláviai Bor közeli lágerbe szállították, ahol rézbányáknál, vasútépítésen dolgozott. Feleségének két tábori levelezőlapot küldött Borból: a másodikat – egyben utolsó levelét – augusztus 16-án, ebben azt írta: „…köszönöm Édes az együtt töltött kilenc évet…” Rövidke csendes pillanataiban verseket írt: Hetedik ecloga, Levél a hitveshez, A la recherche…, Nyolcadik ecloga, Erőltetett menet.

Utóbb kiderült, hogy Bor felől terelték a menekülő tömeggyilkosok áldozataikat Németország felé, közben öldösték őket. Így lőttek agyon a Sopron megyei Abda község határában huszonkét, útszélre állított áldozatot – köztük a 36 esztendős Radnóti Miklóst. A költő zubbonya zsebéből előkerült utolsó verse, amelyben saját végzetét írta meg: „Mellézuhantam, átfordult a teste/s feszes volt már, mint húr, ha pattan./Tarkólövés. – Így végzed hát te is, -/súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan./Halált virágzik most a türelem. -/Der springt noch auf, – hangzott fölöttem./ Sárral kevert vér száradt fülemen.”

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.