Jászai Mari nagysága és szomorúsága

Nánó Csaba 2015. február 22., 12:27

Ki hitte volna, hogy a magyar színjátszás legnagyobb tragikája babysitterként kezde pályáját? Kortársával, Blaha Lujzával tisztelték egymást, de szinte soha nem léptek ugyanarra a színpadra. 165 éve született Jászai Mari, a Nemzeti nagyasszonya.

 

Jászai Mari nagysága és szomorúsága
galéria

Nagy szerencséje lehetett anno Krúdy Gyulának. A prózaírás kiváló mestere hírlapíróként színházkritikákat is közölt, és mint ilyen, korának két kiválóságát, a férfiak bálványát, a nők példaképét is megörökíthette sajátos stílusával. „Mosolyogni tanította meg a nőket – egy emberöltőn át az ő mosolya tündökölt a legtöbb asszonyarcon” – írta Blaha Lujzáról, a kor kiemelkedő színésznőjéről, aki amúgy kiválóan tudta „sztárolni” önmagát. Blaha kortársa, a kevésbé ajnározott, de óriási tekintélynek örvendő Jászai Mari, a magyar színjátszás első nagy tragikái közé tartozott. Krúdy is egészen másként látta utóbbi művészetét: „Jászai Mari a szenvedés, a bús sors, a fájdalmas végzet királynői magaviseletére oktatja a nőket.”

1850 áldott éve a magyar színjátszás történetének: ez év február 24-én született Jászai Mari, fél évvel később, szeptember 8-án látta meg a napvilágot Blaha Lujza. És itt nagyjából véget ér a párhuzam a két asszony sorsa között. Leszámítva talán azt, hogy ugyanabban az évben, 1926-ban haltak meg...

Blaha Lujzából a nemzet csalogánya lett, Jászai Marit – bár nem illették ilyen kedves becenévvel – mindenki a Nemzeti Színház nagyasszonyának titulálta.

Névváltoztatás

A magyar színjátszás egyik legismertebb alakjának nem volt könnyű gyerekkora. Apja ácsmester volt egy Komárom megyei faluban, Ászáron. A kis Marika már tízévesen pesztonkaként (mai kifejezéssel babysitterként) dolgozott, majd szolgáló lett Budapesten és Bécsben. Alig 16 évesen részt vett a porosz–osztrák háború híres königgrätzi csatájában, mint markotányosnő. (Gyakorlatilag vándorkereskedő volt, aki ételt, italt, egyéb nélkülözhetetlen holmit árult a katonai táborokban.) Gyerek- és ifjúkorát neve is megkeserítette: a Krippel németül beteget, ügyefogyottat jelent, és ezt annyira nem szerette, hogy még a születési anyakönyvi kivonatból is kiégette. A csatatérről Hubay Gusztáv társulata után szökött Székesfehérvárra, és statisztálni kezdett. 1867-ben már Budán játszott, 1869-ben a kolozsvári színházhoz szegődött.

Férfirajongók

Kolozsvári szerződtetésével szinte egyidőben férjhez ment Kassai Vidor komikushoz. A házasságkötésnek állítólag elég prózai okai voltak: hányatott gyerekkorában Jászainak kevés alkalma volt a tanulásra, és azért akart mindenáron Kassaihoz menni, mert a budai társulatban azt tartották róla, hogy ő a legműveltebb színész, lakása tele van könyvekkel, valamint festeni és fuvolázni is szokott. Érdeklődése azonban nem ragadt le Kassai könyvtáránál. Mondhatni, úgy általában nem ragadt le Kassainál...

Felnőtt korában tanult meg németül, angolul és franciául. Victor Hugo A nyomorultak című regényének színpadi változatát a bemutató előtti estén a színésznő eredetiben olvasta, ha Shakespeare volt műsoron, akkor pedig angolul olvasta az adott drámát. Ami pedig a házasságát illeti, sokan egyszerűen férfifalónak tartották Jászait. „Mindig csak azt szerettem, akitől tanulhattam is valamit” – vallotta. Ezek közé tartozott a fiatal Hermann Antal kolozsvári etnográfus-irodalmár. Mások halomszám hordták neki a könyveket, mert tudták, csak így tudnak a közelébe férkőzni. Közülük is kiemelkednek Hoffman Fritz és Mihály József tanárok, Dirner Gusztáv, egy kiváló orvos, sőt, Feszty Árpád is. Róla külön megemlékezett Jászai: „Mindenki feleségül akart venni. Feszty Árpád is. A Fesztyvel való barátságom azért tartott nyolc évig, mert kettőig sem laktunk egy városban. És, mert kosztümterveket rajzolt szerepeimhez az én utasításom szerint. Évához tizenegy, Kleopátrához négy gyönyörű ruhámhoz készítette a rajzot. Nagyon hálás voltam neki.” Jászai azonban a Feszty által hozzá írt leveleket elégette. Azért Prielle Kornéliától, a kor másik nagy színésznőjétől néha érdeklődött Feszty hogyléte felől...

Lángoló szerelmek

Amellett, hogy sokat játsszott, Jászai rengeteget írt. Naplót, visszaemlékezéseket, cikkeket, mindent, ami eszébe jutott. Így hát életét nagyjából „tiszta forrásból” ismerhetjük. Művészi ars poetikáját is megfogalmazta: „Én a magam részére Petőfi Színészdalát tízparancsolatnak tűztem magam elé még gyermeklélekkel, és ahhoz szabtam az életem. Minden művészetnek fején a korona a mi művészetünk – ezt ő akkor hitte, mikor mondta, mert érezte, hogy mennyifélét kellene a jó művésznek tudnia. Tökéletes akartam lenni, és mindent akartam tudni”.

1872-ben került a Nemzeti Színházhoz. Nagyon fiatalon hatalmas feladatokkal bízták meg. Huszonkét évesen eljátszhatta a Stuart Mária Erzsébetét – 1926. január 26-án, hetvenhat éves korában ugyanezzel a szereppel búcsúzott a színpadtól. 1910-ben, tehát hatvanévesen visszatért Kolozsvárra, hogy a Bánk bán és A tolonc című, Kertész Mihály által rendezett filmekben szerepeljen.

Jászai Mari szinte egész életét lángoló szerelmekben élte le. Időrendben az utolsók között szerepel Szomory Dezső író, aki akkorát csalatkozott a tragikában, hogy Párizsba menekült felejteni. A legutolsó szerelem, amelyben még égni tudott, Plesch Jánoshoz fűzte, aki nem kevesebb, mint 28 évvel volt fiatalabb Jászainál. Az 58 éves „nagyasszony” lángoló sorokat írt a harmincéves szeretőjéhez: „Csak annyi maradjon belőlem, amennyire belőlem neked szükséged van.”

Jelentős szerepet játszott Jászai életében Reviczky Gyula is – talán a legnagyobb és legőszintébb szerelem a színésznő életében. Függetlenül a férfiak nevétől tagadhatatlan, és ez Jászai Mari levelezéséből is kiderülni látszik, hogy a szerelmet is ugyanolyan magas hőfokon élte át, mint szerepeit. Férjét, Kassai Vidort, sokkal hűvösebb fejjel, de tiszta szívéből szerette.

Úgy élt, ahogyan játszott

A kortárs Kárpáti Aurél író és színházi kritikus igen tömören és lényegre törően foglalta össze a tragika nagyságát. „Az ő számára maga az élet is shakespeare-i színjáték volt. Közvetlen folytatása a festett komédiának vagy tragédiának. Ahogy ő látta, érezte és élte az életet, úgy tükrözte azt csodás művészete is, amelynek legkarakteresebb vonása a monumentalitás volt, a nagy stílus. Valóságban és a színpadon egyaránt vonzotta a nagyság, a romantikus túlzás, a hősi pátosz. Nem ismert középfokot. Az aurea mediocritast lenézte, megvetette, gyűlölte. Alkudni, kiegyezni nem tudott. Ha beszélt: menydörgött. Mozdulatai villámlottak – társaságban éppúgy, mint a brit óriás tragédiáiban. Bizonyos értelemben ő maga volt a Nemzeti Színház.”

Halálos ágyán meglátogatta egyik pályatársa. – Hogy hogy vagyok? – kérdezte Jászai. – Úgy vagyok, mint az egyszeri zsidó a hangversenyen. Odamegy hozzá valaki és megkérdi tőle: hát te mit csinálsz itt? – Várom a végét.” A vég 1926. október 3-án érkezett. Jászai Mari és Blaha Lujza sorsa ismét keresztezte egymást: ahogy a születés, úgy a halál is egyazon évben érte a két színészkirálynőt. Csak fordított sorrendben...

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Legnézettebb

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.