Kacsóh Pongrác, az operett matematikusa

Nánó Csaba 2014. november 14., 13:21

Ki gondolta volna, hogy a matematikát és fizikát imádó, csupán zenekrtikusként ismert Kacsóh Pongrác olyan operettet rittyent a műfaj palettájára, melyet a mai napig hatalmas sikerrel játszanak? 110 éve mutatta be a pesti Király Színház Kacsóh örökzöldjét, a János vitézt.

galéria

Egy hűvös őszi estén, amikor apesti konflisosok is félrehúztak már pihenni, és a lámpagyújtogató régen letetette varázspálcáját, a Király Színház zenekarában Konti József karmester intésére felcsendült először Kacsóh Pongrác gyönyörű muzsikája, és ezzel elkezdődött – nemcsak az előadás, hanem a János vitéz azóta is megállíthatatlan karrierje. 1904. november 18-át mutatott a naptár, és Kacsóh daljátékának bemutatója új korszakot nyitott a magyar zeneirodalomban és az operettjátszásban.

Kacsóh Pongrác Budapesten született, 1873. december 15-én. Apja a Magyar Államvasutak főtisztviselője volt, és nem sokkal a kis Pongrác születéseután Kolozsvárra helyezték át. A jövendő zeneszerző természetesen akincses városban kezdte iskolai tanulmányait, a református líceum növendékeként. Középiskolai tanulmányaival párhuzamosan a kolozsvárikonzervatóriumban zongorázni ésfuvolázni tanult, zeneelméletre Farkas Ödön, a konzervatórium igazgatója, az ismert kiváló magyar zeneszerző tanította.

Kritikusból dalszerző

Környezetéből hamar kitűnt szervezőkészségével, iskolai zenekart alapított, amit maga vezetett. Bár tehetséges zenésznek, sőt karmesternek bizonyult, mégis a tanári pályára készült. A kolozsvári egyetemen a bölcsészeti fakultásra iratkozott, bölcsészetdoktori oklevelét a természettudományi szakon – summa cum laude – 1896-ban szerzett.

Egyetemi évei alatt sem hanyagolta a zenei képzést. Lelkesedéssel tanulmányozta a nagy mesterek örökbecsű műveit, kevésbé köztudott, hogy később, zenekritikusként Kacsóh fedezte fel Bartók Béla zsenialitását.

Kacsóh Pongrác Kolozsvárnak köszönhetett egy olyan felismerést, ami jelentősen befolyásolta majd művészetét: a történelmi emlékekkel átitatott városban telt meg lelke – ahogyan ez majd a János vitézben is érzékelhető – az izzó magyarság érzéseivel.

Azt mondják, aki nem ért valamihez, az kritizálja. Kacsóh ennek éppen az ellenkezőjét bizonyította be anno...

Furcsa előzményei voltak Kacsóh János vitézének. Történt, hogy Huszka Jenő és Bakonyi Károly megírták Bob herceg című kirobbanó sikerű operettjüket, amely már a századik előadáshoz közeledett a Király Színházban. Kacsóh ahelyett, hogy a Bob herceget dicsőítette volna, egy zenei újságban beharangozót írt egy másik előadáshoz: „Felhívjuk olvasóink figyelmét a Népszínház következő újdonságára, a Kínai mézeshetek című operettre, amelynek főszereplője mindannyiunk kedvence, Küry Klára.”

A konkurencia hatására a Király színház nem sokkal a Bob herceg 100. előadása után – sikere teljében – levette a műsorról az operettet. Huszka és Bakonyi megsértődtek, mert a cikknek tulajdonították, hogy levették darabjukat a műsorról. Külön csapás volt, hogy éppen barátjuk, Kacsóh volt a cikk szerzője. Pedig, ahogy később kiderült, az akkoriban még zenekritikákat író Kacsóh pusztán Küry Klára rajongója volt.

Az események idején azonban Bakonyi már újabb operett-librettót írt Petőfi János vitézéből. Huszka azonban mással volt elfoglalva, húzta az időt, míg végül Bakonyi visszakérte a fiókban rekedt művet. Kacsóh ebben az időben zenés háromfelvonásos mesejátékot ír iskolásoknak, a bemutatóra meghívja Huszkát és Bakonyit.

A két férfi neheztelt ugyan Kacsóhra a Bob herceg-ügy miatt, de a felcsendülő muzsika hatására pillanatok alatt a régi jó barátság bársonyos melegségével lelkesedtek Kacsóh zenéje iránt, elfeledve minden korábbi bosszúságot. Felkérték barátjukat, írjon zenét Bakonyi szövegkönyvéhez, és Kacsóh mérhetetlen örömmel fogadta a megbízatást.

Fedák Sári gatyában

Kacsóh öt hónap alatt készült el a János vitézzel. A zenét elsőként Huszka zongoráján játszotta el, kikérve a jó barát és a neves szakember véleményét. Huszkát egyenesen meghatották az ízig-vérig magyaros melódiák. Igaz, a hangszereléssel bajok voltak, de ezt Beöthy, a színház igazgatója oldotta meg: Vincze Zsigmond zeneszerzővel újrahangszereltette a darab jelentős részét.

A bemutató bővelkedett különös eseményekben: az ellenzéki Zichy Jenő gróf például egy parlamenti szék letört lábával érkezett a Király Színházba – ugyanis aznap bukott meg a Tisza-kormány.

Rosszul járt viszont Heltai Jenő, aki vonakodott, hogy egy ismeretlen zeneszerző dallamaihoz írjon verset. Bakonyi hatszáz koronáért vásárolta meg Heltait és a rímeket. Később az író ezerszer megbánta, hogy olcsón adta magát, bár hosszas kérelmezésre később minden huszonötödik előadás után kapott még további 100 koronát a Király Színháztól, illetve Beöthy Lászlótól...az igazgató haláláig.

Szinte köztudott ma már, hogy Fedák Sári játszotta az ősbemutatón Jancsi szerepét, gatyában, cifra szűrben, karikás ostorral a kezében.

Pedig Fedák eredetileg szóba sem került.

Miután a színjátszás nagyasszonya meghallotta, hogy készül a mű, szemrebbenés nélkül kijelentette, csak akkor vállal szerepet benne, ha Huszka Jenő írja és nem „egy ismeretlen.” Később mégis elment Kacsóhhoz, aki a „sztártól” megilletődve, remegve játszott néhány taktust az operettből. Fedák megköszönte, kiviharzott a lakásból, majd mindenki legnagyobb elképedésére János vitéz szerepét választotta. Pedig a szerzők és az igazgató Takáts Mihállyal, a neves operaházi baritonistával akarták eljátszatni a szerepet. De hát Fedáknak nem nagyon lehetett ellentmondani...

Fedák tehát Kukorica Jancsi nadrágos szerepét játszotta, miközben a szépséges Medgyaszay Vilma alakította Iluskát. Apropó nadrág... Fedák sok előzetes izgalmat adó színpadi kellékét, a nadrágot, a hozzátartozó mezei virágokkal és árvalányhajjal díszített kalapot, a karikás ostort, a szépen szóló furulyát a magyar színpadművészet egyik legnagyobb jellemábrázolójától, a Nemzeti Színház büszkeségétől, Újházi Edétől kapta. Az öregedő mester a premieren saját kezűleg tette Fedák fejére a kalapot, adta kezébe a karikás ostort és a furulyát, aztán csak annyit mondott: „Azt még megvárom, hogy amikor a Rózsaszált énekled, igazi könnyeket sírsz-e? ... Aztán megyek a Gambrinusba vacsorázni!”. Az öreg mesternek fogalma nem volt, mekkora siker lesz a János vitéz...

Örökbecsű operett

A kritika egymáson túltéve áradozott a műről a bemutató után: „Feltámadt körülöttünk az egész gyönyörűséges regevilág, a pipacsvirágos rét, ahol Kukoricza Jancsi nyáját legelteti, a söprűn lovagoló gonosz mostoha, a szerelmes francia királylány, a piros dolmányos huszársereg és a szépséges Tündérország, ahol János vitéz viszontlátja szíve Iluskáját. Be szép is ez a mese...Sok édes poézis és bűbájos naivitás. Olyan, aminő csak a nép lelkéből és a nép költőjének fantáziájából fakadhat... Kacsóh Pongrác csodálatos szép muzsikája magyarságával, őszinte népies hangvételével élesen különbözik minden eddigi operettzenétől” – fogalmazott Páriss Pál Az Újság című lapban a premier másnapján.

Rátonyi Róbert az Operett című kétkötetes operett-történeti áttekintésében a következőket írja: „Kacsóh Pongrác János vitézével új korszak nyílik meg a magyar zeneirodalom, a hazai operett és a Király Színház történetében. Ez a darab jelenti az operett és a Király Színház aranykorát.”

Érdekes módon a zeneszerző csupán a János vitéz sikere után kezdett igazán elmélyedni a zeneművészet titkaiban. Kevés autodidakta írt valaha is ekkora hatású művet, mint a Kolozsvárról induló Kacsóh Pongrác, aki alig 50 évesen hunyt el Budapesten.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.