HIRDETÉS
A Metropolt nagyváradi magyar gimnazisták alapították 1968-ban a Beatles, a Rolling Stones, no meg az Illés bűvöletében. Megalapításának körülményei mai napig kissé zavarosak, hiszen az események pontos kronológiájára – 50 év távlatából – mindenki másképpen emlékszik. Tény, hogy 1968. november 29-én az IEMB Clubban a Metropol együttes bemutatkozott Nagyvárad közönségének. Az alapító tagok (a váradi 3-as líceum diákjai) Virányi Attila, Vajda Tibor és Elekes Csaba voltak. Az alapítok között tartják számon Babrik Józsefet is, aki azonban kevés időt töltött a zenekarban, másféle zene érdekelte. Egyes források szerint alapító tag volt Sergiu Cornea is, akit hamarosan Ráduly Béla váltott a doboknál.
A Kossuth Rádió, amelynek a hangjaira gyerekkorom óta ébredtem, a hegyeken túl már nem volt fogható. Váradon a magyar tévé adásait lehetett vételezni. Várad a Partium közepén, a politikai határokat nem ismerő rádióműsorok hatására ízlésben inkább csatolódik a nyugati szférához, mint amennyire a Királyhágón túli részhez. Ez kifejezetten erős volt abban a világban, amikor a kommunikáció eszköze csak a rádió volt” – olvashatjuk Józsa Erika könyvében. A román közszolgálati televízió magyar adásának egykori szerkesztője ugyanis könyvben örökítette meg a fél évszázada működő nagyváradi együttes történetét. Érdemes elolvasni a könyvet, hiszen a Metropol-sztori (Egy tegnapi rockbanda a Holnap városából, ARTprinter Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2018) jóval több, mint krónika. Korrajz, szociológiai munka, egy korosztály életérzését feltáró utazás a sötét, de olykor mégis örömteli időkben.
Kétségtelen, hogy a 60-as évek végén Romániában is szabadabb légkör uralkodott, bár annyira azért nem, mint Magyarországon.
– mesélte egy interjúban Virányi Attila. Az alapító tag elmondta azt is, hogy némi déligyümölcs, illatszer vagy Kent cigaretta ellenében általában meg lehetett puhítani a különben roppant éber hivatalnokokat. Ám ezzel együtt is szinte hihetetlennek tűnik, hogy a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Romániában is tombolt a beatkorszak, csak Nagyváradon 57 zenekar működött, s több tucat klub kínált fellépési lehetőséget. A Metropol kiemelkedett ezek közül, saját szerzeményeik voltak, ráadásul Virányi Attila műszaki főiskolán tanult tovább, s hangmérnökké vált, így sokkal profibban tudtak megszólalni, mint a többiek. Népszerűségükhöz nagyban hozzájárult az is, hogy sorra nyerték a tehetségkutatókat, fesztiválokat, ezért a román televízió magyar nyelvű adásában szerepelhettek. A 70-es évek elején – bár akkor még nem klasszikus rockot játszottak –már egyértelműen a legmenőbb erdélyi magyar zenekarnak számítottak. „Ők is, mint a többi kortársaik és sorstársaik csak zenélni akartak és kész!” – vélekedik Józsa Erika. Az említett könyvében azok a kérdések is tisztázódnak, amelyek annak idején komoly fejtörést okoztak a rajongóknak. Olyan (látszólag) ellentmondásos állapotra kapunk választ, mint például miért énekelt románul (is) a magyar együttes, miért csak egy nagylemezük jelent meg anyanyelvükön, miért nem mehettek soha Magyarországra fellépni, és hogyan figyelte a Szekuritáté az együttes tagjait. A Németországban élő Virányi Attila így emlékezik Józsa Erika kötetében:
Olyan dolgok derültek ki e jelentésekből, amelyekre különben egyikünk sem emlékezne. De találtam fotókat, sőt soha meg nem kapott leveleket is, amikor Bukarestben végre betekintést nyerhettem az anyagainkba. Volt egy Kanadában élő barátom, aki nem értette, hogy annak idején miért nem válaszoltam neki. Hát azért, mert meg sem kaptam a leveleit! Hogy miket írt? Például olyat, hogy volt Creedence Clearwater Revival-koncerten – úgy látszik, még ezt is annyira rendszerellenesnek találták, hogy el kellett titkolniuk előlem.” A Metropol-sztoriban összegyűjtött visszaemlékezésekből azonban az is kiderül: még a legmegátalkodottabb cenzúrát is át lehetett olykor verni, meg persze rálátást nyerünk a néha kényszerű tagcserék okaira is…
A Metropol tulajdonképpen ezután vált országosan ismertté, és három román nyelvű lemezt adott ki. Mindez nem volt zökkenőmentes. Íme egy jellegzetes példa arra, mennyire nehéz, szinte már tudathasadásos állapotban koncertezett a váradi együttes: „elmentünk Csíkszeredába, magyarul énekeltünk, erre felkiabáltak románul, hogy Cîntă româneşte, trăieşti în România! (Énekelj románul, mert Romániában élsz!). Jó! Akkor kitaláltuk, hogy egy szakasz románul, egy magyarul, akkor meg a magyarok kiabáltak fel, hogy Hé, a Székelyföldön vagy! Na, akkor most énekelj jókedvűen! A végső megoldás csak a fele-fele arány volt, de akkor meg a nótáink lettek félórásak...” – olvashatjuk Józsa Erika könyvében Orbán András gitáros visszaemlékezését.
Erről az állapotról Virányi Attila is beszél: „a zenekaron belül eltérő álláspontok alakultak ki ezzel kapcsolatban, hiszen korábban mi egyáltalán nem írtunk román szövegeket – mondja Virányi Attila. – A gitárosunk, Trifán László szerint nem kellett volna belemennünk ebbe, ő nem sokkal később ki is lépett... De közben évek óta jártuk a Székelyföldet, a Partiumot, Magyarországra viszont nem jöhettünk át, vagyis elég szűkös lehetőségeink voltak. Szóval
Ami meg a román szövegeket illeti, végül elfogadtuk az ajánlatot. Először Moldvában léptünk fel, és már ott is fantasztikus sikert értünk el, de később Bukarestben is sikerült megtöltenünk azt a frissen felavatott sportcsarnokot, amit előttünk a Procol Harumnak sem. Kétségtelen, hogy román nyelven is sikeresek lettünk…”
A sikerhez az is hozzájárult, hogy színházi zenét is írtak, felléptek a nagyváradiak Az ifjú W. újabb szenvedései című drámájában Szabó József rendezésében.
A zenekar valóban szerencsés időben alakult: 1971-ben rajtolt Székelyudvarhelyen a Siculus-fesztivál – igaz, három év múlva be is tiltotta a kommunista hatalom –, amely sok tehetséges zenész, együttes (köztük a Metropol) számára nyújtott bizonyítási lehetőséget. Egyébként a nagyváradi együttes első magyar számai is ezekre a fesztiválokra íródtak. Mindenféle elnyomás, cenzúra, nehézség ellenére a Metropolnak sikerült elérnie azt, amit talán egyetlen akkori zenekarnak sem: nemzetiségtől függetlenül a fiatalok egyformán rajongtak érte. Magyarul és románul is jelent meg nagylemezük, és a 70-es évek elején – bár akkor még nem klasszikus rockot játszottak – már egyértelműen a legmenőbb erdélyi magyar zenekarnak számítottak.
A Metropol folyamatos megfigyelés alatt állt, és ugyan többször is hívták őket Magyarországra, sőt 1978–79-ben meghirdetett koncertjeik is voltak – nem jöhettek. És nem mehettek az NDK-ba és a Szovjetunióba sem, hivatalosan soha nem mondták el nekik, hogy miért.
Virányi Attilának 1981-ben lett elege az egészből, áttelepült Magyarországra, két évvel később Németországba „disszidált”, de még 1982-ben, román állampolgárságától megfosztva, hontalanútlevéllel visszament Nagyváradra egy búcsúkoncertre. A többiek 1987-ig játszottak változó tagsággal egyre nehezebb körülmények között.
Negyven évvel az első után, 2016-ban jelent meg a Metropol együttes mindössze második magyar nyelvű nagylemeze Black Box címmel. A rajta hallható dalok nem újak, a nyolcvanas évek elején megjelentek hivatalosan is, de román szövegekkel.
Az együttes tagjai napjainkban már csak ritkán állnak színpadra, a Kolozsvári Magyar Napokon azonban ismét mindenki kedvére nosztalgiázhat a rég nem hallott dalokat dúdolva. A Metropol augusztus 19-én lép fel Kolozsváron a Mátyás-udvarban.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
