HIRDETÉS
„Biztos csak az, hogy ma élünk, a holnap sosem biztos. Vannak bizonyos támpontjaink, hogy jövőre is kiírnak pályázatot, de azt, hogy a támogatás hosszútávon, számadatokban hogyan alakul, csak sejtjük. Van, amikor a holnapi napra sincs, aztán a Jóisten kirendeli. Van, amikor egy hónapig nincs, akkor kölcsönhöz folyamodunk. Ez ilyen vajúdásos történet” – fogalmaz Szegedi László, a kőhalmi szórványkollégium alapítója és működtetője, amikor az intézmény fenntartásáról kérdezzük. A Brassó megyei kisváros református lelkipásztora, az Erdélyi Református Egyház generális direktora 1995 óta működtet bentlakást, és ezáltal biztosít magyar nyelvű oktatást a környékbeli gyerekek számára. Jelenleg 36 gyermeknek viselik gondját, és a szórás egyre nagyobb. Már 22 településről jönnek ide többnyire nehéz helyzetben levő gyerekek, a környező dél-erdélyi falvaktól Gelencéig, Vajdaszentiványig, a Görgény-völgyig és Abrudbányáig.
„Mindig akad, akinek szüksége van a segítségre. Ez azt is jelzi, hogy az erdélyi magyar társadalomban erőteljes az elszegényedés, a szociális nyomor, a családi rendezetlenség. Valamint azt is, hogy a külföldre távozó szülőknek itthon maradó gyermekei mekkora lelki traumákat élnek át, ezeket is próbáljuk kezelni” – magyarázza az egyházi vezető. Az utóbbi két-három év egyik fő kihívása, hogy a vendégmunkások gyerekeit is be kell fogadniuk. De azok a végzősök is, akik nem akarnak továbbtanulni, szinte kivétel nélkül arról álmodoznak, hogy Dániában, Németországban vállalnak munkát. Pedig Szegedi László szerint a fiúk villanyszerelői oklevelükkel itthon is jól elhelyezkedhetnének. Ha akad egy-két jó gyermek, annak támogatják a továbbtanulását főiskolán, egyetemen.
Míg a ma egyre kisebb létszámú dél-erdélyi gyerekekre a magyar nyelv nehézkes használata jellemző, a székelyföldieknek a román okoz problémát, így egyik csoport a másiktól tanul. „Erre már vannak együttélési modelljeink, amelyek az évtizedek során elég jó eredményt hoztak” – jelenti ki Szegedi László, aki szerint a szünetben a diákok közötti kapcsolatok révén megtörténik a felzárkózás. A szakképzett tanerő biztosítása egyelőre nem okoz gondot Kőhalmon, bár már egyre kevesebb pedagógus vállalja, hogy falusi általános, elemi oktatásban vagy akár kisvárosban dolgozzon. Szegedi szerint mindenki Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen akar tanár lenni.
A kőhalmi szórványkollégiumot alapítása óta a református egyház tartja fenn elsősorban magyarországi pályázati pénzből, de kis összeggel a Communitas Alapítvány is segít. „Isten kegyelméből, pályázatból, koldulásból, adományokból élünk, amiből lehet” – fogalmaz a lelkész. Hozzáteszi: a pénzbeli segítség azért fontos, mert már az alapítás óta olyan gyerekeket fogadtak, akiknek családja nehéz anyagi körülmények között él. „A bentlakás több mint húsz éve működik, iskolatörténetünk is 27 éves, több generáció már találkozóra is jött, nagyon sok kedves, megható történetet hallottunk, így munkánk nem hiábavaló” – összegez.
Szegedi László elsősorban az erdélyi magyar vállalkozói réteg támogatását, a két világháború között jól működő mecénatúra újrahonosítását hiányolja. Úgy véli, a sikeres hazai magyar vállalkozóknak nem a választási kampányra és a politikumra kellene költeni, inkább a „szolidaritási kasszába” fizetni.
„Külföldre kell mennünk, hogy a holland összeszedje a holmit, nem az itteni magyar vállalkozóhoz, aki dúskál a pénzében. Vannak már olyanok is, akik tesznek lépéseket, de még mindig nem elég” – fogalmaz a lelkész, aki szerint szórványosan, elvétve vannak támogatási kezdeményezések, de fontos lenne, hogy a cégek az oktatást is belevigyék a szponzortevékenységek közé.
A hathatós, átgondolt iskolapolitika is hiányzik. Szegedi László szerint ugyanis „egy dolog a deklaratív nyilatkozat”, és más a szórványlét. „A kezdeményezés sosem a politikum, a társadalom részéről jött, hanem emberektől, akik látták a szükséget, akiknek fájt azon állapot, hogy mi lesz az elveszett, beolvadó gyerekeinkkel. Mi léptünk és rátettük az életünk. És ahol van olyan ember, hogy erre rátegye az életét, ott működik” – summázza a szórványkollégiumok működési elvét a református lelkész.
Az oktatási rendszerben van a rossz szemlélet, a normatív támogatás, a fejkvóta piacorientált rendszere, holott a szórványoktatásban nem ez az elsődleges, ez hatalmas áldozatot igényel.
„Amíg egy iskolának normatív a támogatása, mindent megtesz, hogy a másiktól elvegye a gyereket, odacsalogassa jobb feltételekkel, lehetőségekkel, nagyobb hírnévvel. Addig az iskolapolitika és -támogatás politikafüggő lesz, és nem fér bele mindenki” – vélte a szórványszakértő. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy nincs átjárhatóság, átbeszélés, ami elősegítené a szórványkollégiumok hálózatként való működését. „28 év alatt sok iskolakonferencián voltam. Elmentünk, megbeszéltük, meghallgattuk, hazamentünk és ugyanazt a munkát folytattuk” – jelenti ki.
A szórványszakértő szerint elsőként annak a szemléletnek kellene megváltoznia, hogy bármely iskola konkurenciája legyen egy mellette lévő másik tanintézetnek. „Anyagilag függünk, ezt maga az oktatási törvény hozta létre, az a tény, hogy normatív a támogatás. Ez már eleve azt teszi, hogy az erőtlenebb, gyengébb, szórványvidéken lévő iskolákat fel fogják falni a nagyobbak. Kialakul egy-egy központ, ahova a válogatottak fognak menni. Csak mi lesz azokkal, akik nem tudják bevállalni, hogy oda menjenek?” – teszi fel a kérdést a lelkész. Emlékeztet, emiatt jött létre a szórványbentlakás azoknak a gyerekeknek, akik nem tudtak Udvarhelyen, Brassóban, Marosvásárhelyen, Kolozsváron tanulni.
„Ez nem volt megszervezve, semmiféle logika, stratégia nem létezett” – emlékezik. Jelenleg sem tud olyan felmérésről, tervről, amely kielemezné: hol van jövője, hol tartható fent egy-egy intézmény. Holott a Vicében és Magyardécsében 43 gyerek ellátását és iskoláztatását vállaló Bástya Egyesületnek nagy segítség lenne az átjárhatóság, mivel helyszűke miatt hétvégenként nem tudja visszafogadni középiskolás diákjait: csak olyan líceumba küldheti a továbbtanulókat, ahol van hétvégi ellátás.
Beszterce-Naszód megyében a legfőbb gond a kevés gyerek. Bár a településen az egyesület már tizedik éve működtet szórványkollégiumot, és a térségben nehéz sorsú csángó gyerekek behozatalával próbálja biztosítani a magyar oktatást, már Vicében is egyre elkerülhetetlenebb, hogy az általánosban összevonjanak két osztályt. Jelenleg az a fő célkitűzés, hogy az óvoda és a két elemi összevont osztály maradjon meg, ezért egyre kisebbeket hoznak a végzősök helyébe. „Nincsenek már gyerekek, Csángóföldön is egyre kevesebb” – mutat rá Kerekes Zoltán. Mint mondja, egyfajta szóbeli egyezség van a térség szórványkollégiumai között, hogy ki melyik területet fedi le, de előfordul, hogy „merítgetnek” egymástól. „Ha el tudnak vinni olyan gyereket, akit mi nem, és csak elkallódna, románul tanulna, vagy egyáltalán nem tanulna tovább, az nem gond. Mindenkinek megvan a merítési zónája, aztán ahogy csurran-cseppen innen is, onnan is, az természetes” – fogalmaz.
A Bástya Egyesületnek évente 25 millió forintos normatív támogatást biztosít a magyar állam, a Communitas Alapítványtól mintegy 5000 lejt kapnak ingázásra, a többit pedig „összekalapozzák”. „Nemzeti jelentőségű intézményként nem panaszkodhatunk, mert rendszeresen támogatnak. Hogy nem elegendő a pénz, az más kérdés. A hiányzó részt kötelességünk előteremteni máshonnan, valamit nekünk is kell tennünk. A támogatás nélkül sehol sem lennénk, de másfelől fennáll a veszély, hogy ettől függünk” – mutat rá Kerekes Zoltán, aki szerint, ha valamilyen okból megszűnik a magyar állami segítség, „lehúzhatják a rolót”.
Partnerszervezetként a magyarországi Mezőségi Őrzőkör Alapítvány még mindig segíti a környékbeli magyar oktatás fenntartását, az adakozó kedv azonban a gazdasági válság óta egyre csökken. Bár ruházattal, lábbelivel, játékokkal, élelmiszerrel ma is segítik a nehéz sorsú gyerekeket, pénzzel egyre kevésbé. „Rég szerveztek jótékonysági rendezvényeket, de ma már alig lehet rávenni az embereket, hogy pénzt húzzanak ki a zsebükből” – mondja az illetékes, bár évi egy-kétmillió forint így is összegyűl, és ahol lehet, „tömik a lyukakat”.
A magyarországi pályáztatási rendszer naptári évre szól, míg az erdélyi szórványkollégiumok a hazai tanév szerkezetéhez igazodnak, így egy-két hónap, a január–március időszak anyagilag fedezetlen. „Ilyenkor meghúzzuk a nadrágszíjat mindannyian, és tartós élelmiszereket vásárolunk, hogy legyen a gyerekeknek. Néha nehezebb, de működik” – vázolja az új pályázati pénz érkezéséig tartó állapotokat az egyesületi elnök. Hozzáteszi, a magyar kormány idén úgy próbálta orvosolni a helyzetet, hogy kétmillió forinttal növelte a támogatást, az összeggel egy újabb hónapot fednek le.
Minden év januárját hiánnyal kezdi a Mezőség egyik legnagyobb szórványkollégiumát működtető válaszúti Kallós Alapítvány is – meséli Balázs-Bécsi Gyöngyi elnök, aki szerint a térségben a magyaroktatást biztosítani hívatott másik szervezet, a szamosújvári Téka Alapítvány is hasonló helyzetben van. „Ezek azok a periódusok, amelyeket így vagy úgy át tudunk hidalni” –fogalmaz. Mindkét szervezetnek vannak olyan tevékenységei, mint a vendégfogadás, amelyeknek jövedelmét a kollégiumok fenntartására fordítják. A problémát már jelezték a magyar kormánynak, amely keresi a megoldást. „Kértük, hogy gyereklétszámra kapjuk a támogatást, és vegyék figyelembe, hogy a tanév szeptemberben kezdődik. Abban reménykedünk, előbb-utóbb találnak megoldást, és nem jutunk olyan helyzetbe, hogy veszélybe kerüljön a létünk. Úgy gondolom, az általunk felvállalt oktatási programot nem fogják hagyni meghalni, mert még egyszer nem lehet újrakezdeni” – mondja Balázs-Bécsi Gyöngyi. A tapasztalat azt mutatja, minden évben megkapják a támogatást, de gondot jelent, hogy az év első három hónapjában bizonytalan az anyagi helyzetük.
Az 1992-ben alakult Kallós Alapítvány 1999-ben indította el a magyar óvodát és iskolát a Kolozs megyei településen, jelenleg a válaszúti és a 2014-ben indított nagysármási szórványkollégiumban összesen 140 gyereknek viselik gondját, akiknek 30 százaléka vegyesházasságból származik. Balázs-Bécsi Gyöngyi szerint bár a Mezőségen is csökken a gyermeklétszám, Válaszúton fenn tudják tartani a négy tanerős elemit, és előreláthatólag a 9. mezőgazdasági profilú osztály is elindulhat. Az 54 szakiskolás a két éve átadott tangazdaságban gyakorlatozik, ahol gyümölcsös és állatok is vannak. Ide Kolozs, Maros és Beszterce-Naszód megyéből érkeznek gyerekek, míg a válaszúti elemi iskolába Kolozs megye környékbeli településeiről gyűjtik össze azokat a kicsiket, akik másként nem tanulhatnának anyanyelvükön. Nagysármáson Maros megye peremvidékéről, a Kolozs megyével határos Székely Mezőségről kerül ki a tizenegy bentlakó.
A tanerő biztosítása nem okoz gondot, alsó tagozaton vannak tanítók, és nagyon jó szaktanár is biztosított, a többi tantárgy lefedése azonban problémásabb, hiszen a kevés óraszám miatt „vándorolnak a tanárok”, több helyen kapnak katedrakiegészítést. Kolozsvár és Szamosújvár közelsége miatt azonban ez megoldható, így minden tárgyat szaktanárok tanítanak.
„Egymásra épül a két szórványkollégium, mi vonjuk be a gyerekeket a környékről a magyar oktatásba, és tőlünk egy osztálynyi gyerek megy ötödikben Szamosújvárra. Aki nem akar elméleti középiskolában maradni, mert földje van a családnak, és abban látja a megélhetését, az viszont visszajön hozzánk Válaszútra. Ha mi Kolozs megye mintegy harminc településéről nem vonnánk be a gyerekeket, sem Szamosújváron, sem Kolozsváron nem működhetnének egyes magyar osztályok, ezek a gyerekek a román oktatási rendszerben lennének” – magyarázza a Kallós Alapítvány elnöke. Mint mondja, olyan gyerek is van, aki 5. vagy 9. osztálytól a kincses városban folytatja tanulmányait, a tehetősebb szülők ugyanis úgy vélik, itt több a lehetőség.
„A gyerekek többsége ellenben Szamosújvárra megy, mivel ott is ugyanaz a rendszer: a gyerekek nagy része szociálisan hátrányos, és bevállalják őket, nem fizetnek a kollégiumi ellátásért vagy csak minimális összeget” – magyarázza Balázs-Bécsi Gyöngyi, aki szerint ősszel tíz negyedikest küldenek a magyar kormány támogatásával épített új szamosújvári magyar líceumba, ugyanakkor 18 szakiskolás végzi el a tizenegyediket.
„Igyekszünk minden gyereket megtalálni, a vegyes házasságban élőket is, és bevonni a magyar oktatási rendszerbe, másrészt cél az állandó programjaink biztosítása” – foglalja össze a célokat az elnök. A válaszúti kollégiumban délutánonként a szilencium mellett számos tevékenység folyik: például van magyar és román nyelvkör. Előbbi azoknak, akik úgy érkeznek a kollégiumba, hogy nem tudnak magyarul beszélni, igyekeznek őket minél jobban, minél hamarabb felzárkóztatni. Utóbbi azért kell, mert vannak olyan települések, ahol a lakosság többsége magyar, így az onnan érkezők kevésbé ismerik a román nyelvet. „Számunkra fontos, hiszen itt élünk, nekünk azt is anyanyelvi szinten kell tudnunk” – mutat rá az illetékes, aki szerint – a Kallós Alapítványról lévén szó – nem maradhat el a programból a népdaloktatás, a népi játék, a tánc, de van képzőművészeti kör, népdalkör, kézműves-foglalkozás, filmklub is. „Nagyon sokrétű a tevékenységünk éppen azért, hogy az anyanyelv használatát erősítsük” – magyarázza. Válaszútra rendszerint olyan településekről hozzák a gyerekeket, ahova nem tudnak busszal, vonattal eljutni, a szállításukról is ők gondoskodnak, de orvosi ellátást, ruházatot is biztosítanak számukra.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
