HIRDETÉS

Norvégiai oktatás: a tapasztalat iskolája

Kádár Hanga 2017. szeptember 22., 21:37 utolsó módosítás: 2017. szeptember 22., 21:43

A nemzetközi tanulói teljesítményt mérő PISA felmérésein rendszeresen az észak-európai országok diákjai szerepelnek a legjobban. A finn és norvég iskolákban hol bent zokniban, hol kint a természetben tanulnak a diákok. Nina Eslami norvégiai tanárnőt kérdeztük: miért szeretnek az északi gyerekek iskolába járni. 

A digitális eszközök hétköznapi elemeivé váltak az oktatásnak Fotó: Iktsenteret.no

„Az észak-európai oktatás minősége kéz a kézben jár a skandináv államok jóléti állapotával és a szociális demokráciára való törekvésekkel” – nyilatkozta lapunknak Nina Eslami, a norvég fővárosban, Oszlóban szociológiát, történelmet és norvég nyelvet, irodalmat oktató tanárnő. A Hellerud középiskolában dolgozó pedagógus kiemelte:

a norvég oktatási rendszer alapelve, hogy képességeitől függetlenül minden diáknak egyenlő szintű oktatás járjon, a tanórákon azonban a képességeiknek megfelelően foglalkozzanak velük.

Az iskolák nemcsak a tudás átadásának hagyományára figyelnek, hanem elsősorban arra, hogy a mindennapi élethez szükséges információkkal vértezzék fel az új nemzedékeket. A skandináv államokban „életképességre való nevelésként” hivatkoznak erre az alapelvre, amely az óvodától a középiskoláig meghatározza a teljes oktatási rendszert.

HIRDETÉS

A szabadban tartott tanórák miatt a norvég gyermekek ujjongva járnak iskolába Fotó: Dnsr.ro

Az évi tanítási napok és a heti órák száma nem sokban tér el a román tanügyre jellemző rendszertől, egy norvég diák átlagosan 190 tanítási napon vesz részt, ugyanakkor hetente átlagosan 22–24 órát tartózkodik az iskolában. A rendszeres kirándulások az oktatás szerves részét képezik: múzeumokba, farmokra látogatnak el, de síelni, sátrazni is rendszeresen járnak a szülők minimális anyagi hozzájárulása mellett: legtöbb norvég iskola még a sátrakat is biztosítja a kirándulásokhoz. A közoktatás ingyenes, segédeszközökből is legtöbbet az iskolák biztosítanak, a szülőknek alapvetően nem kerül sokba gyermekük taníttatása. Az intézmények évente legalább háromszor szerveznek kirándulást, néhány általános iskolában minden héten kiviszik a gyerekeket a szabadba, és az időjárástól függetlenül odakint tartják meg a tanórát, testközelből bemutatva a fellelhető állatokat, növényeket, természeti jelenségeket.

A tanárnő szerint a rugalmas, költöztethető tanórák szükségességét szigorúan szabályozza a norvég oktatási törvény, amely lehetővé teszi, hogy az iskolaigazgató szükség esetén egy tantárgy óraszámaiból is elvegyen, és egy másikhoz adja azokat, így minden iskola a saját diákjainak képességei szerint alakíthatja az órarendet. A skandináv államokban az oktatási törvény és az annak fejet hajtó tanárok igyekeznek elsősorban a diák javát és nem a tanerő kényelmét szolgálni.

Kilencedik előtt nincs osztályozás

A román oktatáshoz hasonlóan Norvégiában sem tartják jó ötletnek, hogy az elemisták kedvét jegyekkel vegyél el a tanulástól, így számok helyett minősítéseket kapnak, amelyek azonban formális visszajelzések a diák munkájáról. Míg nálunk az elégséges vagy az elégtelen ugyanolyan iskolautálatot válthat ki, mint később egy négyes osztályzat, addig a norvég oktatók a tanulóknak rövid mondatokban összefoglalják, hogy mennyire sikerült jól a feladatot teljesíteni, illetve miben lehetne még javítani.

„Az értékelő visszajelzések elsősorban a diák képességeire összpontosítanak, nem pedig arra, hogy mit rontott el” – magyarázta Nina Eslami. Hozzátette:

Norvégiában a nyolcadik osztály elvégzése, tehát az általános iskola után kapnak csak pontszerű osztályzatot a diákok, de legtöbb tanár ezekben az években sem osztogatja könnyen a gyenge jegyeket.

Céljuk ugyanis az, hogy növeljék a diákok érdeklődését a tantárgyak iránt, nem pedig az elkedvetlenítésük néhány olyan jeggyel, amelyet az ottani diákok egyébként nem használnak fel. Az oktató elmagyarázta, hogy a tudás egyenes úton történő átadását célzó tanárközpontú oktatást az elmúlt tíz év alatt közreműködő tanítási formává alakították át Norvégiában. A tanár elsősorban tanácsadóként és irányítóként működik, főleg, hogy a digitális eszközök és az internet mára olyan hétköznapi elemeivé váltak az észak-európai oktatásnak, mint egy ceruza. Nina Eslami a Finnországban is működő pedagógusközpontú oktatást látja előnyösebbnek. Úgy fogalmazott: a diákok gyakran nagyobb stabilitást kapnak a tanárközpontú módszer során, Norvégiában azonban a módszer kiválasztásánál többnyire szabad kezet adnak a tanároknak.

Csökkentenék az osztálylétszámot

Az északi államban sem minden tanítási nap fenékig tejfel: az átlagosan harmincas létszámú osztályokban tanító pedagógusok igyekeznek megértetni a minisztériummal, hogy egy tanerő ideális esetben 15 diákkal tud egyszerre foglalkozni, éppen ezért akadnak olyan iskolák, ahol ideiglenes megoldásként a diákok haladására figyelő második tanár is részt vesz az órán a főoktatóval egyszerre. Szükség esetén minden iskola alkalmaz kisegítő oktatókat, akik egy-egy órán a segítségre szoruló diákokkal – mentálisan hátrányos helyzetű, diszlexiás, hiperaktív vagy a norvég nyelvet még alig ismerő bevándorló gyerekekkel –foglalkoznak, hogy felzárkóztassák a többiekhez, akiknek így nem kell lemaradniuk társaik miatt. Speciális iskolák ugyanakkor Norvégiában is működnek.

Az északi állam politikai, szociális berendezkedését jelentősen meghatározó társadalmi egyenlőség elve az oktatásban is könnyen felismerhető.

Nina Eslami elmondta: sem az oktatás minőségét, sem a vizsgák nehézségi szintjét tekintve nincs különbség az állami és a magániskolák között. Így Norvégiában kevés az esély arra, hogy valaki sikeresebb karriert fut be, ha szülei drága magánintézménybe járatják. Nem meglepő tehát, hogy a legtöbb norvég diák közintézményben tanul, és kevés a magániskola. A tanárnő szerint éppen ezt az északi modellt ássák alá az egyre szaporodó és a közoktatási módszerektől eltérni akaró svéd magániskolák. Norvégiában a finn rendszer az útmutató, bár Eslami sajnálja, hogy a kormány csak az olcsón megvalósítható elemeket építi be az oktatásba: ilyen többek közt az egyenlőség elve, a diákok származási hátterének figyelmen kívül hagyása és a rugalmas tanórák, amelyek a norvég és a finn oktatás közös elemei.

Szünetben főzni tanulhatnak

„A norvég szülők és diákok olyannyira hisznek a közoktatásban, hogy a legtöbb tehetősebb család sem látja értelmét annak, hogy drága magániskolába küldje gyermekét” – magyarázza a tanárnő. Míg Romániában az utálattal és a reggeli gyomorideggel szokás társítani az iskolát, Norvégiában a gyerekek élvezik a tanítási napokat, amelyek nyilván könnyebbek és érdekesebbek. Minden teremben van okos tábla, szükségszerűen felhúzható fal, az iskolák legtöbbjében a tanulók lehúzzák a cipőiket és egész nap meleg, tiszta, szőnyeggel borított termekben érezhetik otthon magukat, a kisebbeknek pedig tematikus termek állnak a rendelkezésükre, hogy szünetekben gyurmázhassanak, rajzfilmet nézhessenek, táncolhassanak, vagy éppen főzni tanulhassanak, ha nem akarnak az udvaron játszani. Az iskola nemcsak füzetet és könyvet, hanem tárolásra alkalmas szekrényt is biztosít. A norvégiai diákok ritkán szorulnak arra, hogy hazavigyék a házi feladatot, de ha mégis, akkor egy-két tantárgy felszerelése nem jelent cipekedést. A tanárok számára a színes lapoktól kezdve mappákig, fénymásolószobáig minden segédeszköz elérhető az intézményben. A diákok általában fél kilencre–kilencre mennek iskolába, a tanárok pedig hetente többször is értekezletet tartanak, amelyeken megosztják tapasztalataikat, és igyekeznek segíteni egymásnak. Délutáni közös tanulással és ebédszünettel együtt mind a diák, mind a tanár minden nap, legkésőbb fél ötre otthon van. Az iskolában feladatozás közben zenét is hallgathatnak a tanulók, ha úgy könnyebben megy a munka. Bár minden általános iskolában nincs ebédlő, a norvég középiskolák között szinte alig találni olyan intézményt, amely ne tudna ebédet adni diákjainak.

Szakács vagy vegyész? Mindegy

A norvég gyermekvédelmi rendszer szigorú: ha egy tanár erőszakosan viselkedik tanulójával vagy ráordít, könnyen elbocsáthatják állásából, sőt, pert is indíthatnak ellene, a norvég tanárok szerint azonban ritka az ilyen példa.

A diákok alapvetően tisztelik oktatóikat, akiknek nincs szükségük durva hangnem alkalmazására. A szülőkkel a tanárok félévente beszélgetnek el a gyermek képességeiről: hogyan, miben érdemes jobban ráfigyelni, milyen érdeklődési körben ügyesebb. Szakosodásuk előtt – a szakiskolába vagy az egyetemre történő beiratkozásuk előtti éveikben – a diákok ízelítőt kapnak a különböző szakmai irányokból, tudományágakból. A norvég oktatás célja a világ megismertetése, a kritikus gondolkodás, az együttműködés fejlesztése, a rendelkezésükre álló technológia használatának megtanítása. Az észak-európai oktatás alapelve, hogy a gyermek úgy tanul a leghatékonyabban, ha szabadon, a tanárok által kicsit irányítva, terelgetve maga tapasztalja meg a világot. Ugyanakkor a gyerekeiket túlhajszoló szülőkre is kevés példát találni Norvégiában: ott az egyetemi diplomát ugyanis nem halmozzák a fiatalok, csak valóban indokolt esetben szerzik meg. Az észak-európai államban ugyanis egy tapasztalt, precíz kőműves is kereshet annyit, mint egy könyvelő vagy tanár, a szakmák nagyobb elismertsége miatt pedig a diákok körében egy szakácsképző szakosztály is ugyanolyan népszerű, természetes választás, mint a kémikusi egyetemi alapképzés.

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS