Magyar emlékek nyomában Toszkánában

(folytatás 46. lapszámunkból)

Siena megyében számtalan kisebb város rejt magyar vonatkozású emléket. Feszült kíváncsisággal indultunk déli részére, hiszen számunkra ismeretlen települések neveit is úti célul tűztük ki. Persze csalódások is értek, hiszen egyes helyeken a magyar relikviáknak nyoma veszett, máshol a templomokat éppen csak a vasárnapi misére nyitották meg, s azt megvárni már nem tudtuk. Kanyargós, dimbes-dombos, hegyes-völgyes utakon, jellegzetes növények –olajfaligetek, szőlőültetvények, megművelt szántóföldek, ciprusfa sorok –között vezetett utunk.

Sinalungában hiába érdeklődtünk a városka főterén a San Bernardino-templom felől. A kavargó piaci forgatagban nagy sokára akadtunk rá valakire, aki útba igazított bennünket: csak felfelé a hegyre! Olajfakertek között ballagtunk sokáig, míg elértük a szent helyet.

Két dolgot kerestünk: egy Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázoló festett faszobrot és festményt.

A templomhoz építve láttunk egy kolostornak tűnő épületet, becsöngettünk zárt kapuján. A kaputelefonon bemondott angol szavakra egy fiatal, szakállas szerzetes nyitott ajtót. Kézzel-lábbal magyaráztuk, mit szeretnénk, s amikor felfogta, hogy magyarok vagyunk, a fejére csapott, s bevezetett a templomban egy zárt kápolnába, ahol megtaláltuk a szobrot. E szobor számunkra inkább érzelmi, mint művészi élményt jelentett.

A lengyel atyától elbúcsúzva azon morfondíroztunk, milyen az élet: a nyüzsgő városban nem is tudják talán, hogy felettük a hegyen szerzetesek fohászkodnak értük. E város szülötte a 19. századi zeneszerző, Ciro Pinsuti, aki háromfelvonásos operát komponált Mátyás királyról. A helyi színházat –szinte minden városban van színház Olaszországban, legtöbbször meglepődve tapasztaltuk belterük gazdag kialakítását –is róla nevezték el. Társulatot többnyire nem tartanak fenn a települések, a színházakat úgynevezett stagione rendszerben működtetik (egy-egy előadásra, szezonra szerződött színészekkel).

Monte Oliveto Maggiore (Olajfák hegyének) kolostorát hegyek közötti kanyargós úton értük el. Erre a helyre, a hegyek közé, Szent Ferenc példáját követve, vagyonát hátra hagyva, barátaiban követőre találva 1313-ban vonult el egy gazdag úr életét Istennek szentelve. Pápai jóváhagyással a bencés rend befogadta őket, s annak speciális ágaként olivetánusok lettek.

A jelenlegi apátság méretei lenyűgözőek. Téglából emelt temploma, a hatalmas rendház lombok sűrűjéből bukkan elő.

Könyvtárának előterét számos festmény díszíti. Ezek közül egy temperával festett nagyméretű Martinuzzi (Fráter) György váradi püspököt, a későbbi esztergomi érseket, bíborost és erdélyi vajdát ábrázolja, amint 1551-ben beveszi Lippa városát a törököktől.

Egy hosszú latin nyelvű felirat is megörökíti életét, amely tévedést is tartalmaz. Montolivetói bencés szerzetesként nevesíti az egyházfit, holott ő az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok tagja volt. A pálos rend szerzetesei fehér csuhában jártak, ezért nevezték Fehér Barátnak is. Jelentős szerepet játszott a magyar történelemben.

A könyvtár előcsarnokában látható Bernardino Filipponi di Vercelli olivetánus apát képe is magyar címerrel és Zsigmond királyt említő felirattal. Ő a dömösi monostor elöljárója, priorja volt.

Lenyűgöző az apátság nagykerengője. Jó sorsom a világ sok tájára elvetett, több tucat kerengőt láthattam, de méreteiben talán ez volt a legnagyobb. S az apátságban még két, nem látogatható körfolyosó is van. A falakat végig hatalmas –Signorelli és Sodoma által festett –freskók díszítik, amelyek a bencés rendalapító és a barátok életének részleteit ábrázolják. Luca Signorelli a 15–16. század fordulóján alkotott, bravúros anatómiai ábrázolású műveivel számtalan helyen találkoztunk. Sodoma a 16. század jelentős egyénisége. Az apátság kerengőjének freskóin finom részleteket jelenített meg. Játszó gyermekek, állatok, gazdagon kimunkált ruhák, természeti hátterek egészítik ki s teszik élvezhetővé a vallásos témájú kompozíciókat.

Montepulciano hegyre épült városának arányos, szépen formált középkori főteréből nyílik a múzeumba vezető út. A képtár részben látható nagyméretű táblára festett olajképen Árpád-házi Szent Erzsébet finom rajzolatú alakja látható. A városba felvezető út mellett érdemes meglátogatni a reneszánsz építészet tipikus jegyeit magán viselő, letisztult, görög kereszt alaprajzú San Biagio templomot. Travertinből (édesvízi mészkőből) építették, s az aranysárga kő ragyogása napsütésben már messziről hívogatja a turistát.

San Gimignano neve valószínűleg sok olvasó előtt cseng ismerősen. Az égre meredő szögletes tornyok sziluettje már messziről látható, mesébe illő látvány. A lakótornyok városaként számon tartott település központját 1990-ben felvették az UNESCO világörökségi listájára. A középkori történelem viharai elől magas, védhető építményekbe bezárkózó családok élete sötét térben zajlott, a lőrésnyi ablakok nem sok fényt engedtek be. A valaha állt 72 toronyból ma már csak 14 nyúlik az ég felé. Lakótornyok maradványaival más városokban is találkoztunk, de itt maradt meg a legtöbb viszonylagos épségben.

A San Agostino-templom sötét belső terébe kevés turista jutott el. Számunkra azért volt érdekes, mert Árpád-házi Boldog Margitot megörökítő képet kerestünk.

Margitot a középkorban avatták boldoggá, míg szentté csak 1943-ban. Egy, a Madonnát a kis Jézussal ábrázoló festmény predelláján (a fő képet keretező kis kazetták sora) meg is találtuk, a felirat egyértelmű volt: „S. MARGARITA D’UNGARIA”.  Két más emlék kapcsolódott még hazánkhoz az Useppi családon keresztül. Az egyik már majd kétszáz éve megsemmisült, mivel az azt őrző templomot régen lebontották. Az egykori emlék egyébként a Sárkányrend címerét ábrázolta, amellyel V. László tüntette ki az egyik grófot. Ezt a lovagrendet Zsigmond király alapította, s érdekessége, hogy egyik védőszentjéül Margitot választották. A másikra –ami egy Useppi családból származó alakot ábrázol, akit Zsigmond magyar király 1410-ben püspökké nevezett ki –nem bukkantunk rá.

Siena megye fontos települése, Chiusi –etruszkok által alapított város –szintén hegyre épült. Fontos vasúti csomópont voltát hátizsákos turista korunkból ismertük, amikor egy éjszakát töltöttünk el az állomás padjain állandóan felriadva a hangosbemondó kiabálására. Most azért kerestük fel, hogy magyarjaink előtt hódoljunk a Szent Ferencnek szentelt templomban. Egy 17. századi falra függesztett festményen a Madonna mellett Kapisztrán Szent János, a nándorfehérvári hős szinte életnagyságú alakja jelenik meg. A husziták ellen inkvizítorként tevékenykedőt a török elleni keresztes hadjárat szervezésével bízta meg a pápa. Idős kora ellenére buzdító szavával és tettével –keresztjét magasba emelve vezette embereit a török ellen –Hunyadi János segítségére sietett, s jelentős része volt a nándorfehérvári győzelemben.

Árpád-házi Szent Erzsébet alakja két üvegablakról is ránk köszöntött. Nevét is megörökítette a mester, s az alak kezében tartja elmaradhatatlan rózsáit.

Tapasztaltuk már Umbriában és Toszkánában is, hogy milyen sok Szent Erzsébet megjelenítés található. Ennek kettős oka lehet: egyrészt az, hogy Szent Ferenc kortársa volt, s a ferencesek világi rendjébe tartozott; másrészt az, hogy Magyarországi Mária nápolyi királyné tudatosan terjesztette a középkorban a magyar szentek tiszteletét.

Utunk során olyan városokat is felkerestünk, amelyekben nem található magyar emlék. Sansepolcro és Monterchi Arezzo megyében fekszik, mindkettő Piero della Francesca nevéhez kötődik. Az első szülővárosa, ahol múzeumban látható a 15. századi festő híres Krisztus feltámadása című, finom pasztellszínekkel megfestett, a perspektívát tudatosan alkalmazó képe. A monterchi-i múzeumban a Várandós madonna című festménye bűvölt el, amely egyszerű paraszti szépségként jeleníti meg Jézus anyját. Toszkána legdélibb részében, különleges fekvése okán látogattuk meg Pitigliano városát. A meredek tufacsúcsra épített város zegzugos utcácskái letűnt idők gazdagságáról árulkodnak. A Rómából elűzött zsidó kereskedők találtak itt otthonra a középkorban. Az utcákon lépten nyomon a „vendre”(eladó) feliratot láttuk kifüggesztve a régmúlt hangulatát idéző házakon. Itt is szembesültünk azzal, hogy öregszik az olasz népesség. Idős emberek bandukolnak a kővel kirakott utcákon. A szűk helyekre autó nemigen juthat be, így kis, háromkerekű teherhordó járgányokkal juttatják el a mindennapi bevásárlást az időseknek.

Hazafelé útba esett Rimini városa.  Tempio Malatestiano nevű templomában a szívemnek kedves Piero della Francesca freskóját csodálhattuk meg, amelyen Szent Zsigmond arcképében Zsigmond királyunkat ábrázolta 1451-ben. Immár harmadszor bóklászva a toszkán vidéken azt tapasztaltuk, hogy még mindig rengeteg a meglepetés. A tudat, hogy jó hírünk magyar személyek ábrázolásával, feliratokban –ha sokszor rejtve is –ott van a világban, megerősödött bennünk, s jó érzéssel tölt el. Egyben kihívás is új tájak felkeresésére.

Csermák Judit