Ahány ház, annyi szokás – tartja a közmondás. Nincs ez másképp az ünnepekkel sem. Minden népnek megvannak a maga szokásai. A hagyományok az óév búcsúztatásában és az újesztendő fogadásban is jelen vannak. Ugyanakkor nem is egyidőben lépjük át az ó- és újév közötti küszöböt, hiszen éjfél beköszönte időzónánként változik. Lehet, keveset érint közülünk, de annak, aki szilveszterkor éppen a világban kóborol, jó tudnia, hogy elsőként Szamoa és a Kiribatihoz tartozó Karácsony-szigetek lakossága lép be az újévbe közép-európai idő szerint december 31-én délelőtt 11 órakor. Tehát amíg nálunk még szundítunk készülődve a szilveszterre, ott már a 2022-es évet ünneplik. Közép-európai idő szerint délben a Tonga- és a Fidzsi-szigeteken, illetve Új-Zélandon bontanak pezsgőt koncertekkel, tűzijátékkal és strandpartikkal ünnepelve. Amikor nálunk alig kezdődik a délután, Ausztráliában már durrannak a szilveszteri pezsgők, ekkor ünneplik az újévet – hagyományosan az Operaház előtti tűzijátékkal – Sydney-ben.
Az ausztrálok a zajkeltésben hisznek, úgyhogy éjfélkor fogják a különböző edényeket, serpenyőket, és azokat ütve vonulnak az utcákon.
A nálunk megszokottól eltérően sok országban nem december 31-én ünneplik a szilvesztert. Az újév ünneplése leginkább a keresztény kultúrákban szokás, más vallást gyakorlók a Hold állása alapján várják az újév elérkezését. Eltérő napokon ünneplik az újévet többek között Vietnámban, Kínában, Thaiföldön, Szaúd-Arábiában és Egyiptomban is.
Az emberek általában házibulikkal és bálokkal várják az újévet. Általános szokás az evés, ivás, szórakozás, de ezt sem egyformán teszik a népek a nagyvilágban. Angliában például nagy hagyománya van a fagyöngynek: ha a szerelmesek éjfélkor fagyöngy alatt csókolóznak, akkor egész évben elválaszthatatlanok lesznek. A szokás Írországban (és mifelénk) is elterjedt, de ott még rátesznek egy lapáttal: az óra első ütésére a házigazdának ki kell nyitnia a hátsó ajtót, hogy kiengedje az óévet, majd a 12. ütésre beengedni az újat. Az angolok idő előtt nem akasztanak ki következő évi naptárat, mert az állítólag balszerencsét hoz. És jövő évi határidőnaplóba sem ajánlatos írni…
A briteknél maradva: a skótok Hogmanay néven emlegetik a szilveszteri ünneplést, ajándékokkal mondanak köszönetet az újév első vendégének. Furcsa szokás, hogy például Edinburgh-ban viking hajókat égetnek szilveszterkor, Aberdeenshire-ben pedig tűzgolyó lengetése hoz fényt az új évbe.
A skótok újévkor szűk családi és baráti körben ünnepelnek, az újévi pezsgő nem divat, a viszkin kívül hot pinttel koccintanak, ami egy forró ital erős sörből, viszkiből és tojásból főzve.
Írországban szilveszterkor jósolják meg az ország politikai jövőjét: ha új év előtt nyugati szél fúj, akkor gazdagság és jólét vár az országra, ha viszont keleti szél, akkor a brit befolyás fog erősödni a következő esztendőben. Japánban gereblye segítségével húzzák be a szerencsét a házba. A gyönyörű tűzijáték mellett héliummal töltött lufikat is magasba engednek ezzel is köszöntve az új esztendőt.
Hogyan is ünnepelnének az ausztriaiak hagyományosabban, mint keringők dallamára. Bécsben a Városháza előtti téren bállal köszöntik az új esztendőt, az alpesi hegyek között pedig újévi énekesek járnak házról házra a lakókat köszönteni. Egy régi szokás szerint az esztendő első napján kitakarították és kifüstölték a házakat és az istállókat, hogy elzavarják az ott rejtőző gonosz démonokat. Az olaszok is kitisztítják házaikat, csak kicsit másként: az ünnepies lomtalanítást az ablakon keresztül végzik, szó szerint, ezért nem árt a fejünk fölé nézni, ha óévbúcsúztató idején éppen arra járunk. Máskülönben az olaszok szilveszter estéjén piros fehérneműt viselnek, mert az a babonák szerint szerencsét hoz, éjfél után pedig 12 szőlőszemet esznek. (Az olaszokhoz hasonlóan az ecuadoriak is odafigyelnek, milyen fehérneműt viselnek szilveszterkor. Akik szerelmet szeretnének találni, azok vöröset, akik pedig gazdagságra szeretnének lelni, sárga fehérneműt viselnek).
A távoli Argentínában is szokás a lomtalanítás, december 31-én kidobnak minden feleslegeset és ócskát, a régi papírokat és iratokat csíkokra vágják, és kiszórják az ablakon helyet készítve az újnak és jónak.
Dél-Afrikában is elterjedt szokás az „ünnepi lomtalanítás”, ám ott előfordul, hogy nagyobb bútoroktól vagy elektronikai cikkektől is megszabadulnak az ablakokon keresztül. Például kihajítanak egy hűtőszekrényt…
A szőlőcsipegetés Spanyolországban is honos, de másként: az ottani szokások szerint éjfélkor minden egyes harangozásnál bekapnak egy-egy szőlőszemet, hogy szerencsét hozzanak az újévre. Ha elszámolják magukat, balszerencse vár rájuk.
Ha már az evésnél tartunk: Németországban az újévi szokások zöme az evéssel kapcsolatos. Az esztendő első napján jobbára sertésételek kerülnek az asztalra, amelyek gazdagságot és boldogságot hoznak. Édesség is kerül az asztalra, az újévi kalácsba pedig pénzérméket sütnek, ezek pénzben és egészségben gazdag évet ígérnek.
A svédek némileg visszafogottabban ünnepelnek, újév kezdete előtt házi készítésű gyertyákat ajándékoznak egymásnak. Náluk a fény az öröm és a vidámság szimbóluma. Svájcban hagyomány szilveszterkor tejszínhabot enni, és szándékosan önteni belőle valamennyit a padlóra, hogy ez biztosítsa a jólétet és a bőséget az újévben.
Érdekes, hogy amíg az olaszok és más népek kidobálják az előző évben felgyülemlett kacatokat az otthonukból, addig Indiában – a magyar szilveszteri-újévi hagyományokhoz hasonlóan – újév napján semmit sem szabad kidobni vagy kivinni a házból.
Bulgáriában az óraütést követően 2–3 percre leoltják a villanyt szabad teret adva az újévi csókoknak, majd a háziasszony felvágja a meglepetéseket tartogató tortát. Az, aki pénzérmét talál a tortaszeletében, egész évben bőségre és gazdagságra számíthat. A szlovákok az ünnepi asztalterítő alá pénzt tesznek, hogy gazdagok legyenek, az édesanyák pedig csemetéik homlokára mézzel keresztet rajzolnak, hogy gyereküknek édes legyen az élete.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett erdelyinaplo.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
Az erdelyinaplo.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | erdelyinaplo.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | erdelyinaplo.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | erdelyinaplo.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Statisztikai célú sütik
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A statisztikai célú sütik által gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány oldalt keresett nyitott meg, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje stb.
A felhasználónak lehetősége van a normál, illetve anonimizált beállítás közül választani.
Például, a Google Analytics IP-anonimizálási funkciója az IPv4-felhasználók IP-címének utolsó oktettjét, illetve az IPv6-címek utolsó 80 bitjét nem sokkal a cím Analytics adatgyűjtő hálózatba kerülése után nullára állítja a memóriában. Ilyen esetben a rendszer soha nem írja lemezre a teljes IP-címet.
Statisztikai célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – minden funkció aktiválásra kerül
ANONIM – a társadalmi-demográfiai funkciókat inaktiválódnak, és az IP-cím anonimizálásra kerül
Statisztikai célú sütik listája: _ga, _gat, _gid.
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.