Az első jelentősebb hóesés valamiért minden évben váratlanul éri az illetékes hatóságokat, holott gyakorlatilag a tavalyi hó olvadása óta készülnek az újabb küzdelmekre. Velük szemben sokan – főleg a gyerekek – örvendenek a közúti közlekedőket bosszantó égi áldásnak, és csataképes hógolyókat, vagy fagyálló, ám a melegre igencsak érzékeny hóembereket gyártanak belőle.
Szó szerint
A „hó” szó – amelynek csak egyik jelentése a téli csapadéktípus, hiszen hónapot is jelenthet és indulatszóként is megállja a helyét – ősi, uráli kori szavunk. Mikor kiejtjük tehát, önkéntelenül igencsak messzi múltat idézünk. Az etimológiai fejtegetés szerint a hó szavunk összevethető a hasonló értelmű votják, jurák és kamassz szavakkal. A „hóhányónak” viszont etimológiai értelemben semmi köze a téli csapadékhoz, alapja ugyanis egy óind, cigány jövevényszó. A „chochano” értelme hazudós, csaló, hazug, ezt a magyar nyelvérzék a hólapátoló értelmű a „hó” és a „hányó” összetételeként érzékelte. Más értelmezésben német mintára keletkezett a szó a német argóban „fehérneműtolvaj” értelmű „Schneeschaufler” – szó szerint vett „hólapátoló” – mintájára. Biztosan német eredetű viszont a „hóbelevanc” főnevünk, amelynek elsődleges értelme holmi, kacat és felesleges hivalkodás: a „Hof-Eleganz” – „udvari elegancia” – szóból született a nyelvészeti szempontból újmagyar kornak nevezett 18. század közepétől 1920-ig terjedő időszakban.
Új, régi és az eszkimók
Bár keletkezésük körülményeit tisztázottnak hisszük, mint ahogy azt is, hogy nincs két egyforma példány, a hópihe élete máig sem teljesen világos, és az egész kicsi, egyszerű pihék lehetnek akár egyformák is. A hó mindenképpen 0 fok alatt képződő csapadék, a vízpárát tartalmazó levegő további lehűlésével jön létre. Állapotát tekintve újhóra és régi hóra osztják a fehér leplet. Az előbbi lehet porhó – amiből sehogy sem lehet hógolyót gyúrni –, vadhó (nagyon nagy hidegben és szélcsendben keletkezik), nedves hó, hódara. Nem számít újhónak a dér, a zúzmara és a mesterséges hó. A régi hó fajtáinak nevei sokkal kevésbé közkeletűek, ezek a típusok úgy születnek, hogy az újhó különböző hőmérsékleti- és erőhatásokra – szél és rétegnyomás miatt – átalakul. Számon tartanak lesikláshoz ideális csonthavat, de kérges havat, tömött havat, préselt- és úszóhavat is.
Mindez semmi ahhoz képest, hogy az eszkimóknak mennyi szavuk van a hóra, mondhatnánk, ám tévednénk: a többszáz „hó” értelmű eszkimó szó története ugyanis városi legenda. Először is nem létezik egységes eszkimó nyelv, az elnevezés külső összefoglaló megnevezésként használatos. Másodsorban a több „eszkimó nyelv” közös jellemzője, hogy erősen ragozó és nagyfokú jelentéstömörítést használ: a szavakat szinte végtelen módon lehet ellátni módosító elő- és utóragokkal, míg jelentésük annyira összetett lesz, hogy más nyelvekben csak hosszú mondatokkal lehetne elmagyarázni őket. Ez a poliszintetikus nyelvi sajátosság, és nincs kapcsolatban az eszkimók hóhoz fűződő viszonyával. Harmadrészt az eszkimó nyelvekben legfentebb a hóval kapcsolatos szótöveket lehet számba venni, és csak néhány hóval kapcsolatos szótő létezik, ami nem számít különösebben soknak.
Pihekristály
Mai napig vannak vitás pontok a hókristályok születését illetően, bár egy londoni kutatócsoport idén márciusban azt állította, hogy megfejtették a formálódás matematikáját és fizikáját. Mint kiderült, először hatszögek, majd háromszögek keletkeznek, amelyek úgy nőnek, akár a fa ágai. A hópehely kialakulása a felhőkben szálló porszemmel kezdődik (vagyis a tizedmikron nagyságú, pornál több nagyságrenddel kisebb méretű, finom eloszlású aeroszol részecskékkel), amelyre rárakódik a levegőben található vízpára. Ez zuhanás közben jéggé fagy, és hatoldalú testté formálódik. Az ismert formák pedig azért alakulnak ki, mert az éleken gyorsabban nő a jég mennyisége. Az eredmény egy hatszög, amely tovább növekszik, amint a hőmérséklet eléri a mínusz 12 fokot. A hideg és meleg levegő váltakozása tovább növeli a fraktálszerűen gyarapodó hópelyhet.
Járdákon és utakon
Ha lehull a hó, elő a hólapátot, rosszabb esetben a sót. Sokan sózzák a járdákat, bár a nátrium-klorid egyáltalán nem ajánlott: nem csak a lábbeliket teszi tönkre, hanem az út menti fák vízfelszívását is akadályozza, valamint számos fontos tápanyagot kiszorít a talajból. Sok államban tilos a járdákat sóval felszórni. Alternatív megoldás a faforgács vagy hamu, esetleg kőzúzalék lehet, de léteznek speciális anyagok is, amelyek nem károsítják sem a betont, sem a növényeket.
Léteznek olyan kutatások, amelyek szerint az autóvezetők a sózott, fekete utakon a javasoltnál jóval gyorsabban hajtanak, és figyelmen kívül hagyják, hogy a só az utakon gyakran csúszós réteget képez. Ezzel szemben a kezeletlen útszakaszokon jóval óvatosabban közlekednek a sofőrök, ezért például Finnországban, Szlovákiában és Ausztriában számos úton só nélkül vészelik át a telet a bizonyára hatékony hókotrás mellett.
Hazai útjainkon egy kilométer „hótalanítása” ezen a télen az országos útkarbantartó (CNDA) szerint 1588 euróba kerül. A 17 600 kilométer úttal számolva mintegy 28 millió eurót visz majd el az idei hó. Tavaly 150 ezer tonna homokot és 244 tonna sót szórtak az utakra, az idei sómennyiséget is beszerezték már a Salromtól 18 millió euró értékben. A Gândul című napilap számításai szerint – a megyei versenykiírások eredményeit vették alapul – ugyanakkor 5 370 euróba kerül egy kilométer hótalanítása, míg Finnországban csak 1200 euróba. Izlandon és Svédországban 1400 euróra rúg ugyanaz a munka, vélhetően keményebb időjárási körülmények között és hosszabb téllel számolva. Narcis Neaga, a CNDA vezetője szerint ez azért van így, mert Finnországban például nem kell minden havazás után látszódjon az aszfalt, ráadásul másfajta autógumikat használnak.
Európának ezen a felén kicsit tehát többe kerül a hó. Azért reméljük, hogy cserébe karácsonykor is tiszteletét teszi.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.